Ha ilyen ütemben tiltják ki a szórakozni vágyókat a budapesti kerületekből, akkor nem lesz más hátra, mint a mulatóknak hajóra szállni és a Vaskaputól a Fekete-erdőig - esetleg a Lakinger Béla zsebcirkálóhoz hasonlóan a Rákos-patakon - lavírozva itatni és szórakoztatni a népet. Talán már erre a korszakra készülnek az A38-nál, amikor a bővítés mellett döntöttek, persze lehet, hogy csak egyszerűen kinőtték a Petőfi hídnál kikötött jégtörőt kőszállítót - végül is Budapest egyik legnépszerűbb koncerthelyszínéről van szó. Mint az Octogon írja:

2009 nyarán lezajlott a kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás, ennek nyertese a Ganz Danubius Huti lett. aminek hajómérnöke Szabó Endre jegyzi a terveket. A kivitelezés 2009 szeptemberében kezdődött meg, a beruházás, azaz az új úszómű építése, a tervek szerint 2010 augusztus 31.-én fejeződik be. Az építészeti kialakításról annyit, hogy az új és régi hajótest kapcsolatát négy összekötő híd teremti meg. A bővítés tetőteraszának síkja egybe esik az étterem padlósíkjával, így az elől nem takarja ki a dunai panorámát. Az akadálymentesített új rész tetőterasza így mindössze 40 – 50 centiméterre van a vízszinttől, tehát testközeli vízi élményt nyújt az ott tartózkodás. A dereglye típusú dunai hajóforma belső tere négy méter körüli belmagassággal rendelkezik, ami a mozitól, konferenciákig és kiállításokig, illetve azok hang-kép rögzítésére, oktatási célokra egyaránt alkalmas.

Szerintem remek ötlet, bár azért annak is örülnék, ha nem csak keresztben, hanem a parttal párhuzamosan is szaporodnának az állóhajók. Visszaadnának valamit a Dunából, ha már egyszer folyamatosan kiszorítják onnan az embereket. Igaz van egy-kettő ma is (a kicsik között a legjobb a Blue River a sok ska-reggae koncertjével), de férne még azért oda egy-két másik is. Alsó lakók nem jönnek fel (talán már nincsenek is) és ha nagyon problémáznak a szárazföldről, fel lehet szedni a horgonyt. [Kép: octogon.hu]

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: szórakozás bővítés szórakozóhely duna a38 hajó építés

A bejegyzés trackback címe:

https://urbanista.blog.hu/api/trackback/id/tr701447529

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

L.A. · http://blog.fuggoagy.hu 2009.10.13. 15:47:25

"az új rész tetőterasza így mindössze 40 – 50 centiméterre van a vízszinttől"

az kizárt.

bonobong 2009.10.13. 15:54:52

@L.A.: ígyigaz, vmi elírás lehet, vagy nem a tetőterasz

OFF:amugy az ötlet jó, még a terv is egész jónak tűnik, de ezek a képek...hátizé biztos eg elsős építészhallgató készíthette ac-vel, vagy nemtom, engem mint befektetőt/érdeklődőt/lakosságot nem győzne meg vele. képkivágás 1es(a Duna sarka?!, kapcs a környezettel szintén nem látszik. valaki viszont szeret hajótmodellezni:) csak nem 1letölthető 3ds fájl?:) legalább kis anyagozásra futottavolna...

Ted Striker 2009.10.13. 16:07:47

Nem jégtörő hanem kőszállító volt előző életében:

"Az Artemovszk 38 egy hajótípus neve, amely a kihalófélben levő szocialista realista ipari tervezés és hajóépítés egy fejezetének emlékét őrzi. Egy 1968-ban épült ukrán kőszállító hajó hosszú utat tett meg azért, hogy új életre keljen és megkezdje utazását a jövőbe."

www.a38.hu/?p=cikk&id=98

Ted Striker 2009.10.13. 16:14:59

@~dá~: nem baxtatás de egyébként a linkelt Octogonos cikkben is kőszállító vagyon írva ("Az Artemovszk osztályba tartozó egykori ukrán kőszállító hajó")... szóval máskor tessen elolvasni a cikket is :-)

Zubreczki Dávid · http://instagram.com/zubreczkidavid 2009.10.13. 16:20:03

@Ted Striker: csak és kizárólag a képeket szoktam nézegetni :) amúgy ez valami beidegződés: amióta idehozták, azóta abban a hitben éltem, hogy jégtörő, pedig voltam ott jó pár koncerten, meg léptem is fel egyszer-kétszer, de fel sem merült bennem más. most akkor ez is leesett - kösz :)

rudebwoi 2009.10.13. 16:49:02

Hmmm...

mar csak az a kerdes, hogy a biologiai szennyviztisztitot beepitettek-e, vagy meg mindig egyenesen a dunaba uritik a "matrozok" a hajon kepzodo mindenfele szennyvizet?!
2005ig biztosan igy ment, emlekszem... ott alltak szerencsetlen "matrozok", az egyik figyelte, hogy jon-e valami hajo arra, a masik meg a gephazban allt a kapcsolo mellett... :) Valaki igazan utanajarhatna, hogy hogy megy ez mostanaban. ^^

georg 48 2009.10.13. 17:16:13

Lassan átér a túlpartra. Meg lesz az új híd!

nagymaros 2009.10.13. 18:11:12

Büszkék lehetünk arra, hogy ilyen állat hely van a városban, a Dunán. Bővüljenek csak. Ettől is jobb lesz itt élni!

nagymaros 2009.10.13. 18:16:38

HMMM

Te a szippantós vagy?

Csokis · http://csokis.blog.hu 2009.10.13. 18:18:53

@~dá~: A kőszálló sem rossz, de az megint más. :-P

semmicico 2009.10.13. 18:31:02

@georg 48:

Mekkora ....!!! csak úgy jutsz át a túlpartra, ha közben az óriási szórakoztató komplexumon átmész!!! Közben megnézel/adsz néhány koncertet, festesz, kiállítasz, verset mondsz, mittomén ... ebben óriási lehetőségek vannak!

És aztán lehet terjeszkedni !!! először csak a Lánchidat zárjuk le idönként és fesztiválokat rendezünk rajta (ja, ezen már túl vagyunk), de végül valami giga-szórakozóhely lesz ebből is!

Aztán megindulunk Pest felől és egy átkaroló hadművelettel elérjük a Margit szigete. A cikkben említett "állóhajók" a titkos ugrópontok. Ha elértük, onnan már könnyű, mert a Holdudvar - Csacsacsa - Gödör integráció már most is össze van kapcsolódva fejben és fizikailag (riksákkal) ...

Gondoljátok, hogy véletlen, hogy mostanában mutatták be a vizi-buszt ... !?

sc.

pPozitív+ 2009.10.13. 18:34:10

Végre valami fejlődik ebben a városban, az A38-ból lehetne még sokkal több is! Nemrégiben Angliában jártam és egy esti mulatozásnál a közös téma a helyiekkel ez a hajó volt, mert az egyikük járt itt és halálba dícsérte.

Horváth Oszkár · http://oszkarsag.blog.hu 2009.10.13. 18:40:07

Na ezt ennek nyomán én is lehoztam a blogban. Szenzációs, nagyon boldog vagyok! Már csak az én kis (nem létező) lakó- és stúdióhajómat kellene melléparkolni, és soha többé nem mennék ki a partra.

bright.side 2009.10.14. 12:19:39

Nagy ötlet! Gratulálok! És ha újabb termekre lesz szükség, csináljanak még ilyet emellé párat! Aztán majdcsak átérünk a túlpartra... :-)))
Viccet félretéve, tuti hely, örülök, hogy bővül, de az istenért, miért befelé...?

s_timcsi · http://autostat.hu/cikk-kereso 2009.10.15. 14:05:17

Az jó lesz, mert néha annyi ember zsúfolódik be egy-egy jobb koncert alkalmával, mint péntek délután a 4-6os villamoson!

Adrian Mole 2009.10.29. 12:12:34

@bumboclaat:
Amióta van budai főgyűjtő ott is, oda szivattyúznak (elvileg).

baowah · http://baowah.blog.hu 2009.10.29. 12:18:53

lakinger béla az abádszalóki hős! FTW!
süti beállítások módosítása