McDonald's a Nyugatinál

Céges sajtóközleményeket ritkán hozunk le az Urbanistán, de ezt talán megbocsájtjátok, mentségemre legyen mondva, hogy a dicsőség korántsem a cégé. Történt ugyanis, hogy a havi 7 millió látogatót vonzó Askmen.com megválasztotta a világ 10 legszebb McDonald’s éttermét, és a Nyugati térit sorolák a második helyre. Az első helyet a londoni Oxford Streeten található étterem szerezte meg, a listán 4 amerikai és 6 európai McDonald’s kapott helyet.

A rangsorban a magyar étterem az egyetlen, amelyet nem a közelmúltban újítottak fel, vagy nyitottak meg; a Nyugati téri McDonald’s 1990-ben indult. A magyar étterem kapcsán különlegességként említik a pályaudvar melletti helyszínt, az antik lámpákat, a kovácsoltvas kapukat és a világoskék festett mennyezetet.

Az éttermet (az Osztrák-Magyar Államvasút Társaság megbízásából 1874-77 között épült pályaudvarhoz hasonlóan) Gustave Eiffel irodája tervezte és ez volt Sisi királyné fogadóépülete.

Az Eiffel téri irodaház üzemeltetői pedig biztos repesnek az örömtől, hogy ekkora ingyenreklámot kaptak.

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: mcdonalds gyorsétterem nyugati tér nagykörút nyugati pályaudvar terézváros vi. ker

A bejegyzés trackback címe:

https://urbanista.blog.hu/api/trackback/id/tr821465258

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Editor Bob 2009.10.21. 13:04:36

Hú, most dagad a mellem budapestiként.:)

retek. · http://csakaszepre.blog.hu 2009.10.21. 13:21:58

Sisi fogadóépületéből McDonald's...de szép karrier.

Zsuuli (törölt) 2009.10.21. 13:51:54

Megnéztem a többi 9-et...nem igazán értem, azok miért olyan különlegesek...belül ugyanúgy néznek ki, mint az összes többi itthoni meki...

webmestar 2009.10.21. 13:59:50

www.askmen.com/fine_living/destination/budapest.html

Érdekes ez az oldal...Sajnos sok igazság van abban amit ír.

webmestar 2009.10.21. 14:24:46

Na de erre is lehetünk büszkék:
Második hely a legszebb hajó körutak közül
www.askmen.com/top_10/travel/top-10-european-river-cruises_2.html

9. a legolcsóbb vakációk közül
www.askmen.com/top_10/travel_top_ten_150/180_travel_top_ten.html

ez pedig egy kis összefoglaló a külföldieknek.
www.askmen.com/fine_living/travel_archive_150/172_travel_tips.html

Ezeket találtam az oldalon:)

Zsuuli (törölt) 2009.10.21. 14:31:41

@webmestar: "sajnos"?
...annyira azért nem húzza le. :) Tökjó dolgokat ír róla. És a kommentek is pozitívak.

webmestar 2009.10.21. 14:45:16

@Zsuuli: When trying out the local drink, always go wine and not beer. Unlike its neighbors in Germany, Czech Republic and Slovakia, there’s no real beer culture in Hungary.

Ezért sajnos:)
Összességében persze jókat ír!

ildsisy 2009.10.21. 15:51:28

Majd egyszer, ha a milliárdot megnyerem a lottón, talán legközelebb, - mindenkit, bloggereket, Index csapattal együtt, meg a barátaimat, ismerőseimet meghívom. Így tovább viszem a "fogadóépület" hagyományát. Bulizunk egy nagyot! :)

wgabor 2009.10.21. 19:04:59

"An abandoned train station may not be the most obvious choice when it comes to picking the location for a McDonald’s outlet..."
A Nyugati mióta elhagyott? Egy ideje nem jártam mondjuk arra, lemaradtam valamiről?

BDzsH · http://varoskepp.blog.hu 2009.10.21. 19:19:26

Én se teljesen értem ezt a válogatást amit készítettek. Nem vagyok az álmennyezet ellen, de biztos vagyok benne, hogy ezeknél lehetett volna szebbet is találni. Na nem mintha rémes lenne a Mc'Do' új belsőépítészeti koncepciója, sőt nagyonis színvonalas, de ettől még tényleg nem mondanám ezeket.

A sörrel kapcsolatosan sajna igaza van az oldalnak. A legjobb magyar sörnek kikiáltott Dreher is csak gyenge közepes német sör megfelelője lehetne.

aesculus · http://taj-kert.blog.hu/ 2009.10.21. 23:13:56

"Gustave Eiffel irodája tervezte és ez volt Sisi királyné fogadóépülete." Úgy tudom, ez a pályaudvar étterme (vagyis restije) volt. A szimmetria szerinti párja pedig a posta volt, amíg fel nem épült a mai főposta.
A királyi váró a Westend felé eső oldalon van, egy kisebb pavilon. Képet most nem találtam róla, de Gwen Stephani énekelt ott:
urbanista.blog.hu/2009/08/01/budapest_klip_gwen_stefani_a_nyugati_palyaudvaron
Amúgy tényleg furcsa ez a lista. De a legtöbb ilyen.

Kuruttya 2009.10.22. 01:27:33

"An abandoned train station may not be the most obvious choice"

"you half expect to hear the thundering roar of a train as it approaches its platform"

Az író nyilvánvalóan abban a hitben él, hogy a vasútállomás HELYETT üzemel itt McDonald's, és nincs vele tisztában, hogy a nyugatiban tényleg hallani még vonatokat:)

De a "colonial ceiling" is igen vicces.. colonial építészet AMERIKÁBAN volt, és az Egyesült Államok létrejötte előtti stílust nevezik így, innen a neve is: ekkor még csak európai országok kolóniái voltak a mai államok. Colonialnak nevezni egy európai főváros épületét elég nagyfokú műveletlenségre utal.

asabac 2009.10.22. 07:42:25

@Álmos: Te hol élsz??? (A Lipótmezőt már bezárták)
Amerikai+újságíró = műveltség ????????????????
??????????????????????????????????????????????

pösti 2009.10.22. 10:12:14

Ez szerintem minket(országot) minősít,hogy egy ilyen impozáns műemléket ilyen magasztos célra herdálunk el(eladtuk, nem bérbe adtuk!!!)...:(Persze ennél még van lejjebb is...pl:közvetlen mellé építünk egy iroda monstrumot és nem átalljuk Eiffelről elnevezni...

gramercy 2009.10.22. 17:04:49

milyen játékot választana eiffel a menüjéhez?

vmezo 2009.10.23. 00:53:59

Maga az épület tényleg túl szép egy gyorsétteremhez, de a kék korlátok és zöld lámpatartó oszlopok ritka rondák. Na, az a színvilág már egészen jól illeszkedik a McD standardhez.

Vaandor 2009.10.23. 14:52:51

Off (UrbietOrbi), de nézegettem a metróhálózatok méretarányos rajzát... Az egy dolog, hogy lehagyják az összes HÉV-vonalat. (Míg más városoknál ált. ezek is szerepelnek.)

De a 2-es metrót mikor vágták vissza a Deákig???

retek. · http://csakaszepre.blog.hu 2009.10.23. 14:56:40

@Vaandor: Ezt én is fel akartam vetetni, de nem tudtam hová írjam.

Zubreczki Dávid · http://instagram.com/zubreczkidavid 2009.10.23. 16:30:00

@Vaandor: @retekblog: legrosszabb esetben is az astoriáig tart :D amúgy fel sem tűnt, ahogy kapkodva odakopiztam a tumblr-re. egyébként, regisztrálás után lehet reblogolni, ami megfelel a kommentelésnek. oylasmi mint a twitter (vagy valahol bele lehet ágyazni hagyományos kommentelést is, de nem tom hogy) megaztán igazából ez csak egy linkgyűjtemény, azért nem nagyon foglalkoztam a kommentelhetőséggel - ár az ilyen észrevételeknek nem kellene vesznie!

kakukkboy 2009.10.25. 06:57:16

Az egyetlen Meki EUrópában, ahová bemegyek egy kévéra, fagyira, amikor arra járok.
Na, jó. Legutőbb volt egy sülrumli is.

Horváth Oszkár · http://oszkarsag.blog.hu 2009.10.28. 16:31:37

Megnéztem a 10 helyezettet, a 10. és 8. sima mekáfé. A 7. egy fürdőszoba.

A 9. (Portugália) szép. A 4. (Párizs) pont olyan jó, mint az 1. Lapozgatva az oldalt, azt kell mondanom, a magyar kommentelők sokkal jobb fejek.

Duchess of Pepper 2010.10.18. 15:47:56

A belsőt még 1989-ben az akkor még létező Kőbányai Faipari Vállalat munkatársai készítették - ahogy több más, eredeti stílusában felújított épületet is, pl. a kecskeméti Cifrapalotát is. Nagy munka volt, gyakorlatilag egy a legutolsók közül.

siófoki35 2019.04.19. 12:00:46

@Fekete Dániel .: a királyi váro a másik oldalon van. Ez eredetileg is étterem volt.

retek. · http://csakaszepre.blog.hu 2019.04.19. 12:42:01

@siófoki35: Egy közel tíz éve írt hozzászólásra válaszolni igazi kuriózum. De ha már így alakult: a cikk szerint ez bizony a fogadóépület.
süti beállítások módosítása