Nem kell készpénznek venni persze, mert a Városháza Fórumról elég gyakran röppennek fel különböző hírek, de mindenesetre az Építészfórum azt írja, hogy "hatvanöt méteres toronnyal egészítette ki Erick van Egeraat a Városháza Fórum terveit: a Károly körút és a Bárczy István utca sarkára elképzelt építményt a Központi Építészeti-Műszaki Tervtanács tagjai július 30-i értekezletükön lelkesen üdvözölték, bár voltak néhányan, akik satnyának és alacsonynak tartották."

Kép sajnos még nincs az új tervekről, de az eredetieken látható kiemelkedő sarokelem 36 méter magas (mert a készítésükkor még csak ez volt engedélyezve), szóval mindenki képzelje el ennek majd' a dupláját. Amit az érvelésben mondott a holland sztárépítész, az végül is logikus: "az ideális városháza-torony nagyjából kétszer olyan magas, mint az épület tömege. Ez jelen esetben 65 métert jelent, amely az adott környezetben szerencsésnek tűnik: a legmagasabb szomszédos épületnél (Anker-ház) valamelyest magasabb lenne, s jól látszana a Várból is, így válhatna a funkció jelentőségéhez méltó építészeti jellé, viszonyítási ponttá."

A toronynak nem lesz sisakja, csak egy egyszerű sík teteje és 48 méter magasan lesz rajta egy kilátószint. Na majd meglátjuk mi lesz belőle...

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest belváros kiskörút v. ker városháza fórum erick van egeraat

A bejegyzés trackback címe:

https://urbanista.blog.hu/api/trackback/id/tr31279682

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Atrox 2009.07.31. 14:51:18

lol: "az ideális városháza-torony nagyjából kétszer olyan magas, mint az épület tömege. Ez jelen esetben 65 métert jelent"

Ez most mit jelent? Az épület 32,5 gramm, dekagramm, kilogramm, font, mázsa, tonna lesz?

Nyílván egyik sem, így ez itt értelmezhetetlen :)

Benbe · http://www.benbe.hu 2009.07.31. 14:52:45

Nekem tetszik az ötlet.

Ha már áttervezés, akkor a korábbi közhasznú/üzleti célú épületrész arány javítása érdekében valahová plusz egy szintet be lehetne dobni, így legalább az épület alja kevésbé plázásodna el.

Gallion 2009.07.31. 15:04:16

Nagyon bejön az ötlet. Én hiányoltam is a régi tervről egy óratornyot.

valójábannemberci 2009.07.31. 15:04:56

@Atrox: Hosszabb, mint zöld. Azt jelenti. :D

manor 2009.07.31. 15:19:17

@Atrox: az építészetben a "tömeg" szó más jelentéssel bír, talán a "tömb" lehet a szinonimája

zoli_ 2009.07.31. 15:22:08

Én sokkal inkább költöztetném ki az egész városházát. Messzire. Jó messzire...

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2009.07.31. 15:28:46

Sosem lesz új városháza ... Kormányzati Negyed vol.2

pizdabol 2009.07.31. 15:31:31

zsengén rákérdeznék,minet egy toronyépület csupaüveg portállal a magyar városközpontba.Ez megint olyan mérleg utcai hatás.Askenázi stilusban.Annak mérlegelését pedig kihagynám,hogy kb.ötszáz fős apparátusnak minek tizezer iroda.

Joe84 2009.07.31. 15:33:31

Ennél jobban már úgysem lehet hazavágni... egy torony ide vagy oda.
Remélem soha nem épül meg Erick van Egeraat gusztustalansága.

Gallion 2009.07.31. 15:35:26

"zsengén rákérdeznék,minet egy toronyépület csupaüveg portállal a magyar városközpontba."

Egyrészt nem lesz csupaüveg, csupán egy részén lesz másrészt a városházán tornyot elhelyezni nem Egeraat találmány. Több száz éve csinálnak hasonlót.

K2 2009.07.31. 15:36:11

www.architectforum.hu/node/11187 egy 24-órás óratorony a másik holland csapattól

Macskanátha 2009.07.31. 15:40:09

Azt meg tudja valaki mondani, hogy hány méter magas a Nagyvárad téri SOTE épület? Ha jól tudom, jelenleg az a legmagasabb a városban...

Kis ember 2009.07.31. 15:58:09

És a parkolónak használt hatalmas teret visszaadják-e a népnek? Amivel végre egy csodálatos, méltó tere lehetne a Károly körútnak.

mefisto · http://archiregnum.blog.hu/ 2009.07.31. 16:08:34

@dá

Na jó, ez nem volt túl elegáns. Inkább töröldd az előző kommentemet légyszíves! Köszi!

bejgli 2009.07.31. 16:25:06

A torony évszázadok óta a hatalom jelképe. Azzal a szándékkal épül, hogy tudatosítsa a "lenti" járókelőben, hogy az épületben felsőbb hatalmak, a felsőbb hatalmakkal valamilyen nexusban lévők lakoznak. Egy torony általában tekintélytiszteletet, alázatosságot, esetenként megalázkodást és félelmet óhajt kelteni.
A "funkciónak" megfelelően, többnyire centrálisan, vagy két toronynál pl. szimmetrizálva helyezik el.

Fenti szempontokból is érdemes végiggondolni ezt a városházi torony dolgot. (Meg mondjuk abból a szempontból is, hogy miért is kellene a Várból is látni ezt az épületet? Hogy aki felmegy oda sétálni, kikapcsolódni, annak még ott is ránduljon össze a gyomra, mert meglátván az Egy Tornyot, rögtön eszébe jutnak azok az emberek, akiknek IS köszönhetően ez a város most ott tart, ahol tart?)
Pl. elhelyezés kapcsán: Az egy dolog, hogy hová tervezik, az meg hozzá egy másik, hogy oda már mintha nem a Városházát, hanem az irodaházas részt szánnák.
Mondjuk, ha így lenne, akkor viszont tényleg visszatérnénk az eredetekhez, azaz a torony valóban szimbólum lenne: A köz fölé terjeszkedő, arra ráterpeszkedő befolyásos magánérdekek szimbóluma.

min 2009.07.31. 16:46:43

Még véletlenűl se létesítsenek egy díszparkot.
A végén még túlsúlyba kerülne a zöldterület a beton- és vastömegek ellenében.

EasyFriend 2009.07.31. 16:48:13

Még szerencse, hogy úgysem épül meg.

ehhh 2009.07.31. 18:01:39

Hogy lehet még szabadlábon ez a faszi? tartozik mindenkinek, amikor már tudta, hogy csődbe viszi éppen itteni irodáját, utána már nem is az iroda nevében lett leadva a pályázat, amiből ő valószínűleg egy vonalat nem rajzolt vagy talált ki, hanem a sajátjában, hogy a megbízás megmaradjon, hiába is csődölt be. arról már nem is szólnék, hogy véletlenül pont az a zöldhagymási ült a zsüriben, aki azelőtt nemsokkal még az Egeraat irodát erősítette, ó, mily véletlenek. A tervről, hogy szar, tényleg felesleges beszélni.

==T== 2009.07.31. 18:04:01

Könyörgöm, miért kell beépíteni azt a területet? Miért nem lenne jó egy parkosított térnek?

KömKel · http://komkel.blog.hu/ 2009.07.31. 18:06:12

Sosem fog megépülni... ha mégis, akkor a volt kollégái tuti az alapba öntik a "sztárépitész" urat a dolgai miatt

vwxyz (törölt) 2009.07.31. 18:32:55

Annak örülök, ha nem épül meg, és marad a park. De hadd legyek telhetetlen: ha úgysincs rá fedezet, akkor ne szórják a pénzt a tervezgetésére sem.

papamaci1 2009.07.31. 19:10:32

Hééé Al- Kaida !

Magas torony nagyobbat dől..... vettétek az adást ????

bean 2009.07.31. 19:25:15

"kétszer olyan magas, mint az épület tömege" ez azt jelenti hogy kétszer olyan magas, mint az épület jelentős része, ami a "tömegét" adja, csak ilyen idióta módon fogalmazva.

Lesley · http://8ker.blog.hu/ 2009.07.31. 19:29:03

az volt már, hogy "sosem épül meg"?

Thulsa Doom (törölt) 2009.07.31. 20:17:07

Ez az! Elefántcsont-tornyot Demszkájnak!

Gyagilev (törölt) · http://lattam.blog.hu 2009.07.31. 21:05:21

@pizdabol: Mindenkinek jobb lenne, ha tényleg csak 500 fő lenne az az apparátus, de szerintem van az két-háromszor annyi is. Ráadásul az én elképzelésem szerint 500 főnek kb. két 20 fős iroda kell, mert mindenki otthonról dolgozik elektronikusan, mobiltelefon, skype, messenger, e-mail van, csak tárgyalni jön be, ha nagyon muszáj, ezért az épület nagy része múzeum, színház és üzlethelység lehet, a parkoló meg park, nem lesz dugó sem, mert senki (legalábbis kevesebben) nem megy fölöslegesen be a mhelyre, meg onnan haza...

cso zsi 2009.07.31. 21:59:31

Egeraatot be kéne zárni bármelyik, általa tervezett létesítménybe Bp-n.
"Dizájnos" ferdefalú, funkciótlan épületek, pocsék infrastruktúrával.

Lehet, hogy az a Városházának jó lenne, mert hamar meglépnének a dolgozók.

zauberpferde (törölt) 2009.08.01. 07:33:20

De hogy viszik oda fel az ágyúkat, amivel lövethetik a várost?

beszélő 2009.08.01. 07:58:49

Ha megépül a torony a városházán- következik a mecset, annak ellenére, hogy anno a Deák-téri evangélikus templom építését az akkori politikai vezetés csak torony nélkül engedélyezte.A liberális szemlélet eredménye, hogy lassan Münchenben több a mecset, mint a templom.

beszélő 2009.08.01. 08:12:58

Már az is gyanússá tette a tervezést, hogy a számos kiváló magyar mérnök mellett olyan külföldi kapta a megbízást, aki sem kellő helyismerettel történelmi-tradicionális tapasztalatokkal nem rendelkezik.Feltehetően rendelkezett olyan tudással, hogy a kerekek kenése tökéletesen sikerült.Mi mással magyarázható hogy a magyar építészek nem rúghattak labdába.Nem hiszem, hogy a külföldi tervező pontosan ismeri azokat a feltételeket, amelyek az aprólékos mindenre kiterjedő funkcionális tervezéshez szükséges.Kérdés ismeri-e kellő mélységben a hazai építési technikát, az építési anyagokat, a hazai építők technikai adottságait a környezeti adottságokat stb.Előre borítékolható, hogy a kivitelező nem hazai építőipari szervezet lesz.Így lehet majd potya-pénzre szert-tenni.Lásd Strabag+alapítvány.

beszélő 2009.08.01. 08:17:11

A látvány tervet nézve a vak is láthatja hogy a tervező elképzelése köszönő viszonyban sincs a meglévő épülettel és a környezettel,Régen az ilyen terveket azzal söpörték az asztal alá, hogy nem kapcsolódik a környezethez, vagy tájidegen.

győrip 2009.08.01. 09:04:33

teljesen mindegy, hogy ez ott jól nézne ki, vagy rosszul, vagy... Ami a lényege lenne, a beetetés:
"ha a városházának lehet a város szívében, akkor itt miért nem?!"
Vagyis nem arról a sarokról van szó, hanem arról, hogy ezután átépülhet-e a város 65 m magasan.
Huncut

beszélő 2009.08.01. 09:16:29

@krémes: Lényegében erről is szó van.Ha áttörjük a magassági korlátozás akkor a következőket senki nem fogja tudni megállítani.Hová képes süllyedni a városrendezés-városfejlesztés a tőke szorításában.A pénzzel történő manipuláció kezd általánossá válni országosan mert hatalmas profitot lehet realizálni az ingatlan biznicben.(meg még a számítástechnikában egyesek számára.)

Kalmár 2009.08.01. 09:46:40

Lehetne 1000 méter magas?
Szinte mindegy mekkora hülyeséget tervezünk, annyi pénz már nincs, hogy új óriás beruházásokból lopjanak milliárdokat, most az új divat: tervezzünk jó drágán felesleges dologokat, majd tervezzük át párszor jó drágán.
Ez talán még belefér az emberek türelmébe.

Könyörgök terveztessünk egy 100 méteres bitófát, hogy jól látszódjon a város minden pontjáról. Lehetne aprópénzes távcsöveket telepíteni, hogy örömüket leljék a szavazópolgárok.
Hinta-palinta hintázik a ....ka

tutti 2009.08.01. 09:48:51

siksak az szerintem sisak

tuttitiz84 2009.08.01. 14:06:14

Van egy, valószínűleg nem alaptalan előérzetem. Ez lesz a demszkáj hattyúdala. Lehet majd a végén a pályázati összeg 40-50-szerese. Módosítják 4-5 alkalommal, hogy alátámasszák az áremelést. A végén a "kedves vezető" veszi a kalapját és visszatekint a soha el nem készülő, és az idők végezetéig a város közepén éktelenkedő építkezési palánkkerítéssel körbekerített emlékhelyre. A tér nevét már látom "a Podmaniczky Frigyessel vetekedő Demszky Gábor tere".

nbalintn 2009.08.05. 15:30:39

Az az A alakú épület a városházától jobbra: oda járok suliba!

tammasibela 2009.08.08. 21:42:51

Ez is a kormányzati negyed sorsára fog jutni. Nem lesz belőle semmi...


-------------------------
medkit.hu > kedvezményes viagra, cialis potencianövelő!
süti beállítások módosítása