Paternoster 2. by NorciMenjen fel a páternoszterrel a negyedikre - mondták állítólag ifjú korában a nagynénémnek, aki vagy félórát várt, hogy a különös tisztségű úr megérkezzék és felkísérje. Lehet, hogy ezt a sztorit mindenki a saját nagynénjével ismeri, de nem is ez a lényeg. A páternoszter remek dolog, az ember mikor először utazik rajta (esetleg később is) be van tojva mi lesz, ha túlmegy. Pedig igazából semmi, de mire a legfelső szintre ér, annyi ijesztő tábla sokkolja, hogy amint lehet kiugrik. Amúgy meg remek szórakozás a megjelenő láb alapján kitalálni a hölgyek-urak többi részét, amint az internet hőskorában a harminc perc alatt letöltődő pucér nők testét a fej alapján. Na de hány páternoszter van még Budapesten és hol?

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest lift páternoszter

kösziiii: IMG 1227res

Itt a hétvége: arcomba húzom a fekete sísapkám, kezembe veszem a zseblámpám és a vászonmetsző zsebkésem, hogy az Indafotó aranyozott kereteiből kivagdossam és összeraboljam a hét legjobb képeit. Most is elsősorban az Urbanista-címkével ellátottak, másodsorban pedig mindenféle városos, épületes, ingatlanos kép közül jöjjenek a legjobbak.

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: fénykép hét képei

Ingatlanguru néven indított ígéretes új blogot tegnap Izoom, aki civilben maga is ingatlanos. Combos kezdésként első nap 15 postot nyomott ki, amiben megtalálható egy kis szemle innen-onnan és persze saját lakásai is. A legizgalmasabb alighanem az a penthouse, amely a Vörösmarty téri irodaház tetején található. Kétmilliós négyzetméterárral (520 millió Ft) nem nagyon találkozni Budapesten, igaz, ilyen ingatlannal sem! Döntse el mindenki maga, hogy megéri-e az árát.

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest ingatlan hirdetés lakás luxus belváros v. ker vörösmarty tér

Moszkva tér by kalmanzita"A kirajzolódó részletek egy 250-280 szobás, 800 fős konferencia-központtal és a szállóvendégek rendelkezésére álló éttermen túl, üzleti találkozók helyszínéül is alkalmas vendéglátóhellyel felszerelt, 5 csillagos hotel képét vetítik előre, amelynek üzemeltetéséről több lánccal is folynak a tárgyalások." - írja a mai Napi Gazdaság a Moszkva téri Postapalotáról, mely még tavaly tavasszal került (állítólag négymilliárd forintért) a Wing Zrt. tulajdonába. Bár egyelőre az irodai hasznosítást sem vetették el, egyelőre az idegenforgalmi tűnik csábítóbbnak. Látványtervek még nincsenek, de Dave 1031 feltöltött pár belső képet Skyscraper Cityre, ezeket szépen idetesszük, hogy lássuk hogyan néz ki most belülről az épület és milyen a kilátás a tetjéről. Íme:

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest szálloda moszkva tér wing xii. ker postapalota

mammutNem graffiti, nem vadplakát. Nem kell lemosni, letépni és mostanában a színesfém ára is alacsony a válság miatt. Szóval egy darabig biztos itt maradhat a Széna téren, a két Mammut között. Kinek tetszik?

(Közelebbi képek alább)

 

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest street art széna tér mammut bevásárlóközpont ii. ker botlókövek

Annyi mindenkit bántottunk már meg okkal vagy ok nélkül, akarva és akaratlanul, hogy úgy döntöttünk, ma vezeklésül egy pozitív Urbanista-napot tartunk. A kifejezetten sokkoló vagy csak félrerajzolt alaprajzok után jöjjön tehát egy példa a másik végletről. Itt aztán nem panaszkodhat az érdeklődő, hogy nem ilyennek képzelte a lakást! A színes szagos alaprajz mellé egy komplett térbeli makett fényképét is feltette a hirdető.

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest hirdetés modell makett alaprajz xiv. ker

Hogy mit álmodnak a Corvin Áruház tetejére, azt már láttuk, lássuk mi van ott most. Underground szórakozóhelyeket bemutató sorozatunkat egy tulajdonképpen egyáltalán nem undergrounddal, a ma első szülinapos Corvintetővel kezdjük. Rövid épülettörténettel fűszerezve következzen egy kis kirándulás a legfelső szinten, bekukkantva a régi dolgozók gyermekeinek óvodájába és kisétálva olyan tetőrészekre, ahová a vendégeknek nem is szabad - bibibi.

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest corvintető blaha lujza tér viii. ker corvin áruház

Építési engedélyt kapott a Duna-parti bálnaBudapesten
Drágul a parkolás Budapesten (index)
Építési engedélyt kapott a bálna (index) /IX.//kép/
Végre járható az Óhegy parki bringaút! (bringaút) /X./
Graffiti: levél a Szebutól (8ker) /VIII./
Államilag támogatott szappanopera (belváros) /V./
Az Elephant Holding közcélú fejlesztése (resource) /XVII./
Illegális vadplakátok – nincs előrelépés (szebu)
A Nemzeti mellé költözik a Nestlé (napi) /IX./
Remek januári képek Budapestről (i.anton - flickr)

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Kép 061Természetesen igyekszem még ma folytatni a Tankcsapda körútról szóló sorozatot a fejlesztésekkel, de addig lazításként jöjjön két ablak a Nagy Lajos király útja Örs felőli végéről. Vajon miért van rács egy tízemeletes panel harmadik szintjén? Nehogy átmásszon a szomszéd? Vagy kincs van a lakásban (de akkor miért hívja fel rá az utcán sétáló betörő figyelmét)? Esetleg egy kétcellás börtönkisvállalkozás működik itt?

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest panel ablak örs vezér tere nagy lajos király útja

Budapesten
A Mátyás-templom felújításáról (muma) /kép//I./
Templomszentelés Újpalotán (toronyhír) /XV./
Jimmy utcákért és -szobrokért küzdenek (quart) /XXI./
Feldarabolják a BKV-t (index)
Komplex városközpont Hűvösvölgyben (ingmag) /II./
Egy apró városmag épülhet Pasaréten (mh) /II./
Részletre vásárolna uszodát Csepel (ingmag) /XXI./
Építő jellegű beterjesztések (8ker)

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: szemle

~dá~: Átmenet

Most, hogy szépen végigsétáltunk a Tankcsapda körúton, lássuk milyen lakásokat kínálnak rajta. Általános szabályként elfogadhatjuk a zuglói ingatlanosok véleményét, hogy a Nagy Lajos Király útja közelében általában magasabbak a lakásárak a jó közlekedésnek köszönhetően, viszont magán az úton alacsonyabbak a nagy forgalom miatt. Hogy hogyan fog változni a nyolcad, még nem tudjuk (holnap megpróbálunk tippelgetni), de hogy milyen áron juthatunk lakáshoz, azt igen.

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest ingatlanpiac xiv. ker nagy lajos király útja herminamező

Mielőtt rátérnénk a Tankcsapda körút ingatlanpiacának bemutatására, lássunk két hirdetést (ezt és ezt) a Nagy Lajos király útjáról. Mindkettő ugyanazt a 43 nm-es a lakást hirdeti (ráadásul mindkettő új építésűnek, miközben láthatóan lakott és a leírás szerint 2004-ben épült). Ami miatt érdekes, az a két alaprajz. A Nyájas Olvasó melyiket választaná?

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: hirdetés lakás alaprajz xiv. ker nagy lajos király útja

Szmog
Ez a szmog (index videó)
Az autósok fele komolyan vette a riadót (index)
Pénzbüntetés jár a szmogriadó megszegéséért (levegő)
Maszkban vagy maszk nélkül fulladni (kerékagy)
Miskolcon is elrendelték a szmogriadót (ingmag)
Szegeden ingyenes a tömegközlekedés (ingmag)
Csökkent a budapesti légszennyezettség (greenfo)

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: szemle

Panelházsor, de nem lakótelep

Tudta Ön, hogy a Nagy Lajos király útjának egyik végén volt a világ legnagyobb Gyurcsány-feje? Tudta Ön, hogy a másik végen az ország egyik legnagyobb forgalmú bevásárlóközpontja van? Tudta Ön, hogy éppen melyik az Ön sávja, amikor végigautózott rajta? Mi azonban nem ilyen okokból foglalkozunk ezzel a zuglói úttal, hanem mert hatalmas lehetőségek rejlenek benne - egyelőre kihasználatlanul. Lássuk mi minden fog történni és mi minden történhetne itt az elkövetkező két évtizedben!

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: közlekedés városkép városfejlesztés xiv. ker nyolcad nagy lajos király útja herminamező