Ha magyar Manhattan-ről van szó, akkor az általában Csepelt jelenti (annak ellenére, hogy húsz éve csak tervek vannak), bár olykor-olykor angyalföldi és ferencvárosi felhőkarcolókról is keringtek hírek. Közben pedig felröppent, hogy Érd happolja el a kitüntető címet - már amennyiben ez kitüntetőnek mondható. Nos nem kell megijedni, az érdi Manhattan-ről szóló szóbeszéd enyhe túlzás. Mint az Ingatlanmagazin írja:

 

"februárban a település-központi szabályozási folyamat egy olyan javaslatot tett le az asztalra, mely összesen 9 darab 20 és 60 méter közötti épület építését tette lehetővé. Az azóta eltelt időben Érd Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése csupán annyit változtatott az elképzelésen, hogy a Városközpont területén építhető épületek legnagyobb magassága ne lehessen nagyobb, mint a lakótelepen épült épületek legmagasabbikának másfélszerese, azaz mintegy 50 méter."



Na mármost ötven méterrel még a magyar top tízbe sem lehet bekerülni. A rangsorban tizenakarhanyadik (Halálcsillagnak nevezett) Rendőrszékház például 62 méter. A milliárdos fejlesztésnek a részei azonban nem csak ezek a magasházak lennének, hanem

 

"Ebben az összegben számos városfejlesztés van benne: a nemrég felújított Magyar Földrajzi Múzeum bizonyos mértékű átalakítása és eszközeinek fejlesztése, a Gesztelyi Ház rekonstrukciója, illetve egy új sétálóutca kialakítása. A tervek szerint a Pelikán sétányra keresztelt utca a Felső utcától a lakótelepig vezetne, kávéházakkal, üzletekkel, közösségi terekkel. Simó Károly azt is elmondta, hogy a projekt része még az Alsó utca Budai út felőli szakaszának a teresítése is, ahol a jelenlegi tervek szerint az autóforgalom teljesen meg fog szűnni. A munkák összesen 48 ezer négyzetmétert érintenek, de konkrét építkezés 20 ezer négyzetméteren lesz"



A helyiek persze morognak a "modern" fejlesztések ellen. Az azonban biztos, hogy Érd jelenleg egyáltalán nem annyira városias, mint amennyire egy Budapest tőszomszédságában is megyei jogú várossá nőtt, 63 ezer lakosú településről gondolná az ember. Kérdés persze, hogy ez baj-e?

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: város városkép érd felhőkarcoló magasház városközpont agglomeráció ingatlanfejlesztés agglomeráció dny

A bejegyzés trackback címe:

https://urbanista.blog.hu/api/trackback/id/tr601203521

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

martonfox 2009.06.23. 15:26:30

Én csak azt akarom, hogy legyenek végre 100 m-nél magasabb toronyépületek Magyarországon. Mindegy, hogy melyik városban és a minőség sem érdekel már. Kezdem úgy érezni magam, hogy tényleg lemaradunk Európa többi országa mögött. Ha én lennék a polgármester már el is kezdeném az építkezést. Ne csak tervezzenek már kéérem!

Lesley · http://8ker.blog.hu/ 2009.06.23. 15:53:52

@martonfox: attól, hogy nincsenek, nekem fáj valamid?

Siendor 2009.06.23. 16:15:49

@martonfox: Én meg azt akarom hogy soha ne legyenek toronyépületek Magyarországon. Ha minden barom város a kútba ugrik, mi kövessük? Csak dugót generál, túl kis helyen túl sok ember. Sőt, el a kezekkel a régi házaktól, maximum csak felújítást nekik! Milyen szép is lenne, egy régi tömbből az udvari traktust kinullázni, csak a, belső kerttel, teljes lépcsőház-kapualj-homlokzat felújítással... Mélygarázzsal a közös kert-udvar rész alatt... Édenkert a város közepén... És persze az üveg-acél csodákkal meg ki a Hungárián kívülre.
Ja hogy minden országban ezt csinálják? Szép történelmi belvárost, autóforgalom-korlátozással, átmenő forgalom nélkül? Tényleg lemaradtunk...

Kuruttya 2009.06.23. 16:27:07

A cikkben szereplő "felhőkarcoló", meg "magyar manhattan" kifejezések viccnek is rosszak. 50m a felhőkarcolóság közelében sincs. Nem tudom ki írta ezt a cikket, de csöppet nevetségessé tette magát..

Kuruttya 2009.06.23. 16:35:08

@Siendor: minden országban vannak üveg-acél csodák a belvárosban.

OkoskaTo:rp 2009.06.23. 16:36:31

Megyei jogú nagyközség. :o)

Miguel · http://miguel.blog.hu 2009.06.23. 16:42:04

Felhőkarcoló? Rendes úthálózat kellene Érdnek, nem toronyház...

min 2009.06.23. 16:45:20

@Miguel: Na ja...amíg több a földút mint az aszfaltozott mit akarnak....

gabest1 2009.06.23. 16:47:21

ha mindenkit bezsuppolnának pár toronyházba nem kellen annyi út köré...

fingerbangs 2009.06.23. 16:59:15

érdnek teljesen impotens városvezetése van, az építésügy korrupt, csak a haverok építhetnek de azok bárhol
a mostani 800milliós pályázati pénznek kb. a harmada tűnik el, a tervek tök bénák, olyan helyen építenek városközpontot, ahol nem kéne, ellenben nincsenek elvezető utak, a központ forgalma kb. 1 útvonalon koncentrálódik, de az nem baj, valószínű nincs útépítő a vezetés rokonságában
ja és van egy évek óta kész de soha át nem adott óriás uszoda...
sajnos érden is pártra szavaztak az emberek, nem személyre, így lehet egy teljesen alkalmatlan ember vezető ott

én támogatnám a magas épületeket

lifelike 2009.06.23. 17:04:09

Tényleg épülhetne már pár toronyház, Bécsben is mindig elnézem őket, annyira szépek, itt meg olyan falusi a látvány még a nagyvárosokban is :(

nem vállalom 2009.06.23. 17:05:20

Érdnek nem toronyház kell, hanem aszfaltozott utak és csatorna, ami még mindig nincs sehol pedig 2009-et írunk és 20 km-re vagyunk a fővárostól, elvileg európában és nem a balkánon. Amúgy a képen jelölt terület úthálózata már a mostani igények szerint is alulméretezett, állandó az araszolás a hülye aluljáró-dupla körforgalom kombó miatt. De legalább amit lehetett oda egyirányúsítottak, gyakorlatilag minden út a körforgóba vezet, menekülőutak nélkül, tök mindegy honnan jössz. Na azt a segget kéne először jól megrúgni aki azt kitalálta... Méghogy felhőkarcoló, képzelem, hogy lesz az itt megvalósítva, ha ennél sokkal egyszerűbb dolgokra is képtelenek..

mcs · http://paralelart.wordpress.com/ 2009.06.23. 17:06:29

érd "belvárosánál" kevés jobban elcseszett városmagot találni széles e világban.

álmodik a téeszelnök tipikus esete.

a főépítészre meg egy családi házat nem bíznék rá.

Matheo · http://hobbymania.blog.hu/ 2009.06.23. 17:10:33

A cikk több sebből vérzik... Személyesen voltam jelen, amikor Ikvai Szabó Imre kijelentette, hogy Csepel északi részére tervezik a "magasházakat"!

Részlet ebből a cikkből:www.portfolio.hu/cikkek.tdp?k=14&i=116490

"Ma Budapesten a magasházak, toronyházak szabályozási környezete egyáltalán nem nevezhető egyszerűnek, alapvetően egy többszintes szabályozási rendszer határozza meg, hogy hol, milyen magas épületet építhetnek a fejlesztők. A szabályozás különböző szintjeinek bemutatása határozottan túlmutat ezen cikk terjedelmein, a lényeg azonban egyértelmű; ma Budapesten a jelenlegi szabályozás gyakorlatilag nem teszi lehetővé az európai viszonylatban is toronyháznak számító épületek felépítését.

Az országos településrendezési és építési követelményekről szóló kormányrendelet (OTÉK) szerint egyébként magas¬építménynek azok az épületek számítanak, melyekben a legfelső építményszint szintmagassága meghaladja a 30 métert. A Budapesti Városrendezési és Építési Keretszabályzat (BVKSZ) definíciói szerint ugyanakkor magasháznak az minősül, mely 30 méternél magasabb, de az építménymagasság nem nagyobb 45 méternél, és az épület legmagasabb pontja nem éri el az 55 métert. A BVKSZ ezen kívül meghatároz egy "különleges magasépület" kategóriát, ahol "önálló rendeltetési egység vagy helyiség csak 65 méter magasságig helyezhető el", és ahol a legnagyobb vízszintes vetület maximum 25 méter lehet. A BVKSZ alapján a "különleges magasházak" egyetlen pontja sem haladhatja meg a 90 métert."

Véleményem szerint jobban utána kéne nézni, hogy mit írtok le mielőtt abból blogbejegyzés készül... Csupán azért, hogy ne szítsuk hiába a dolgokat...

Che Pel (törölt) 2009.06.23. 17:15:11

Ha jól tudom, Manhattan egy sziget. Akkor magyarázza már meg valaki, hogy lehetne "magyar Manhattan" máshol, mint egy szigeten. Pl. Csepel egy sziget! Hagyjuk már az összemosásokat!

Blogger Géza 2009.06.23. 17:17:11

@nem vállalom: Hát amíg nem volt alujáró meg körforgalom, a piros a síneknél tényleg be tudta dugítani azonnal a belső részt. Nem tudom, mi a bajod az aluljáróval meg a körforgalommal. Az új bevásárlóközpont többletforgalmat vonzott, korábban meg a nem messzi TESCO, Penny Market építése csábított még több autóst arra. Ezért csakis a körforgalom jöhetet szóba - nagyon helyesen. Arról, hogy egyre több az autó arra, nem az aluljáró tehet.

Blogger Géza 2009.06.23. 17:21:23

@fingerbangs: Tudtommal az uszodába nem az kezdett bele, aki most polgármester, de ez mindegy is. Nem tudom, miféle elvezető utakra gondolsz ott, hol lennének ezek és mit vezetnének hova.

Villy 2009.06.23. 17:24:14

@martonfox: Tessék, 100 méteres felhőkarcoló-kezdemény. Interjú a videón: csikos.hu/mesepark/index.php/videok/

Terv: 2014. (már annak, aki elhiszi, hogy megépül)

Lemúr Miki · http://hosszutav.blog.hu/ 2009.06.23. 17:24:33

Érdnek pont a kertvárosi jellege a szexepilje. Utakat, csatornázást, normális hulladékgazdálkodást, jobb közbiztonságot szeretnénk... Hagyjuk a toronyházakat.

nem vállalom 2009.06.23. 17:28:46

Nem konkrétan az aluljáróval van bajom, bár néha érzem, hogy kb a vonatra is annyit vártunk mint itt csúcsidőben, hanem az, hogy jössz a STOP-SHOPból parkváros felé, és egyszerűen nem tudod elkerülni azt az átkozott központi körforgót. Kivéve persze nagy kerülővel. És azt se felejstük el, hogy a háromból két körforgó egy sávos, annak ellenére hogy a belevezető utak két sávosak! Ha felülről jössz, jön 2x2 sáv, majd összeszűkül egyre, mert van egy szar körforgó, majd újra 2x2 sáv, ami újra egy egysávosba vezet, majd ujra 2x2 sáv. Ki találta ezt ki?

Übermayer 2009.06.23. 17:44:40

okos hozzászólások: inkább kell csatorna meg út, mint toronyház. szerintetek a toronyházat majd az önkormányzat építi meg? gondolkozzatok már egy kicsit...

egyébként én sem vagyok toronyház párti

dH2K · http://dh.squidcode.com 2009.06.23. 17:44:41

Manhattanben szigeten tökéletesen érthető az elburjánzott felhőkarcoló tenger: elfogyott a hely, egy irányba lehetett még építkezni: felfelé.

Itt minálunk, a kárpáti pusztaságban azonban bőven van még hely építkezni. A Duna két partján lévő lapos tömbök harmóniáját is kár lenne megtörni. Egész Budapestet úgy kell meghagyni, ahogy van, ahogy megállt az időben még valamikor a század elején, így mindannyiszor hazalátogatok, mindig ugyanaz a kép, ugyanaz a rendszer, ugyanazok az utcák fogadhatnak. Nem kell oda felhőkarcoló, mert minek az nekünk, amikor sokan még olyan apró kötelezettségeinket sem tudjuk ellátni, mint az adó befizetése, vagy hogy egyszerűen jobb oldalra álljunk a mozgólépcsőn, és ne tartsuk fel a neveletlen bunkóságunkkal azt, aki esetleg siet. Majd ha ezek az apró-cseprő dolgok már jól mennek, akkor kell felhőkarcolón gondolkodni, addig tessék szépen világot járni, sokat olvasni, művelődni.

lifelike 2009.06.23. 17:47:04

@Blogger Géza: kit érdekel szerinted, hogy ki kezdett bele? megvarjuk mig ujra megvalasztjak azt a faszit aki akkor volt? addig alljon ott?
elvezeto utakra azt ertem, hogy a budai utrol leagazo utak parkvaros es ofalu iranyaba a kozpont elott, mindket iranybol, hogy ne ott koncentralodjon minden forgalom az alagutnal
jo mi? esszel fel se foghato (varj segitek: pl. aki jon liget felol es menne az also utcaba a gyerekert meg az sztk-ba az a penny-nel kanyarodjon le es menjen alulrol, meg ilyenek)

Che Pel (törölt) 2009.06.23. 17:47:48

@dH2K: "hazalátogatok"? Szabad megtudni, hogy honnan látogatsz haza?

Zubreczki Dávid · http://instagram.com/zubreczkidavid 2009.06.23. 17:53:59

@Matheo: a beosztást a koós.hu idézett cikkéből vettem. nem tudom melyikőtöknek van igaza, de végül is nem érinti a lényegi részt. Az egyetlen bizonytalan félmondatot (60 méter alatt toronyházról sem beszélhetünk) akkor kivettem, a többi stimm vagy idézet. és persze kösz! :)

Ленина · http://szanalmas.hu 2009.06.23. 18:09:44

Minden érdit beköltöztetnek egy felhőkarcolóba? átadás szept.11?

Zsámboki Miklós · http://solaitid.tumblr.com 2009.06.23. 18:13:49

engem nem zavarna egy felhőkarcoló. ahogy nem is hiányzik. pont nem érdekel. miért is jön ez a téma elő rendszeresen, mindig meglepő indulatokat kiváltva? :)

hatja 2009.06.23. 18:27:30

toronyházakat nem csak úgy lehet építeni mint manhattanben, hogy 50 méterre rakjuk őket egymástól. azt se mondta senki hogy a Bazilika helyére kéne egy 200 méteres irodaház.

ahelyett, hogy élből elutasítotok mindent előbb gondolkozni is kéne. a toronyház lehet kimondottan jó is, mondjuk ha két-három 5 emeletes óriáskalitka helyett tizedakkora alapterületen épül egy 30 emeletes. a többit meg neadjisten parkosítani, parkolókkal megszórni meg hasonló sátántól való dolgok. amik a tűzzel-vassal védett történelmi belvárosunkból teljesen hiányoznak. és azt se felejtsük el, a mai belváros is manhattan kicsiben, minden lehetséges négyzetméter beépült az elmúlt 150 évben.

közben meg van pl. egy Kőbánya-Kispestünk, metró, vasút, reptér meg minden mi szem szájnak ingere és romos gyárak veszik körül. a vasút meg a gyömrői út között kit zavarna két három felhőkarcoló? kiszélesített utakkal, pár ezres p+r parkolóházzal, posta, bank stb egy helyen. a belvárosból metróval hazamenet elintéznéd ott a dolgaidat aztán kocsiba be és haza pestszentbárhova.

csak ehhez a fővárosnak fővárosként kéne gondolkodnia, átfogó rendezési tervvel. a belvárosi bérházakból kivágni a Bekkdór káeftéket, minek kell ahhoz belvárosi iroda, hogy ülj a monitor elött? azt lehet Óbudán vagy Kőbányán is. belvárosból kevésbé értékes épületeket szanálni, parkosítani, lakófunkciót visszahozni. + indokolt kereskedelmi tevékenységek és szórakoztatás. forgalom korlátozásra a lakókra, vásárlókat leszoktatni arról, hogy csak a bolt kasszájához lehet parkolni.

persze ez nem érdeke senkinek, meg ezek a dolgok csak viszik a pénzt, a politikusok zsebéből legalábbis... ti meg addig dőljetek be nekik, hogy a belváros így jó ahogy van.

vandor80 2009.06.23. 18:28:39

Kijelölt területeken építhetnének már néhány igazi felhôkarcolót Budapesten is.

Voltam már jónéhány nagyvárosban, úgy keleten, mint nyugaton, és azt kell mondjam, sajnos a magyar nagyvárosok kivétel nélkül olyanok mint valami falvak.

van-e szándék 2009.06.23. 18:51:56

Néhányan itt úgy tesznek, mintha érdiek lennének, de vagy ezt hazudják, vagy azt, amit tényként próbálnak beállítani.

Nos: a Sportcsarnokot a jelenlegi polgármester NEM ADHATJA ÁT, mert az épület és alatta a telek a BERUHÁZÓ BANKÉ. persze átadná az üzemeltetést a városnak, de olyan árért, amitől minden józan embernek égnek állna a haja. Na ja, ők nem akarnak bukni, a város pénze meg mit érdekelné őket. Másrészt, ugye, bíróság mondta ki az egész ügylet törvénytelenségét, amiért nehogy már a mostani vezetés legyen a hibás...

Azok, akik a csatornát és az utakat hiányolják: tudhatnák, ha érdiek, hogy most indult a csatornázási program, amihez az itt lakók közel 90 százaléka csatlakozott. Az erre vonatkozó pályázat már Brüsszelben van, tehát záros határidőn belül ez is elindulhat. És ha ez kész, nyilván jönnek az utak.
És nagyon sok minden van már Érden, ami eddig nem volt, zenei fesztiváltól új iskoláig. Mondjuk a "felhőkarcoló" nekem sem álmom, de ez egy terv, nem kell azonnak a kardjába dőlnie senkinek...

nem vállalom 2009.06.23. 19:48:06

@van-e szándék: A csatornát és utakat hiányolókat azzal vígasztalod, hogy 2009-ben eljutott egy pályázat arra a szintre, hogy itt valamikor a távoli jövőben egy messzi-messzi galaxisban út és csatorna épül? Szerinted nincs ez egy kicsit elsietve? Mert én csak 12 éve lakom itt parkvárosban, kíváncsi vagyok, hogy Érd fő-főutjától 50 méterre mikor léphetek majd ki egy úgynevezett járdára, hogy ne a 2 méteres sárban jussak el az autómig. Gyakorlatilag ami itt nem főút, annak nincs burkolata és ez azért vér ciki ám, és nem most, már 20 évvel ezelőtt is az volt.

EvilHedgehog 2009.06.23. 20:08:39

@van-e szándék:
Elegem van a Gárdonyi iskolából!!!!
Orrba szájba ezt nyomatja az önkormányzat, és büszke arra hogy képes összehozni egy általános iskola + tanuszoda(Vááóó) felújítását. Innye..ez ám a megyei jogú város!

Inkább még egy középiskola kellett volna ide, mivel szép és jó hogy általános iskola van csak éppenséggel utána járhat a gyerek BP-re.

sanche · http://elakadasjelzo.blog.hu/ 2009.06.23. 20:11:43

Én úgy gondolom, hogy nem muszáj felhőkarcolót építeni. megvagyok nélküle is. Nem attól lesz a város városias.
Azonban én nem értem az itteni építésuzek felhőkarcolófóbiáját. "megbontja a városképet" és hasonló marhaságok. A Duna is megbontja, most akkor le kéne aszfaltozni?

Nem a körúti házakat kéne lebontani és helyettük felhőkarcolókat, de van kismillió hely, ahol nagyonis jól nézne ki. És pont azért, mert megbontja a városképet.

És nem utolsó sorban kell leszögezni, hogy nem elhanyagolható: csak oda építsenek ilyen költséges épületet, ahol majd megéri üzemeltetni. üres irodaházaknak fura lenne egy felhőkarcoló.

BKV figyelő.hu · http://bkvfigyelo.hu 2009.06.23. 20:18:05

Azért megnyugtató, hogy a házunk még a képen van. Nem lesz "felhőkarcoló" a helyén. A régi buszpályaudvart lebonthatnák végre és hasznosíthatnák a területet. A rendőrség se költözött még le a központba, pedig évek óta tervezik...

Nem magas épület, hanem aszfaltozott út, és csatorna kell. Jól mondták előttem. És rendőr, mert az a 2 járőr aki a 70 ezer emberre jut, szerintem kevés.

Na meg ezek az épületek is úgy végeznék, mint az uszoda...

Fricy · http://epitos.blog.hu 2009.06.23. 20:36:08

Kár, hogy az eredeti cikk félinformációkat vett ténynek, a látványterves illusztrációval együtt. ELég lett volna megnézni a város honlapját, vagy a cikkben más ügyben megszólaltatott embert megkérdezni mi igaz ebből.

nem vállalom 2009.06.23. 20:37:56

@BKV figyelő: Na igen, a félig lebontott, lepukkant, használaton-kívüli buszpályaudvar ami a város közepén díszeleg eszembe sem jutott, pedig az is egy érdekes tanulmány...

mestska · http://cities.blog.hu 2009.06.23. 21:00:29

@nem vállalom:

igen, a probléma alapvetően ez, hogy Érden belül egész egyszerűen jópár olyan útirány van, ami esetén nem, vagy csak nagy kerülővel tudod elkerülni a Kálvin téri körforgalmat.

A körforgalom áteresztőképességén lehetne segíteni valamelyest, ha egy-egy direkt kanyarodósáv épülne ki az aluljáróba, és az aluljáróból, persze ezek kihatással lennének a Profi (?) mega volt Ritmus parkolójána szervízútjaira is, meg a Kálvin téri buszmegálló kialakítására is.

Az aluljárónak meg inkább örülni kell, már rég különszíntű keresztezésekkel kellene tele lenni egy olyan településnek, mint Érd, ahol a belvárost két vasút választja el a település 70%-tól.

Ami a felhőkarcolókat illeti: nem lesznek Érden olyanok, legalábbis nem a Szabadság téren, vagy a Bem téren. A cikkből számos dolog nem derül ki, az azonban tény, hogy a kapcsolód közlekedési hálózat nem képes ilyen mértékű pluszforgalmat épkézláb módon kiszolgálni.

mestska · http://cities.blog.hu 2009.06.23. 21:03:07

@van-e szándék:

nyilván jönnek az utak, csakhogy más dolog leaszfaltozni egy lakóutcát egy csatorna felett, mint egy vársszerkezetileg fontos kapcsolatot minőségi szinten megépíteni.

Picsasereghajtó 2009.06.23. 21:20:22

@Siendor: "Csak dugót generál, túl kis helyen túl sok ember."

Lehet metróval is menni felhőkarcolóba, Párizsban bevált.

Árpi 2009.06.23. 21:22:52

Hadd mondjak el egy elképzelt történetet. Bármilyen hasonlóság bármilyen ismert helyhez vagy személyhez, csupán a véletlen műve.

Egy önkormányzat besorol egy területet egy építési övezetbe, amitől az ott lévő telkek ára hihetetlenül felszökik. A befektetők megveszik azokat, és sokmilliós összegekért megterveztetik oda a csodapalotákat. (Tudjátok, hogy mennyibe kerülhet egy ilyen felhőkarcolónak csak a legegyszerűbb engedélyezési terve is?) Az idő telik, a befektetők készíttetik a terveket...
Majd egyszer csak felerősödnek azok a hangok, amik szerint nem szabad a város közepére ennyi intézményt és embert betelepíteni, hiszen a közlekedési hálózat sem bírja el, meg az egyéb közművek is igencsak véznácskák a környéken. No meg ugye a recesszió sem akar olyan hamar véget érni, nincs is elegendő igény a fajlagosan lényegesen többe kerülő lakásokra. A döntéshozó testület részben lecserélődik, és egyszer csak visszaminősítik a területet. A papíron kimutatható kár százmilliókban mérhető. Vajon ki fizeti azt ki majd? A kormány? Nyilván semmi köze hozzá. Az önkormányzat? Aha... Hiszen neki csak úgy terem a pénz...

De mondom, ennek semmi köze a valósághoz, ilyen Magyarországon nem fordulhat elő. (Csak azt nem tudom, miért szokták az építészek azt mondani, honnan is veszik, hogy a legjobb terv, amit kifizetnek, de soha nem készül el...)

Megjegyzem: Érd minden ellenkező híreszteléssel szemben a vidéki Magyarország egyik legnagyobb népsűrűségű városa. A város teljes területére vetített népsűrűség kb. másfélszerese pl. a hasonló számú emberlakta Sopron vagy Eger azonos mutatójának. (Közel 1000 ember lakik Érd egy négyzetkilométerén, és ezek csak a bejelentett lakók. Sokezerre becsülik azok számát, akik az óvodai-iskolai ellátottság hiányosságai miatt más településre vannak bejelentkezve.)

új olvasó 2009.06.23. 21:36:59

Én jónéhány éve csak átmegyek Érden. Mióta a városközpontot ilyen módon túlépítették, és megépültek a körforgalmak, azóta kínszenvedés átjutni, araszolva lehet csak haladni, tekintet nélkül a napszakra. Úgy van elrontva, ahogy van. Az átjutáshoz 15-25 perc kell! Régebben, amíg a lámpák éltek 8-10 perc alatt elfelejtettem, hogy Érden is jártam.

Árpi 2009.06.23. 21:45:18

@új olvasó: Ha csak átmész, pár irányból arra már vannak elég jó kerülési lehetőségek is.De képzelj oda még egy kisebb lakótelepnyi plusz embert és intézményt! Háááát... Nem lesz egy kéjhömpöly.

Blogger Géza 2009.06.23. 21:53:17

@új olvasó: Könnyebb volt átmenni, mert

1) Kevesebb volt a lakó
2) Kevesebb volt az autó
3) Csomó üzlet nem volt még odaépítve a belvárosba
4) A lámpa meg a vasúti átjáró megfogta ott a forgalmat, és máshol okozott dugót, nem az átmenőforgalomnak.

Ezzel együtt a múltra szerintem szebben emlékszel, mint amilyen az volt.

Ha át akarsz jutni Érden, de nem Érdre mész, vagy menj az M7-en, vagy a 6-os/7-es elkerülő részén illetve az M6-on.

Árpi 2009.06.23. 21:55:49

Egy korábbi írás az eredeti cikkben megszólaló építésztől:
erdlako.hu/component/content/article/51-varosfejlesztes/65-viragzo-toronyvaros-0902.html
Érdemes elolvasni, bár régebbi, és azóta a tervek módosultak, 9 helyett ugye már csak két toronyról beszélnek.

Blogger Géza 2009.06.23. 22:02:51

@lifelike: Vannak leágazó utak Parkváros felé (Hivatalnok, Felvigyázó utca keresztezésével nem tudom, mi a pontos neve), csak ott lámpa van, azért jobban szeretik az aluljárót. Az tény, hogy a kétsávos körforgalomtól a városközpont felé vezető szakaszon lévő leágazásból kiindulva csinálhatnának még egy jobb elterelő utat Ófalu meg a környező részek felé. Vagy inkább oda építsenek még épületeket (a Penny mögötti részekre).

Árpi 2009.06.23. 22:11:25

@Blogger Géza: Érdre nem épület kéne, az már van ott bőven, sőt inkább túl sok. Ami nincs: közösségei terek.

Blogger Géza 2009.06.23. 22:48:46

@Árpi: Hát a Penny mögötti térből aligha lesz az. Akárhova nem tehetsz "közösségi teret". Másrészt ha kevés cég van bejegezve egy településre, kevés iparűzési adó folyik be, így nincs miből "közösségi teret" építeni. Ezt a kettőt nem lehet egymással szembeállítani.

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2009.06.23. 23:08:59

@martonfox: És ez miért jó? Miét kell öncélúan ilyeneket építani? Bp. városképéhez semm köze egy ilyennek. Amúgy is szar. Csak tovább rontanád?

Árpi 2009.06.23. 23:25:00

@Blogger Géza: Miért ne? Pár fa, egy csónakázó tó... :o) Na, jó, ahhoz valóban kicsi a hely ott. De Érden már valóban alig van beépítetlen terület. Faltól-falig ház az egész város...
És ott, attól tartok, amúgy sem lenne alkalmas a talaj magasházak megtartására. Ráadásul tornyot nem a gödörbe érdemes építeni.
Ha már mindenáron toronyház, akkor fel a lőtérhez! Az legalább sokkal messzebbről is látszana, hiszen legalább 150 méterrel magasabban van, mint a Penny. No meg a kilátás az épületből is nyomna az eladási áron. És akár jó ellensúly lehetne a központnak, intézményeket és embereket vonzani. Ha már... És mindenáron.

Árpi 2009.06.23. 23:26:26

@Árpi: (Azaz nem a lőtérhez, hanem inkább a buszfordulóhoz. Csak innen nézve ezek olyan közel vannak egymáshoz. :o) )

diktatorikus kleptokrácia 2009.06.23. 23:44:23

Érd még most is a világ legnagyobb faluja, ezzel a kétes címmel dicsekedhet egyedül. Ahogy fentebb olvasható volt, nem ártana az úthálózatot fejleszteni, a csatornázást megoldani. Ennyire fos 'városképe' egyetlen településnek sincs. Nincs ipara, nincs bevétele, nettó félmilliárdos hiánnyal indul minden év, lófaxt sem ér a normatív támogatás. De itt, ebben a világfaluban még mindig hisznek a 'merjünk nagyot álmodni' eszméjében. Fostalicska, még ha itt is élek (de nem ettől az)

Meridian74 2009.06.24. 00:25:51

Mint érdi, azt mondom építsék meg, de mire fel a magassági korlátozás?

De ha meglépítik az ábrán függőleges középvonal tájt látható 7-es út kicsit keskeny lesz a forgalomhoz, mert már most az... (óriási dugók szoktak lenni ezen a szakaszon, néha budapestin is túltevő tumultussal)

belakis 2009.06.24. 00:30:54

Az alagut közelében viszont így is használhatatlan a közlekedés.... Nosza, legyen még ilyen!

Még szerencse, hogy senki se fogja a lakásokat megvenni bennük.

zazak 2009.06.24. 00:32:59

Zsúfoljuk bele Magyarország lakosságát pár jó magas toronyházba!
De miért is jó ez a népnek, ha egymás hegyén-hátán laknak?

Vagy ennyire nőne a lakosság száma idehaza?

lifelike 2009.06.24. 00:41:26

a varosvezetes bena
es egyszeruen lehetetlen veluk barmit is csinalni
pedig jo lenne lecserelni oket

Árpi 2009.06.24. 02:47:11

@belakis: Na, látod, valójában ezért nem is fognak megépülni. Persze majd időben megtudjuk, hogy kinek az ármánykodása okozta. (Bár én előre meg tudom mondani: a másik oldalé. Az épp aktuális másik oldalé.)

mir78 2009.06.24. 06:54:48

Nem értem hogy nálunk miért cirkuszolnak a toronyházakkal. Ott vannak azok az ocsmány panelházak azoknál minden jobb lehet.

mir78 2009.06.24. 06:55:50

"De miért is jó ez a népnek, ha egymás hegyén-hátán laknak?"

Gondolom a paneltömbök ellen semmi kifogásod nincs ez sem lenne más.

Házmesterbloghu 2009.06.24. 07:41:56

A postban szereplő látványterv egy baromság.

Egy félművelt, lelkes amatőr, magát építésznek tartó faszi rajzolgatta, de semmi köze a valósághoz. Soha nem is volt ilyen terv, csak az ő agyszüleménye az egész, amivel fontoskodni akar.

Két önkormányzati telekről van szó, az pedig ugye nyilvánvaló, hogy az önkormányzat saját telkeivel nem spekulál úgy, hogy saját magának kelljen majd kártérítést fizeti?!?!

littlered 2009.06.24. 07:43:10

Volt egy városépítős sorozat egyik csatornán, ahol híres főtervezőkkel kísérték végig azokat a városokat, amiket megálmodtak. Mindegyiknek az volt az elve, hogy a egyenletesen kell fejleszteni egy város minden pontját, ha egy rész hanyatlik, fel kell dobni valamivel. Így a túlzsúfolt központba újabb "látványosságot" tervezni nagy hiba. Barcelona volt a legjobb példa. De okosan kell csinálni, pl. Battán a megépült Spar-DM-gyógyszertár-cipő-volt kínaibolt komplexum is mindig kong az ürességtől, pedig könnyű parkolni, minden egy helyen megvan.

andzsin 2009.06.24. 07:57:06

Látom vannak érdiek is:)))))

A helyzet az, hogy nem mentegetve a jelenlegi városvezetést, azért a városnak nevezett falu elcseszése az harmat Béla regnálása idején kezdődött akit az impotens nyugdíjasok (már bocs) háromszor is odaszavaztak Érd élére és ezalatt a bő évtized alatt nem történt semmi, miközben Budaörs "világváros" lett.
A Döcsa-éra legalább annyi kárt csinált, mint amennyi hasznot, a jelenlegi városvezetés meg még túl kevés időt töltött a helyén.

DE!

Érd kiváló példája annak hogyan működik ez az ország. Koncepciótlan, egymásra hányt tervhegyek, amelyekből öszvérek születnek, rosszabb esetben pedig még gyalázatosabb lesz a helyzet , mint korábban. Azért az elég durva, hogy el kell kerülnöm a csili-vili alujárót és inkább az Alispán felől megyek, mert még egy vonattal is jobban megúszom, mintha az aluljáróban pöfögnék (bár egy Toyota nem pöfög:)
Az uszoda és sportcsarnok az nemcsak egy misét érne meg, hanem egy egész vatikáni körmenetet:))
Az új városközpont pedig maga az építészeti remekmű: nincs előírás arra, hogy ki, mit és hogyan építhet, egymásra hányt (néha ízléses) társasházak (a körforgalom sarkán lévő bugyirózsaszín förmedvény és vele átellenben szemben az új társasház az maga az építészeti hányadék), bedugult utak, a Volán-pu. mint külső bukarest az 50-es években, a MÁV állomás környéke dettó...

De nem a felhőkarcolókkal van a baj. Azért érd:)emes lenne egy kicsit megpiszkálni ezt az igen színes érdi forgatagot szociológiailag, amelyben élünk. Egy város, ahol sikk kiengedni a szennyvizet vízelvezető nyílt árkokba, rosszabb esetben az utcára, mint a középkorban. Ahol az ősbunkó tulok egy napi full esőzés után alágyújt a gallynak. Ahol a másik hülye kivonszolja az összes szutykát a telke elé és ott gyújt alá 40 fokos nyári estéken 9órakor, hogy megdögöljünk a házunkban. Ahol az önkormányzat nem képes érvényt szerezni a helyi rendeleteknek, csak a mi utcánkban 20 telket kéne kényszerkaszáltatni.
és akkor most a kisebbség kisded játékairól nem is beszéltem...

Szóval lehet építeni felhőkarcolókat, de minek? Szerintem nem + szintek kellenek Érdre, hanem lefelé kéne menni, az stílusosabb lenne.

De alapvetően még mindig várom a csodát, hátha az új vezetés eddig beindított projektjei sikerrel járnak. Aztán ha nekik se sikerül, akkor jöhet a Morvai Krisztina:)

pan77 2009.06.24. 08:46:55

Itt egyenlőre csak Budapestről van szó, szintén Ikvai-Szabó:
arch-tv.hu/archtv/drupal/?q=node/422

Pityu454 2009.06.24. 08:46:57

andzsin:
Döcsakovszky Béla idején elképzelhető, hogy a város nem mindent saját tőkéből épített, de azt hiszem azért túlzás azt mondani, hogy több kárt csinált, mint hasznot.

Mi épült akkor? (néhány, amire emlékszem)
- Aluljárót elkezdték építtetni
- Járdák Lőcsei és aszem Csaba út mentén (kb. 2-3 km hosszan)
- Körösi általános suli felújítása
- Bajcsy-zsilinszky (vagy Riminyáki:S) út felújítása
- Iparos út felújítása
- A jelenlegiek előtt épült meg a körforgalom is a központban.
- Stop shop (és új buszpályaudvar építése)

Ezeken kívül van pár közeli infóm az akkori városvezetés becsületéről, és a jelenlegiéről. (Lehet hogy meglepő, de a jelenlegi már többször átvágott, hitetgetett intézményvezetőket stb.)

Annak idején a választásokkor azt mondták, valószínűleg csak Érden marad meg az MSZP, annyi fejlesztés valósult meg.

A jelenlegi önkormányzat azzal kezdte, hogy mindent, amit az előzőek építettek csúnya és rossz…
- Belekötöttek egy szerződésbe a Sportcsarnoknál. (ezért nem nyílt meg azóta se…)
- Aluljáró megnyitását is nagyon elhúzták, és lejáratták, ahelyett hogy a rongálások helyett védték volna meg az új „komplexumot”.

Na meg Gárdonyi felújítása, amit amúgy az MSZP idején terveztek meg, csak végül egy uniós pályázat miatt késtek az elkezdéssel.
És fidesz megoldotta az uszodakérdést… oda épített egy ponyvás vagy milyen uszodát…
Az ugyanilyen technológiájú uszodát battán nemrég bontották le.

Amúgy meg nem hiszem el, hogy egy ekkora város ne tudjon el tartani egy sportcsarnokot (pl. támogatók, bérlők ->bevétel stb…).
Jelenlegi főbb fejlesztés, a csatornázás, ha sikerül megcsinálniuk, akkor elismerésem.

Azon hogy miért egy út vezet át a központon, már én is gondolkodtam… de egyszerű a válasz.
Eléggé zavaró helyen van ez a 30 és 40-es vasútvonal. :)
Terveznek egy felüljárót, a Bagoly úthoz, ami bele tartozna az M6 és M7 össze kettőjébe, az tehermentesítené a körforgalmat is.

Amúgy annakidején azért volt két sávos, mert még nem épült meg az elkerülő, és 6-7 út is itt ment. (Remélem, jól mondom)

Szerintem elég a 2x1 sáv is a központban, de szükség volna még egy-két vasúti átjáróra, hogy ne ennyire a körforgalomra éleződjön ki a forgalom.

Vissza a témához…:)
Remélem, megépül valóban a sétány, szüksége volna rá Érdnek.
A toronyházak meg felőlem épülhetnek, de nem tudom, mi valósul meg belőle.

DownQ · http://letoltes.freebase.hu 2009.06.24. 08:50:29

Nincs válság? Úgy tudom, hogy Érden egyébként sem jól megoldott a vízellátás!

Pityu454 2009.06.24. 09:03:01

Vízellátással nyáron voltak gondok felső parkvárosban.
Elméletileg mostmár nem lesz, mert egy új csövet fektettek le.

Csibelany 2009.06.24. 09:10:11

@andzsin: ezt akar en is irhattam volna! az, hogy Erd ott tart ahol, azt meg lehet koszonni a harmat bela szavazoinak, aki a harangjatekon kivul loszart sem csinalt a husz ev alatt, de az "indianokat" megsegitette.
23 eve elek ott, es egyre jobban utalom, pont az olyan emberek miatt, akiket Te is emlitesz. Elenk pl folyamatosan odaszemetelnek, de nem am csokipapirt, hanem zsak hulladekot a haz hata moge vagnak. A legujabb, hogy a garazskaput aszfaltdarabokkal dobaljak, mert ha az milyen buli. Es ha megfigyeltetek mar a szep utca jelzo tablak sincsenek sehol, pedig attol mar egesz europainak ereztem a dolgot...
Erdtol mindig felmegy bennem a pumpa.

andzsin 2009.06.24. 09:20:13

ja a harangjátékról nem is írtam semmit:((( pedig az milyen fontos. legalább annyira, mint amikor az első országgyűlés 1990 tavaszán először megszavazta a címert, majd a saját fizetésüket.

ALICE 2009.06.24. 09:25:46

Nekem alapvetően nem a "felhőkarcolókkal" van bajom, hanem azzal, hogy ebben az országban képtelenek arra, hogy ha valamit átvesznek más országtól azt rendesen megcsinálják. Lásd a körforgalmat. Hogy lehet pl. azt megcsinálni, hogy egy körforgalomba két sáv megy be, ki pedig csak egy? Az angoloknál ez tök jól működik, vannak négy vagy több sávos körforgalmak is, de akkor ki is annyi sáv megy. A felhőkarcolókkat is megépítenék megfelelő számú parkolási lehetőség nélkül, és nem lenne hozzá megfelelő infrastruktúra. Ha ennyi embert zsúfolnak össze, azoknak nem csak több út kellene, hanem óvódák, iskolák, egészségügyi intézmények stb. Gondolom az érdi sztk-t minden érdi ismeri? Hát ott elintézni valamit, már most is kínszenvedés, pedig nem vagyok egy beteges ember....Ezért én már más városba járok át orvoshoz.
Imádom, hogy mindig más országokkal példálóznak mindenben, lásd adók stb. de más téren meg sehol sem vagyunk.

Csibelany 2009.06.24. 09:31:06

En nagyon szeretem a kertvarosi/kisvarosi jelleget a varosnak, Budapestrol hazaerve meg foleg! Nem is ertem, hogy miert kell lakoparknak alcazott lakotelepet epiteni pl a parkvarosi cba melle, az egy agyrem....nekem a toronyhazak is ilyen agyremek lennenek.

Jegkoko 2009.06.24. 09:32:54

Na megírták már elöttem az igazat,Érd jelenlegi vezetése egyenesen szánalmas.A sportcsarnokkal is mit szerencsétlenkednek az vmi hihetetlen. Ugyna ugy mindent az előző vezetésre fognak , ahogy az ország összes fideszes vezetésű falujában. Fjelődés meg az ugye nincsen csak a pénzek lenyúlása, de az bizony gőz erővel.

Csibelany 2009.06.24. 09:33:51

@ALICE: Nem tudom mi a gondod pontosan az sztk-val. Amugy divat azt szidni, de szerintem jo, hogy nem kell pestre szaladgalni, mert kb a nephrologian kivul minden rendeles megtalalhato. De ugy tudom, hogy azt is boviteni/ujitani fogjak.

Pityu454 2009.06.24. 09:44:52

@Csibelany: Háát, nemtudom voltál e már a battai SZTKba, lehet teljes körűbb valamennyest az érdi, de a battai modernebb, tisztább, szellősebb, jobb a világítás, és ami nekem a legfontosabb volt, az orvosok nem idegeskedtek, hanem jókedvűen beszélgettek a folyosón úgy általában.
Mintha nem is Mo.-n lennénk. :)
Persze az batta... a finomítójával együtt. :)

vargailles 2009.06.24. 09:49:15

@Házmesterbloghu:

Kulturált szép időtöltést mindenkinek!

Azt írod: "Egy félművelt, lelkes amatőr, magát építésznek tartó faszi rajzolgatta, de semmi köze a valósághoz. Soha nem is volt ilyen terv, csak az ő agyszüleménye az egész, amivel fontoskodni akar."

Hát, házmesterünk szép hangszínt ütött meg. Az engem ért jelzőket nem kívánom cáfolni (nyilvános adatbázisokból aki akar meggyőződhet az ellenkezőjéről), ám hogy soha nem is volt ilyen terv, azt cáfolni vagyok kénytelen. Azon építész kollégák, akik a tárgyi építészfórumon ott voltak, illetve a szabályozási terv módosítása kapcsán észrevételezték a tervet, azok bizony tudják, hogy házmesterünk vagy nem tud, vagy direkt dezinformál.

A 3D-s képeket én követtem el, mert a terveket olvasni nem tudó laikusok nem voltak tisztában azzal, hogy mit is tartalmaznak a tervek. A város vezetése ugyanis mélyen hallgatott (hallgat most is) az elképzelésekről. Ezt jelenti nekik a társadalmi egyeztetés.

Mivel a városi honlap átalakult, a régi linket beszúrni nem tudom, ahol a tervek fent voltak. A szabályozási tervlapot feltettem hát ide:
archi.hu/erdlako/dokumentumtar/szabterv_kozpont_0902/kozpont_SZABALYOZASI_TERV_VKP_M4000.pdf

A magasságokat erről a tervlapról vettem át:
www.archi.hu/erdlako/dokumentumtar/szabterv_kozpont_0902/szabterv_vkp_0901.jpg

ALICE 2009.06.24. 09:54:53

@Csibelany: Hát nem tudom, ki hogy van vele, de én nem szeretek egy napot elcseszni azzal, hogy egy rendelésre nem lehet bejutni, csak ha egész napodat rászánod. Áprilisban kértünk időpontot a fiam fogszabályozására és júniusra kaptunk időpontot. Szerinted????
A másik a fogászat. Volt egy időszak, amikor gondoltam rendbe tetetem a fogaimat. Akárhányszor mentem a fogászatra mindig más orvoshoz tartoztam utca szerint. Mivel én elégedett lettem volna azzal az orvossal aki elkezdte a kezelésemet, és szerettem volna ha ő is fejezi be, akkor fizetnem kellett volna mert már nem hozzá tartoztam. Ráadásul a másik orvos egy hentes....de tudnék még számos példával szolgálni. Egyébként én is Battára járok:-))

Csibelany 2009.06.24. 09:57:54

@Pityu454: soha nem voltam meg ott, nem is tudtam, hogy oda is lehetne menni. Igen, azert a MOL-t nem lehet figyelmen kivul hagyni. Barcsak Erden is lenne valami hasonlo nagy ceg, de mar helye sem lenne sajna...

ALICE 2009.06.24. 10:00:03

@Pityu454: igen, Battával kapcsolatban mindig felhozzák, hogy gazdagabb mint Érd. Lehet, de az is igaz, hogy egy csomó felesleges dologra költenek Érden, és ami fontosabb lenne az elmarad....Amúgy én szeretek Érden lakni, immár több mint 30 éve, még akkor is ha megüt a guta, amikor a házunkat csak nyakig érő gumicsizmában tudom megközelíteni egy kiadósabb esőzés után.

Csibelany 2009.06.24. 10:04:25

@ALICE: Ne orjitsetek meg, csak siman besetalok a battai sztk-ba es minden gond es problema nelkul mehetek oda rendelesre??? vagy privat jartok vagy hogy van ez?
Tudom, megint a kulfold, de pl az osztrakoknal elojegyzes van, es nem harom honap a varakozasi ido, hanem tobb..de tudom Mo-on ez meg uj, hogy nem minden azonnal van.
Fura amit irsz, en 3 eves korom ota ugyanahhoz a fogdokihoz jarok, sosem volt gond, hogy nem hozza tartozom (nem privatolunk, meg semmi ilyesmi), de ugy latszik akkor ez orvosfuggo.

Pityu454 2009.06.24. 10:05:16

@Csibelany: sajnos nem tudom fixen, hogy lehet-e oda menni, mert ugye nekünk itt van az érdi.
Én még múltkor egyik ismerősömet kísértem el, de ők meg néha dunaújvárosba mennek, néha meg battára.
Szerintem egy annyit megér, hogy felhívd és megkérdezd.
A vizitdíj idejében is volt egy olyan, hogyha nem a körzetszerintibe mentünk, akkor kellet fizetni a gyerekeknek is ( vagyvalami ilyesmi), most meg nincs vizitdíj, szóóval elméletileg mértne...?
Nekem is kéne már egy szemészet, fogászat... de nekem annyi előnyöm van, hogy oda jártam iskolába. (Papíron ugye még odajárok..., utolsó év, érettségi szóbeli pénteken:) )

Pityu454 2009.06.24. 10:10:54

@ALICE: Batta a Mo. leggazdagabb városi közt van, azthiszem egyik rangsor alapján Budaörs után második.
Azt az olajfinomítót semmivel nem nagyon lehetne űberelni érden.
Finomító kb. akkora mint batta város, nem kicsi iparűzési adót fizetnek a városnak..
Ráadásul a füst Ercsihez megy, de közigazgatásilag battához tartozik, így ercsi semmit pénzt nem kap.

@Csibelany: pont a fogászat a legkényesebb, ez nekemse tiszta. Iskolásoknak van/volt valami iskolafogászat, meg érden úgy tudom iskolák szerint voltunk beosztva, szóval én nem is tudom hova mehettem volna.
Amúgy fogorvost lehet váltani az biztos itt érden is, szüleim se a körzet szerintihez járnak (már..).

Csibelany 2009.06.24. 10:11:02

@Pityu454: akkor egy kalappal a penteki szobelihez! :)))
@ALICE: hat valahogy en is igy vagyok, hogy szeretem Erdet, de altalaban valamiert mindig meguta a guta..:)

Pityu454 2009.06.24. 10:20:56

www.menforcare.hu/virtualis_tura.html
összehasonlításképp:D és egyéb infók weblapom

@Csibelany: Köszönöm:)
@ALICE: Én amiatt szeretem Érdet, mert sokszínű város.. vannak szép részei, új részek, gazdag részek, régiesek stb.
Na meg tiszta levegő, és közel van a főváros.
Jó itt lakni, csak azzért valahol még mindig "Európa legnagyobb faluja".

Árpi 2009.06.24. 11:49:34

@Csibelany: Az SZTK-val csak az a baj, hogy pár rendelésen úgy dolgoznak, hogy mire sorrakerül a beteg, addig vagy magától meggyógyul, vagy meghal. 76 éves szívbetegnek kértem időpontot kardiológiára március 20-án. Május 15-re adtak időpontot. És ez nem egyedi eset. Hasi UH másfél hónap várakozás. Miközben máshol (szomszéd városban) már-már elnézést kérnek, ha a hétre már nincs időpont. Ami jól működik, az kb.a labor, meg egy-egy házi- és gyermekorvosi rendelés.

mnak2 2009.06.24. 12:17:13

speciel én sem értem miért kell minden kis 60 méteres épület tervét a Manhattan-szigettel reklámozni? szvsz eléggé elcsépelt, unalmas, és egyáltalán nem kreatív.

rexter 2009.06.24. 13:32:14

@Blogger Géza: ez bocs de nem a mi dolgunk. reggel fel 8 korul a diosdi uti a Sparig all a sor aminek a vege az aluljaro eleje a korforgalom. ez kb 2 kilometer!! abnormalis. az egesz buudai ut, az egesz disodi ut forgalma egy vicc mennyire alulra van tervezve. az egesz aluljaro projekt egy szegyen lett, megkozelithetelen utcak, nem mukodo liftek, hianyzo lepcsok, utak, egyszeruen haznalhatatlan az egesz. szegyen egesz erd, egy undorito varos, de viragzo varosunk prsopektrusra tellik.

EvilHedgehog 2009.06.24. 14:09:33

Mint többen mondták Érdnek nincs olyan lehetősége mint Budaörsnek (Tesco, Kika, Auchan etc.) vagy Battának(Mol), mivel nincs helyünk.
Ebből jött az ötlet, hogy felfele még terjeszkedhetünk, már csak valahogy ide kéne csábítani valakit és megoldani az infrastruktúrát hozzá.

donkanyar · http://www.falanszter.blog.hu 2009.06.26. 04:29:47

Nagyon jó az eredeti cikk az ingatlanmagazin.com-on. Több érdekes írást is találtam, pl ma ezt: www.ingatlanmagazin.com/9781/Szombathelyi_varosfejlesztesi_es_ingatlanpiaci_korkep

PPJ · http://greenr.blog.hu 2009.09.03. 02:47:17

Érd egy undorító hely! Fenntarthatatlan ökológiai szempontból is!

hollosneilles 2011.09.04. 12:58:33

A Bem téren is körbe lehetne nézni és az M7 feljárónál is, eddig csak letarolták az ott lévő épületeket, de nem épült semmi új!
A Sóskúti utat az időjárás / Törökbálintról lezúduló esővíz és hozadéka / építgeti, azt is lefelé és nem a felhők felé!Egy-egy nagyobb eső után az óvoda is szennyvízben úszik.Nagyon sokan érkeznek innen a városba az autópályáról, szégyen , hogy ez fogadja őket!
A lényeg az, hogy a Polgármesteri Hivatal előtt csili-vili minden!

Barakov 2013.11.03. 19:52:18

@andzsin: Elöljáróban leszögezném: Nem vagyok sem Harmat Béla, sem Döcsakovszki, se T. Mészáros fan. Csak annyit jegyeznék meg: T. Mészáros a rendszerváltás óta az önkormányzat tagja, olykor alpolgármesteri címmel is megfűszerezve. Akkor tulajdonképpen a kérdés mégiscsak fennáll: miért nevezik még mindig Európa legnagyobb falujának Érdet? Mert az ő keze is vastagon benne van, hogy itt tart Érd. És az évek óta tologatott "sz.a.rságok", mint vasúti felüljáró, csatornázás, aszfaltutak, igen régóta napirenden vannak. Értelemszerűen, csak akkor téma mind, amikor választások előtt van a város.... És azt hiszem, a legnagyobb szégyen az, hogy például a vasúti felüljáró fizikailag akkor valósult meg, amikor a rendszerváltás óta mindig jobb oldalra szavazó érdiek egyetlen 4 éves periódust az mszp- s Döcsakovszkinak adtak.........

(A csatornázásról pedig csak annyit: barátom nagymamája annak idején befizette az akkor Tanács(!) által kért összeget, az Ilona utcai csatornázásra. Ez 1979- re datálható, cirka 79 Forint volt az összeg. Mivel tudtommal a csatornázás az Ilona utcában még mindig nem sikerült, viszont a befizetés ténye bizonyított, így nekik már nem kell erre egy Forintot sem befizetniük. Ha megélik még. )
süti beállítások módosítása