Miközben műemlékekkel - na jó, legalábbis műemlékek homlokzatával - elég sokan szoktunk foglalkozni, és egy-egy randa légkondicionáló vagy műanyag ablakkeret kiveri a biztosítékot a legjámborabb polgároknál is, a védett berendezésekre igen kevesen gondolunk. Sajnos olykor a tulajdonosok sem, akik egyre gyakrabban alakítják át vagy csak épp szakszerűtlenül szállítják (magyarul rongálják meg) azokat. A legfrissebb esetről épp a Műemléki Világnap hétvégéjén értesült a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal.

Budapesten belvárosában az egykori, Münchengrätzi cipőboltban (V. kerület Kossuth Lajos utca 15.) volt a főváros egyik legszebb és aránylag épségben őrzött art deco boltberendezése. Az 1937-ből származó berendezést, bútorzatot a kevés megmaradt és értékes kereskedelemtörténeti emlék között a Művelődésügyi Minisztérium 1973-ban védetté nyilvánította. Védett muzeális emlékként, majd a 2001-es örökségvédelmi törvény alapján védett tárgyegyüttesként állt és áll mind a mai napig védettség alatt. Az üzletet 1997-ben szakszerűen felújították. Mindenről jól látható, olvasható tábla tanúskodik a bolthelyiségben, amely nemrég még eredeti rendeltetése szerint cipőüzlet volt. A boltot tavaly eladták, s mint most kiderült, az új tulajdonos engedély nélkül átalakításba kezdett.

2010. április 16-án, pénteken délelőtt közérdekű bejelentés érkezett a KÖH Műtárgy-felügyeleti Irodához: a "Kossuth Lajos utcában a védett cipőbolt berendezését teherautóval szállítják el". A KÖH Műtárgy-felügyeleti Iroda munkatársai azonnal a helyszínre siettek, ahol megállapították, a korabeli, védett berendezéseket, bútorokat súlyosan rongálva, szakszerűtlenül, nem megfelelő képzettségű mesteremberek szétszerelik, elbontják, egy részét már elszállították.

A helyszíni ellenőrzés során a szakemberek az engedély nélküli munkálatok azonnali leállítására szólították fel a helyszínen dolgozókat. Ezt a KÖH Műtárgy-felügyeleti Iroda még aznap délután azonnal végrehajtható végzésben kötelezésként is kimondta, és eljuttatta a munkálatokat végző céghez.

Az iroda ma teszi meg a következő lépéseket: egyeztet a tulajdonossal, a munkálatokat végző céggel. A jogszabályok szerint elrendelheti az eredeti állapot visszaállítását, s örökségvédelmi bírsággal sújthatja a tulajdonost, különös tekintettel arra, hogy nem lehet félreértésre hivatkozni, hiszen a berendezés védettségére a falra szerelt, jól látható tábla is felhívta a figyelmet.

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest töri belváros lakberendezés műemlék v. ker kossuth lajos utca

A bejegyzés trackback címe:

https://urbanista.blog.hu/api/trackback/id/tr101934518

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

városjáró · http://varosjaro.blog.hu/ 2010.04.19. 17:07:03

Fú! Tiszta krimi. Épp időben jött a segítség.

konyvelomo 2010.04.19. 17:46:09

Azért is érthetetlen, mert a bútorokról ebben az "átalakítós" állapotban is lerí h kincset érnek...

GiliczeB · http://www.balintgilicze.com 2010.04.19. 18:02:57

Azt gondolom, hogy egy normális állam ilyen esetben egyszerűen fogná, és elvenné az egész ingatlant szőröstül-bőröstül. Csak hogy legyen valami jó példa.

martin86 2010.04.19. 18:25:52

miért álljunk a modernizáció útjába??

lehetne valami szép kis Ikeás bútorzat helyette...

én mindig is mondtam, hogy nagy hiány budapesten az igazi polgár. Eddig a barbár prolik tették tönkre a dolgokat, majd most jönnek az újgazdag barbár prolik..

martin86 2010.04.19. 18:27:14

lemaradt: a budapestiek nagy része nem érdemli meg Budapestet.

UrsaMajor 2010.04.19. 18:56:36

Az új tulajdonos mennyire reménytelenül buta ember lehet, hogy nem veszi észre mit csinál!?

balazsman 2010.04.19. 19:19:59

van egy szép üzlet a Petőfi Sándor utcában is (volt Sasch, azelőtt Szivárvány) és azt féltem nagyon, mert sanszos, hogy most az utca felújítása után találnak végre bérlőt.

a másik szép és korhű üzlet a Klotild-palota váci utcai oldalán levő gyógyszertár volt, annak már lehet, hogy lőttek.

Énszóltam 2010.04.19. 19:30:29

Az új tulajdonos egyik magánlakásában is szépen mutatnak pedig az ilyen bútorok, míg a macska össze nem karmolja és rá nem öntik a nescafét.

nemtom1 2010.04.19. 19:55:37

Nos, a KÖH ismét időben lépett...
Az elszállított részek szerintem soha nem fognak előkerülni, jobb esetben egy orgazdánál vannak, rosszabb esetben szimplán mentek a sittbe.
Az ilyen jellegű átalakításokat - mármint ha tartószerkezetet is érintettek - engedélyeztetni kellett az önkormányzattal, de hoztak nemrég egy rendeletet ami szerint csak bejelentési kötelezettséggel terhelt, szóval valószínűleg el sem jutott senkinek a tudatáig sem, hogy mihez kezdenek hozzá.
Egyébként pedig valakinek csak a felelőssége lenne, hogy nyilván legyen tartva az ilyesmi.

Szóval gratulálok, ez már csak halottnak a csók. Egy műtárgy ismét elpusztítva. :(

frikazojd · http://kocs.ma 2010.04.19. 20:24:20

ez a bútorzat nekem sem tetszik, én is kibasztam volna.

Bőnyeg 2010.04.19. 20:25:43

"örökségvédelmi bírsággal sújthatja a tulajdonost" vicces, és a rendőrségi feljelentés hol marad?

www.complex.hu/jr/gen/hjegy_doc.cgi?docid=97800004.TV&celpara=216#xcel

frikazojd · http://kocs.ma 2010.04.19. 20:26:25

lemaradt: persze ha szabályellenes, akkor teljes joggal tarkónlövendő az elkövető (én is ~volna)

portis · http://www.online-szallas.com 2010.04.19. 20:42:21

Azért jópofa hogy az állam mennyire szeret belepofázni, az ember magántulajdonába.
Ha annyira nagy érték akkor mért nem vette meg az állam amikor eladó volt?

respecta /01 2010.04.19. 20:43:53

Döbbenetes...jó ég, de szép volt!
A sötétség néha félelmetes.
Ilyen esetben, mi az, hogy "sújthatja", meg "elrendelheti"...súlyosan kellene sújtani! A gatyája is menjen a helyreállításra!
Érdekes lenne tudni a tulaj nevét (esetleg érdekcsoportját). Talán a magyarázat is meg lenne...

respecta /01 2010.04.19. 20:45:40

@portis: Azért az tiszta ugye, hogy a tulajdonos ezzel a teherrel vásárolt!

Mille38 2010.04.19. 20:56:14

@portis:
Nem volt kötelező megvenni, ha nem akarja hozzá a terhet. A tulajdon általában teherrel jár, csak ezt nem szeretjük tudomásul venni.

portis · http://www.online-szallas.com 2010.04.19. 21:03:35

@Mille38:
Szoval mért nem vette meg az állam a teherrel együtt? Gondolom mert nem volt rá pénze...
Pénze nincs, de beleszolni a polgárok életébe azt szeret!

én"a"polgár 2010.04.19. 21:07:11

@respecta /01: vajon mire lenne magyarázat? itt abszurdisztánban? nagyon jól behatárolható, hogy milyen érdekkörök álltak, állnak a(z):
- alföldi libatermelők csődje, és öngyilkossági hulláma mögött.
- Tv székház eladás, visszabérlés, új székház aranyáron történő bérlés
- völgyhíd, alagút, abban az országban, ahol addig egyikre sem lenne szükség amik a Trianonban leválasztott részeket valamilyen módon vissza nem adják. Akkor majd lesznek olyan hegyeink amit fúrni kell olyan völgyeink amit áthidalni
- stb, stb
Nem vagyok én a Fidesz ötletadója, már így is van 13 ÜGY amit majd kivizsgálnak.
Kíváncsi leszek, hány felelőst találnak, találnak-e, le merik-e őket ültetni úgy, hogy a MÜA lakat is rájuk rohadjon!
Itt sem kellene másképp, tulaj, építész, művezető pár hónap, év a kóterben, "érdemeinek" megfeleően.
PÉLDÁT ILLENÉK MUTATNI! de lehet kap majd egy Önkormányzati enyje-benyjét, 30ezer köz.ig bírságot, és mehet minden tovább...

én"a"polgár 2010.04.19. 21:11:37

@portis: Polgár: aki tiszteli embertársait, értékeli a korábban létrehozott értéket.
Aki ilyen rombolást végez, aki összefújja festékkel a házak oldalát (jó tudom nem ugyanaz a financiális háttere a tulajnak, és "szegény" graffitisnek) az nem POLGÁR!
Csak egy önző BUNKÓ! Akármennyi pénze van.

portis · http://www.online-szallas.com 2010.04.19. 21:29:20

Aki összefujja a házak oldalát az más tulajdonát rongálja meg, aki meg ezt művelte a sajátját.
Én az állam felelősségét szeretném hangsúlyozni ez ügyben, ha már semmiképpen nem akarta megvásárolni, akkor érdekelté kellene tenni a tulajdonost (pl. adókedvezmény) , nem pedig büntetni.

Ugyanaz a mentalitás mint amikor enyém a járda a házam előtt amikor a havat kell takarítani, és az államé amikor odaborítom a sóderemet.

HgGina 2010.04.19. 21:42:28

Egy rövidke ellenpélda:
nálunk a ház, ahol a cégünk van, 1912-ben épült. Épp nemrég újítottuk fel a helyiségeinket, amelyeknek eredetileg kazánház, mosókonyha, széntároló és egy kis kazánfűtői pihenőszoba volt a funkciójuk.
Kicsrélhettük volna az eredeti, szinte teljesen elkorrodált öntöttvas ablakkereteket. Nem tettük, helyreállítottuk. Kicserélhettük volna a belső, rettenetes állapotban lévő ablakokat, nem tettük, helyrehoztuk (noha így a fűtés sokkal drágább maradt). A belső térben korhű, klinkertégla-díszítést alkalmaztunk (sajnos csak burkolólappal lehetett megoldani). Az ablaküvegeket szecessziós festmények képeivel vontuk be, igaz, XXI. szd.-i technológia segítségével. A berendezés is régi, sajnos nem korabeli, de feltehetőleg eredeti Thonet lesz a végső berendezés. A fűtést megoldani korabeli módon sajnos milliókba kerülne, így a régi fatüzeléses kályha csak dísz (egyelőre) a cirko mellett. A kaminajtókat (zsákajtó) kicserélhettük volna, de inkább a szabványost a régi mögé rejtettük. Csak jóakarat és szorgalom kérdése volt.
A legszebb tárgy talán a bárpultunk. Nem nagy érték ugyan. A ház egy másik részéből kb. 10-15 éve kidobott, erősen megrongált eredeti kovácsoltvas rácsból készítettük Alfonz Mucha grafikáinak felhasználásával. Ehhez pedig csak egy kis türelmes internetezés, letöltés, kis Photoshop bűvészkedés kellett.
Bocs, ha egy kicsit off voltam.

Gallion 2010.04.19. 21:57:55

portis: ha a Várban házat veszel nem veretheted le a középkori falakat hiába a tiéd. Itt is hasonló a helyzet: a berendezés, ahogy az fentebb a posztban le is van irva védett volt. Aki megvette annak tudnia kellett, hogy ehhez ezek a butorok is járnak, amik felett neki nincs abszolut joga: nem dobhatja ki, nem adhatja el, nem szedheti szét. Használhatja. Ennyi. Amikor túlment ezen, hibát vétett. Ahogy megintcsak le van irva: jó eséllyel birságot kell majd fizessen és vissza kell állitsa az eredeti állapotot. Már ha ez még lehetséges. Tehát ha olyan helyet veszel, ahol nem lehet elbontani a butorokat ott az állam megrója neked, ha mégis elbontod őket. Mi nem oké ebből?

Gallion 2010.04.19. 21:58:46

jav: "megró téged"

Dariengo · http://dariengo.blog.hu 2010.04.19. 22:10:55

Jé, a nagynénémnek ilyesmi vitrinjei vannak, lehet jóban leszek vele.
Azt nem értem, ha valaki megveszi, és úgy gondolja, nyit egy Fornettist, akkor megteheti, csak vigyázzon a kütyükre?

városjáró · http://varosjaro.blog.hu/ 2010.04.19. 22:15:24

Eltűzelni ezt a berendezést barbárság. Széthordani pazarlás. Ez tény!
De a magántulajdon - kontra közkincs kérdés azért elég izgalmas terület.
Fikció (sajnos), de mi lenne akkor, ha egy olyan személyé lenne ez az üzlethelyiség és a benne lévő bútrozat, aki eredetileg is építtette? Vagy annak egyenesági leszármazottjáé? Mi van ha a nagyapám épített volna egy bárházat a 20-as években, amit az apám örökölt volna, most pedig én birtokolnám, és tegyük fel, csodás szecessziós épület lenne, kitűnő berendezésekkel? Végig magántulajdonban. Akkor is beleszólhatna bárki, hogy mit teszek vele napjainkban? Vagy "csak" sajnálkozhatna, ha úgy döntenék, hogy lebontom, eladom?
Honnan és milyen alapon van hatásköre a műemlékvédelemnek úgymond rátennie a kezét a magántulajdonra? Ha valami már egyszer volt állami tulajdon? Vagy ha ma már nem egyenesági leszármazotté?

martin86 2010.04.20. 00:45:39

@városjáró: itt van a jogszabály:
net.jogtar.hu/jr/gen/hjegy_doc.cgi?docid=A0100064.TV

az első pár sor talán magyarázatot adhat. Ebből azt a következtetést vonom le, hogy nem számít az hogy akár maga a művész, készítő stb. akarja megsemmisíteni, vagy átalakítani művét akkor is "megvédheti" az állam a magyar köz érdekében. Hozzáteszem nem tartom reálisnak, hogy valaki olyat alkosson most, hogy az rögtön a kulturális örökségünk részét képezhetné, ezért ez az eset nem is áll fenn.
Ha az örökös tulajdonát képezi a mű, nem jogosítja fel a pusztításra, sőt (de inkább ez a valószínűbb) morálisan inkább a védelmezők körét kell(ene), hogy gyarapítsa.

portis · http://www.online-szallas.com 2010.04.20. 09:03:44

@martin86:

Egy nagyváros központja mégsem válhat skanzenné, ha a megváltozott vásárlási, szállítási stb. szokások arra kényszerítik a tulajdonost, hogy átalakítsa az üzletét akkor mivan?

vero · http://anal0g.blog.hu/ 2010.04.20. 10:18:45

@Bőnyeg: a KÖH bírság más, mint a büntetőjogi felelősség.
191/2001. (X. 18.) Korm. rendelet
az örökségvédelmi bírságról

martin86 2010.04.20. 11:49:20

@portis: szerintem nagyon ritka a műemléki védettség alatt álló épület, az meg aztán végképp ritka (mint jelen esetben), hogy bútorzatot helyeznek műemléki védettség alá.
Szóval ez az esetek olyan kis részét érinti, hogy nem beszélhetünk belvárosi skanzenről. Nézd csak meg a körúti házakra kirakott hirdetéseket, cégéreket, nincs semmi köze a skanzenhez (mondjuk a jó ízléshez sincs).
Másrészt aki ilyet vesz, az tudtában van annak, hogy milyen korlátokkal rendelkezik az épület. Ergo, a szentendrei skanzent sem lehet csak úgy átalakítani, mert megváltoztak az igények. Képzeld csak el hogy nézne az épület oldalára szerelt légkondi.
Kicsit illúzió romboló lenne.. nemde?

Egyébként mégegyszer hangsúlyozom, hogy a belvárosi épületek nagyrészét úgy alakítod ahogy akarod, esetleg a homlokzatba szólnak bele.

téva 2010.04.20. 17:47:08

Éppen ideje,hogy ez a téma előkerüljön!Hibás az a gondokodás,hogy az én boltom és azt csinálok amit akarok!A városkép mindannyiunké.
megoldáat kell találni,hogy egységes legyen a városkép.Kecskeméten a 80-as évek elején összefogtunk a kereskedőkkel,a város főkertészével,és a kirakatrendezőkkel .Hamar látványos eredmény lett.
Elég a Bódépest-ből is!Ennyi eszkába bódé sehol a világon nincs,mint itt.Minden kezdeményezés jó és támogassuk,ami NEKÜNK városlakóknak a város szépítéséről szól!

téva 2010.04.20. 17:53:24

A Csészényi kávézó a régi órásbolt relikviáit is megőrizte.Dícséret érte!(és a kávé is jobban esik így!)nem mindenki bunkó!

HgGina 2010.04.20. 23:18:13

@portis: ezt értsük úgy, hogy ha épp az egyháznak kedve van, bontsa le a Bazilikát vagy a Mátyás-templomot? Esetleg a Citadella helyét szántsa fel és hintse be sóval valaki?
Számos védett festmény állami múzeumban van kiállítva. Azt sincs joga a tulajdonosnak rossz kedvében elégetni vagy szétszabdalni géprongynak.
Élj csak csupa műanyag ikea-hulladék közt, dobd ki a családi fotókat, polcaidról hajigáld ki a nűvészi albumokat (ha egyáltalán van egy is nálad), törd össze a régi szép kristálypoharaidat...

Te egyszerűen barbár vagy.

városjáró · http://varosjaro.blog.hu/ 2010.04.20. 23:32:48

@martin86:
Köszi a linket! Jó hosszú cikkely :))
Én szeretem a műemlékeket, és a KÖH-t is. És támogatom, hogy minél több tárgyat, épületet, látványt védjen le! Agyalásom csupán teoretikus volt. Magyarországon ráadásul szinte nem is lenne alkalmazható az felvetett elv.
A legtöbbször elhazott gond egyébként az, hogy a védelem mellé állítólag nem jár támogatás. Ha ez tényleg így van, akkor az nem túl nagy motiváció a tulajdonos számára.

portis · http://www.online-szallas.com 2010.04.21. 07:40:44

@HgGina:

Egy szóval sem mondtam, hogy pártolom a rombolást.
Az egyházak nagyon jó példa. Ingatlanjaik után nem fizetnek adót, ha jól tudom a bevételeik után sem. Nagyrakás pénzt kapnak az államtól, az adófizetőktől, ami után szintén nem fizetnek adót.
Persze hogy fenn birnak tartani "veszteséges" vállalkozásokat.
Egy cipőbolt tulajdonosát meg 70%-os adóteher sujtja, és még a szekrényt sem tolhatja arrébb!

szépjuhászné 2010.04.21. 22:44:27

@portis: Nem, ha úgy vette meg, hogy feltétel volt az eredeti állapot.

szépjuhászné 2010.04.21. 22:46:21

fenntartása. Bocs, lemaradt. Tényleg tudja valaki mi lett a Petőfi S. utcában lévő papírbolt berendezésével. Mintha az sem lenne már meg, de lehet, hogy tévedek.
süti beállítások módosítása