Az Ingatlanmagazin végigpörgette az Ingatlan.com árait és megnézte, hol vannak a legdrágább négyzetméterárak a városban. Úgy tűnik az évszázados favoritok mellé nem nagyon lehet beférni a top 10-be, bár azért van egy-két utca, amelyre nem számítottam volna. Íme tíz utca négy kerületből:

1. Andrássy út: 2,96 millió Ft/négyzetméter (VI. kerület)

Az Andrássy útról mostanában leginkább a Párisi Nagy Áruház és a sorra megjelenő luxusmárkák kapcsán írtunk, de természetesen a lakáspiac is szépen luxusosodott. A főváros legdrágább pecóját az  Andrássy Palace Gardenben találták meg: "149 négyzetméteres, 4 szobás, belső kétszintes, tetőteraszos (+76 nm) lakás ára 442 millió forint." Természetesen nem ez az egyetlen millió feletti négyzetméter árú lakás az Andrássyn.

2. Vörösmarty tér: 2,1 millió Ft/négyzetméter (V. kerület)

A Vörösmarty tér kissé túlárazott üvegkalickájáról már mi is írtunk. Ezek szerint azóta felbukkant egy még drágábbra taksált penthouse?

3. Dorottya utca: 1,89 millió Ft/négyzetméter (V. kerület)

A Palazzo Dorottya nem is olyan rég volt terítéken az Urbanistán .

4. Bimbó út: 1,51 millió Ft/négyzetméter (II. kerület)

A Rózsadomb utcái közül csak a negyedik helyre tudott bejutni egy. Az Ingatlanmagazin által felhajtott 155 négyzetméteres lakás 174 négyzetméteres terasszal a RoseHill Terrace Buda egyik legújabb prémium kategóriájú 4 lakásos luxus társasházában található.

5. Szent István Park: 1,48 millió Ft/négyzetméter (XIII. kerület)

Bevallom nem gondoltam volna, hogy ennyire jó helyen végez a Szent István park. Bár több baromi drága kecó is van itt, a csúcstartó egy "Bauhaus-házban a Dunára fullpanorámás, dupla teraszos (38 és 40 nm) lakás".

6. Szemlőhegy út: 1,46 millió Ft/négyzetméter (II. kerület)

Ez is Rózsadomb. "Egy hét lakásos új építésű társasházban 155 millió forintért eladó egy 106 négyzetméteres luxuslakás 70 négyzetméteres terasszal." Nem ez az egyetlen millió közeli ár.

7. Jászai Mari tér: 1,41 millió Ft/négyzetméter (XIII. kerület)

Egy kicsit ez is váratlanul ért. Hiszen ez gyakorlatilag a Nagykörút, még ha Duna, park, meg panoráma is van.

8. Paulay Ede utca: 1,36 millió Ft/négyzetméter (VI. kerület)

Ez viszont tényleg nem ugrott volna be, még ha top 25-öt kell összeszedni fejből, akkor sem. pedig végül is logikus: ott az Andrássy, a Liszt Ferenc tér stb. A már említett Párisi Nagy áruháznak az egyik homlokzata épp idenéz! Itt is főleg penthouse-okból lehet találni jó drágákat.

9. Garibaldi utca: 1,34 millió Ft/négyzetméter (V. kerület)

"Itt eladó egy a Dunára és Országházra panorámás, 93 négyzetméteres, prémium kategóriás lakás 125 millióért, amelyhez egy szobaméretű terasz is dukál. Az utcában új építésű lakások is eladók, így egy 82 négyzetméteres, 64 négyzetméteres terasszal rendelkező luxuslakás 82 millióért vihető."

10. Szabadság tér: 1,3 millió Ft/négyzetméter (V. kerület)

"Itt egy 100 négyzetméteres, igényesen felújított, 3 szobás, térre néző, exkluzív saroklakás 130 millió forintért eladó. A pazar panoráma mellett további exkluzív jellemzők: eredeti stukkók és faburkolatok, a ház kapualja márványozással, aranyozásokkal, díszítőfestésekkel dekorált."

Persze a valódi értéket az adja majd meg, hogy mennyiért kelnek el ezek a kecók. Az a gyanúm, hogy egy év múlva egy részük még mindig eladó lesz, könnyen lehet, hogy alacsonyabb áron.

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: ingatlan lakás luxus szabadság tér andrássy út belváros jászai mari tér v. ker xiii. ker ii. ker vi. ker szent istván park vörösmarty tér paulay ede utca dorottya utca bimbó út garibaldi utca belső-terézváros szemlőhegyi út

A bejegyzés trackback címe:

https://urbanista.blog.hu/api/trackback/id/tr301126062

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Élményindex 2009.05.17. 10:41:21

Nekem nagyon meglepő, hogy a 10ből 8 Pesten van.

I'll be Beck! 2009.05.17. 10:44:26

Lehet azért, mert az Orom, meg a Bérc utca jobb részein nem eladós típusok laknak? Mindegy, én az Ybl-villán hezitálok nagyon.

atka44 2009.05.17. 11:23:47

az élet Pesten van, és innen szebb a kilátás Buda felé, talán ezért

abadaba 2009.05.17. 11:27:51

pest innen nézve csúnya. ki mondjuk a parlament, azt szívesen nézném:D
én a Sándor-palotán. ha kifizetem az államadósságot, csak ideadják:D

likudo 2009.05.17. 11:30:02

Az igazi élet szerintem a budai 300 milliótól induló villákbén van. Csak tipp: Széchenyi emlékút és környéke..

cometneni 2009.05.17. 11:46:44

Szemlőhegyi út. nem is tudtam,hogy Gy. F. eladja a kéglit. :D

brahamb 2009.05.17. 11:47:09

Hegyvidéki, fás környezetnél nincs jobb, bárki bármit is mond.

magyari 2009.05.17. 11:49:06

@Môžeš mi pomôcť?: AZ nem eladó. Tudom. Úgyhogy csoroghat a nyálad érte, de jobb "sorsot" szánt neki a tulajdonosa, mintsem egy újgazdag lakjon benne - bármilyen náció is.
Bocs, ha elkeserítettelek!!!!
é

jewel79bp 2009.05.17. 12:06:49

Nekem egyértelműen a Nap-hegy, esetleg a II/A kerület a favorit. Pesti lakásért soha nem adnék ki ennyi pénzt. Attól, hogy az Andrássy úton van, a környék még mindig büdös, kutyaszaros, hajléktalanos... a Jászai térrel és a Szent István pakkal is ugyanez a bajom...

Tűzvillám (törölt) 2009.05.17. 12:37:40

@cometneni: Gordon megmondta, hogy aki nem bírja fenntartani, az adja el. Feri szegény biztos kiszámolta, hogy az ingatlanadót nem bírja majd fizetni a minimál keresetéből, és most költözik, kisebb lakásba.

bpmcwap 2009.05.17. 12:43:01

@jewel79bp: teljesen egyetértek. Naphegy, Attila út eleje, Döbrentei utca, Döbrentei tér, és környéke a legjobb. A környezet tiszta, zöldövezeti, ott a Tabán, A Vár, a Gellérthegy, a belváros percekre és egy egy lakásból nem csak a pesti mocsokra lehet látni hanem szerencsés esetben a budai hegyeket is. Ráadásul most a béka feneke alatt vannak az árak(pl: budailakas.try.hu ), pláne a fent említettekhez képest, és azért Andrási meg Jászai akkor is mocsok közepén vannak.

martin86 2009.05.17. 12:47:00

Jászai a hipp-hopp aluljáró miatt,annyi amennyi.:)

dimitrij 2009.05.17. 12:52:28

hát, pesten zugló a legkirályabb, de nem bánom, hogy nincs rajta pl. az Ilosvai utca egyik háza sem ezen a listán. ;P

BennyPP 2009.05.17. 13:07:13

azt hittem hogy pl gellért hillen drágább az élet mint a szutyok andrássyn

GYUSZI BACSI · http://www.fizetesem.com 2009.05.17. 13:12:28

csak gratulálok annak, aki a Paulai Ede utcában milliókat fizet egy m2-ért, aztán majd gólyalábon próbál hazajutnia sok kutyaxar között

akkor már inkább a RiverLoft vagy más hasonló loftlakás a 13. kerületi DUnaparton

honeycutt (törölt) 2009.05.17. 13:14:18

semmi pénzért nem költöznék Pestre. éljen az I., II. és XII. kerület:)

MirwaisJanan · http://mindenaminem.blog.hu/ 2009.05.17. 13:16:38

kecskeméti utca? oké, most az építkezések miatt nem a legnyugisabb hely, de azért mégiscsak a belváros szíve.

capor_ 2009.05.17. 13:23:13

Ezek közül a Szent István Park a legjobb..
Arra kiváncsi lennék ezek közül mennyi kerül magyar tulajdonba :)

music05 2009.05.17. 13:23:34

Tipikus csúsztatás az egész. Szó nincs a 10 legdrágább utcáról, hanem ez egy 10-es lista arról, hogya 10 legdrágább lakás melyik utcában van. A kettő erősen nem ugyanaz. Azért kíváncsi lennék, hogy milyen átlagár jönne ki mondjuk az Úri utcára, és ezt vetném össze az Andrássy úttal, vagy a Jászai M. térrel.
(És megnézném ugyanezt a listát az ingatlanadó bevezetése után...)

flimo13 2009.05.17. 13:52:27

@music05: tovább pontosítok, ez a tíz legdrágább épp eladó lakás.

nevem_senki 2009.05.17. 14:00:50

Nem tudom, mi a kutatás alapja, de értékbecslést sosem lehet az ingatlan kínált ára alapján végezni. Mindíg az az érték számít CSAK, amin az ingatlan elkelt. Tehát, az az ingatlan valódi értéke, amin valóban el lehet adni!

nevem_senki 2009.05.17. 14:04:13

Fogalma nincs sem a szakmáról, sem a precizitásról a cikk írójának. Szórakozzon el az ilyesmivel, nézegesse az Inetet, de minden agylövést nem kell publikálni.

flymazs (törölt) 2009.05.17. 14:12:47

Impozáns házak vannak az Andrássyn, de tényleg nagyon forgalmas és koszos, a Paulay ráadásul keskeny is. A Szemlőhegyi meg túl messze van mindentől. Nekem a Vár környéke tetszik nagyon, Szabó Ilonka u. pl., egy szép panoráma a Dunára...kicsit fenn van már, a Duna közel, maga az utca is hangulatos, viszonylag könnyen megközelíthető, kinn is vagyok kicsit és benn is a városban...ideális, bár szerintem ez csak álom marad :D

hallasz1 2009.05.17. 14:21:21

Szia!


VI. és VII., XIII. kerületről a véleményem ugyanaz, kicsit szomorú is vagyok, hogy lehet igy felverve az ingatlanok ára a beévárosba, akárhogy is hívják Andrássy útnak. Talán azért mert a vállalatok közel vannak és nem kell annyit utazni, de nekem maximum a legszuperebb kégli sem ér többet 600 e Ft./nm-nél. A másik: ez nem jelenti azt, hogy ezek a legdrágábbak, mert én hirdethetek valamit a legdrágábban, ha lealkudnak belőle 10-20-50 millió Ft.-ot. Egyébként a kutyaszar és húgyszag, a fertő és a zöldfelület és a kicsi a rakás téglalakás változata miatt még a fentiekben említett négyzetméter árat is sokallom. Egy dolgot értek, hogy a panorámát és a "jó" közlekedést és szórakozási lehetőséget meg kell fizetni, de az maximum 200e Ft/nm-ben tudnám meghatározni, csak tudatlan küldiek adnak 800 e Ft/nm-nél magasabb árat egy lakásért. Egyébként a belvárosban vannak felvert árak. Az V. kerület az mondjuk más tészta az 90 %-ban tiszta és tényleg különleges, de a többi kerület árai azok viccesek és abszolút felvert árak. Csak tudnám kinek áll érdekében. :-)
Budán van sok zöldterület. Szóval aki vásárolni szeretne ilyen típusú ingatlant, az hívjon el és én leverem az árát és különbözet negyedét átadja nekem.

hallasz1 2009.05.17. 14:40:50

Szerintem Kispest és a Pestszentlörinc , azért értékes, mert a budapestieknek sok a zöldfelület és például a XVIII. kerület a külföldieknek azért ideális, mert közel van a reptér ( :-) persze nem a reptér oldalán lévő ingatlanokra gondoltam). Jobb részein 30 perc alatt bárhova el lehet jutni autóval, Üllői út M0, M5 kivezető és gyorsan fejlődik, ideális családosok számára, szerintem a 300 e Ft.-os nm ár hamarosan 500 e Ft./nm. lesz itt. A belvárosban, meg nem lehet új parkokat építeni, mert mindenhol csak épület van, a levegő is büdős. úgyhogy szerintem a külvárosi részek négyzetméter ára gyorsabban fog nőni, mert a legtöbb munkahely is ide költözik át. Hétvégén meg feléró alatt bárhova el lehet jutni autóval, ha szórakozni akar az ember.

S. Annyi 2009.05.17. 15:13:53

A legjobb Kőbánya. Bill itt él ugyebár. DDDDDDDDDDd

vwxyz (törölt) 2009.05.17. 15:32:10

Újpesti másfél szobás panellakásomat 3 mFt/nm áron eladnám. Nyertem?

Ezek az adatok pont ugyanúgy nem érnek semmit, mintha azt gyűjtenénk össze, hogy mennyi az a legalacsonyabb ár, amennyiért valaki lakást szeretne venni ezekben az utcákban? Amíg nincs tényleges adás-vétel, addig teljesen mindegy, hogy a tulaj mennyit kér vagy az érdeklődő mennyit ajánl a lakásért.

kispista 2009.05.17. 15:49:09

Ki ad ki az Andrássy úti lakásért félmilliárd forintot? A feléből kijön egy óriási családi ház a Buda belső részén (pl. Oszkó épülő háza). Miközben a Nagykörúti nagypolgári lakások 20 m ft körül mennek el.

Csokis · http://csokis.blog.hu 2009.05.17. 16:18:36

@cometneni: Nem annyira jó az a kecó, amióta szinte tök elé rakták a szelektív gyűjtőt. Gondolom az önkormi így akarta demonstrálni, mi a különbség a hulladék meg a szemét közt. :-)

Csokis · http://csokis.blog.hu 2009.05.17. 16:26:53

@flymazs: Azért a Szemlőhegy annyira nincs messze. Kényelmes séta tempóban 15 perc a Margit-híd budai hídfő, ha nincs kedved a dugóban állni. Két utcával arrébbról jártam bringával dolgozni egy időben, első héten le voltam döbbenve, milyen közel van minden. Igaz, hazafelé már "kicsit" húzósabb a Margit utcát megtekerni felfelé, de valamit valamiért. Cserében eszméletlen a panoráma és a kisebb népsűrűség miatt kisebb a kutyaszar sűrűség is. A levegőről nem is beszélve.

alapflash 2009.05.17. 16:33:16

Attila út eleje,Zsolna utca...na,azok a drága utcák.az ottani villákból olyan kilátás van,hogy azt fel se lehet fogni

alapflash 2009.05.17. 16:35:18

bocs,csak a Zsolna utca:D

Csokis · http://csokis.blog.hu 2009.05.17. 16:37:08

@alapflash: Azért az Attila út elején is van egy jó ház, csak valami könyvtárféle beköltözött oda. De majd kitesszük, azoknak jó lesz valahol a pusztában is, mi meg megvesszük pecónak. :-)

pilóta 2009.05.17. 17:04:30

Most jöttem fel a kertből, locsolgattam a füvet, meg a tujákat! Zugló, kertváros, letojom a gizdadombot!

Fideszes 2009.05.17. 18:03:15

ezeknek a lakásáraknak a töredékéért építek egy kertes házat és sokkal jobban jártam.

Pendely-tengely 2009.05.17. 18:04:10

Ez a cikk egy baromság!
Eleve abból kiindulni, hogy egy (1!) ingatlant mennyiért árulnak abban az utcában...
Ha most feladok egy hirdetést, hogy a nyócker Szigony utcában 20 nm-es alagsori lakás 200 millió, akkor ez lesz a legdrágább utca???
Anyám borogass!

Nzoltan 2009.05.17. 19:03:53

Ha a szupergazdag csávó az Andrássy úrol elmegy két sarokkal odébb, akkor a Szondi utcában elvágják a torkát a cigányok. :-P

nevem_senki 2009.05.17. 19:05:47

@Pendely-tengely: Így van. Nem Te vagy az első, aki ezen a véleményen van.

loláb 2009.05.17. 19:14:12

Élni szerintem csak a második és tizenkettedik kerületben érdemes, persze lakni lehet máshol is. Még a vár jó lenne, sajnos a kivülröl csinos műemlékházak nem túl kényelmesek. Viszont szerintem zseniális az a tudat, hogy az embert várfalak veszik körül.
A második kerületből a Törökészi úttól felfele, a Látó/Gugger hegy a favorit. Másik kedvencem a II-III kerület határán lévő Nyereg utca és környéke. Látni onnan egész észak-budapestet, este gyönyörű.

kzolika 2009.05.17. 19:56:50

Szent István park. Ha ennyire leszólja mindenki, miért volt/van az, hogy sok eladó lakást meg sem hirdetnek, mert házon belül elkel? Amúgy meg jobb a teraszról reggelizés közben Pestről Budát nézni, mint Budáról Pestet. És nincs kutyaszar. Legalábbis a Pozsonyin és az Újpesti rakparton nincs. A Hollán Ernőbe meg nem megyünk.

flymazs (törölt) 2009.05.17. 20:32:17

@Csokis: ez mondjuk igaz (a bringázásos rész ismerős :D)

ZöldszemM 2009.05.17. 20:35:40

Aztmondja, hogy én egy volt folyósó végi WC-ből alakítanák ki egy mini lakást. Sajnos csak 3.9 m2, de a belmaghassága jó nagy 3.85 m. Van vízvételi lehetőség ill. szennyvíz elvezetés. meg lehetne oldani egy zuhanyzó egy, egy WC főzés stb. Kéne rá költeni max. 100 eft -ot. De mivel van még másik 3 lakásom, tárgytalan. És ez sajna csak az Üllői út egy mellék utcájában van. Sajna nem a Szabadságtéren .... de még jobb lenne ha bécsben a Stefánkirche szomszédságában vagy a menhettemen.
ű Így egyenlőre a 100 eft sem költöm rá. Marad raktárnak.

ZöldszemM 2009.05.17. 20:38:02

Nekem van egy lakásom ami csak 3.9 m2.
Egy volt 'budi'. Kéne még rákölteni 100 eft -ot. De mivel csak az üllői út mentén van egyenlőre elnapolva.

flymazs (törölt) 2009.05.17. 20:40:50

@loláb: a műemlékházakkal a másik gond, hogy - kis túlzással - egy szög beveréséhez is engedély kell, a másik, hogy ha arrafelé sétálok, egy-egy nyitott kapualjból, sőt néha ablakból is árad kifelé a dohszag (ráadásul a legtöbb ház ablakai nagyon kicsit, engem zavarna, ha egy lakás sötét lenne). Lejjebb, a Halászbástya alatti utcák viszont nagyon hangulatosak és több újabb építésű ház is van, meglepődtem, mennyi :)

Most a XII. kerben lakom, arrafelé viszont éjszaka macera hazajutni, nagyon nem szeretem.

ZöldszemM 2009.05.17. 20:42:18

@music05:

Mégis lesz ingatlan adó ?

Jó lenne !
De csak ha minden ingatlanra !!!

Élményindex 2009.05.17. 20:48:21

OFF:
Nem értem ezt az új index főoldalt.
Ti tudtok valamit?
:ON

flymazs (törölt) 2009.05.17. 20:51:45

@Élményindex: átszabták, de nekem úgy tűnik, valamit nagyon félbehagytak vagy összecsaptak.

mzsofi 2009.05.17. 21:27:06

teljesen mellekszal, de szemlohegy utca, nem -i ut (ld meg torokvesz, es nem torokveszi)

Gery.Greyhound · http://greyhound.blog.hu 2009.05.17. 21:31:08

@flymazs: Ez a 10 évvel ezelőtti címlap, ilyen volt anno, kis retro feeling a 10. születésnap alkalmából :) Jópofa, de így 2 nap után már unalmas...

Egyébként XIII kerület, metró közel és a városból autóval kijutni sem nagy kunszt úgyhogy pont ideális.

capor_ 2009.05.17. 21:36:43

@flymazs:

Én is a XII-ben lakom. Este egyszerű hazajutni (moszkva 5 perc séta), reggel a madarak csicsergésére kelek, az utca csendes csak az hajt be aki ott lakik vagy sportolni jön. Rögtön a ház mellett park :) Szerintem az egyik legjobb hely Budapesten :D

muhi 2009.05.17. 21:43:17

@hallasz1: tudod, mikor lesz 'jó' egy környék? ha a környezetükre igényes, kulturált emberek lakják. Lőrincen a következőt találod: öregek lakta ronda házak, félig leeresztett redőnyökkel, haszonkerttel és büdöske- meg pistikeágyásokkal, csutka szőlővel és csutka meggy- meg szilvafákkal az udvaron és a ház előtt. A másik: ízlésrendőrség után kiáltó, hatalmas csicsa házak a szivárvány minden színében, előtte a félmeztelen koma pimpeli az Omegáját. A kertben viacolor némi fű és tuja, de az annyi, hogy fél Európát elláthatnák vele.

Szegényéknél és gazdagéknál egyaránt kertenként 1,5 kutya, az egész környék éjjel-nappal zeng az ugatástól.

Lőrinc, úgy, ahogy van, hihetetlenül lehangoló, nulla panoráma és látnivaló, vegyen ott házat, akinek hat anyja van.

Nem akarok elitista budainak tűnni, értem is, mit esznek Zuglón, vagy a Bajza utcán vagy a Dunaparton (mondjuk a Szent István-park se fér a fejembe), de Lőrinc azért kiverte a biztosítékot.

muhi 2009.05.17. 21:45:14

és amire ki akartam lyukadni: éppen azért ilyen a környék, mert prosztók lakják. És ki akar 500 e/nm-t fizetni, hogy egy ronda, proli környéken lakjon? Na ki?

atlbilbaoo 2009.05.17. 22:15:40

Egy vidéki tanya, horgásztóval, kuvasszal meg egy jó csajjal! Aztán a rózsadombi árat meg befekteted és éled a világod! Se bűz se csöves!
Akácillat meg napfény! Télen disznóvágás, pálinkafőzés, nyáron cefregyűjtés.

Pori 2009.05.17. 22:18:08

Kár. Ennyire alaptalan, légvárra épített cikket rég olvastam, pedig tényleg érdekelt volna, mellyek a legdrágább utcák (ha lehet ezt mérni valahogy...).
Azért a kommenteket olvasva kicsit túlzásnak érzem, hogy a világörökség részét képező Andrássy utat néhány tanulatlan, tróger polgártársam kosznak-szutyoknak nevezi

flymazs (törölt) 2009.05.17. 23:15:32

@capor_: hát igen, van a Moszkva tértől 5 perc séta és van több...attól függ nyilván, hol laksz. Vannak előnyei a XII. kernek, nem mondom, de én mennék kicsit beljebb :)

@Gery Greyhound >: ezt nem tudtam :)

@Pori: szerintem senki nem azt vitatta a jelzőkkel, hogy ne lenne önmagában az épületei, a fái, a fekvése miatt gyönyörű. Az viszont tény, hogy nagyon forgalmas, nagyon büdös, többször láttam kapualjban fekvő hajléktalant lassan csorgó "kispatakkal" a járdára még ezen a vitathatatlanul gyönyörű úton is. Ezért kicsit tényleg eltúlzottak az ingatlanárak. Ráadásul az éjszakai élet miatt pihenésre sem annyira alkalmas környék.

rio 2009.05.17. 23:24:53

Laktam az oktogonon borzalmas kornyek! Lakas celjara legalabb is! Az egesz vI. kerulet egy borzalom! Uzleteknek ok!En a xII. keruletet ajanlom, plane csaladoknak!

kutya vacsorája 2009.05.18. 08:29:51

jaú reggelt, hát én örülök,h.a történelmi városnegyedek felértékelődnek. ez a rózsadomb-hiszti kerületi párttitkároknak való luxus volt: kockaházak egymás mellett. utóbb kiderült, építészetileg még az a jobb, mint a nyolcvanas évek bugyingószínű maffiabarokkja, ill. a legújabb ingatlanbumm idején három hónap alatt, blankettatervek alapján, baumax-akciós anyagokból odakent lakóparkok. tipikus alvóvárosrész: semmi közösségi szintér. bakker, ki látta a rózsakert plázát, hogyan néz mán ki? gyerekkoromban bolgárkertészet volt arra... szembe vele az ex "távközlési kutató" (bruhaha), ma (is) kémhadiszállás.
ezek a tájelemek:) azért a kodály körönd, szt.istván park télleg jobb, nem?
miközben budapárti vagyok... a titkos favoritjaim sehol sincsenek? napraforgó utca (igazi kis sziget a "külső" pasaréti út melletti patakszerűségen, rajta eredeti bauhaus villák. igen oropa vmi ilyesmi lehet...), lovas út (váralja)? minerva, rezeda (gellért-hegy)?

music05 2009.05.18. 10:38:22

Én is budapárti vagyok, Pesten nincs igazi zöldövezet, így számomra kérdés az összes panorámás belvárosi lakás magas ára. De nem minden a panoráma, mert az említett Napraforgó utca tényleg jó, annak ellenére, hogy tk. egy völgyben van, de sztem az a baja, ami szinte az egész Rózsadombnak is: nem túl nagyok a telkek, és egymás nyakába épültek a házak. Én nagyon nem szeretem, ha látom, hogy mennyit mutat a szomszéd karórája...
A Rózsakert pláza a legjobb autóelvesztőhely, kocsitolvajok imádják.
Ami igazán unikum, a XII. Kiss János alt. utca páros oldala 56-82-ig. Kívülről nem látszik, de belül elég szép kert van, teljes kikapcsolódás, miközben sem a hegytetőre nem kell érte felmászni, sem egy órát utazni a Belvárosból BKV-val, merthogy nem vagy autóhoz kötve, mint ha mondjuk a Mátyás király úton laksz.
Ami még titkos favorit lehet, a XI. és XXII. kerület határán lévő Rózsahegy, ott ráadásul nem kell szembesülni az elit budai kerületek lakóinál néha tapasztalható lenéző stílusával.

vwxyz (törölt) 2009.05.18. 19:00:34

Az ingatlan.com elérte a célját, nevetséges "tanulmányával" az Index-címlap után bekerült az RTL Klub mai Híradójába is. Természetesen ahogy itt is, a tv-ben is a honlap népszerűsítése volt a cél, és az értelmetlen "összeállítás" csak eszköz volt ehhez. Ingyen reklám a bulvár médiában.

loláb 2009.05.19. 18:06:36

@flymazs: Igen, ilyesmire gondoltam. Nem jó elrendezés (egymásból nyíló, kicsi szobák), kicsi ablakok, vizes falak, felújítani szopás. Az önkormányzat el sem adja a bérlakást, a magántulaj pedig annyit kér érte, ami irreális. 50-60 milliót egy 60-70 nm-es erősen felújítandó lakásért.

De a vár, az a vár, exkluzív, és egyedi, kiváltság ott lakni, ha kicsit jobbak lennének a lakások.

loláb 2009.05.19. 18:26:23

@kutya vacsorája:
"azért a kodály körönd, szt.istván park télleg jobb, nem?"

Nem. Attól függetlenül, hogy egy-két borzasztó drága épületet felhúznak ott, ahol a felső lakások 1,5-2 milliós négyzetméteráron mennek (illetve nem mennek, kiváncsi vagyok ki fogja ezeket a lakásokat megvenni, és főleg mikor), ez csak a koszos, kutyaszaros, szmogos belváros. 16 évesen biztosan poén lehet, hogy öt perc alatt hazaér az ember, de most már ha megölnének se laknék ott.

loláb 2009.05.19. 18:32:12

Ja, igen, és a pesti panoráma: nekem a panoráma azt jelenti, hogy alattam az egész város, nem azt, hogy a mellettem lévő házak tetején lévő parabola antennákat nézzem. Pesten panoráma egyedül a dunaparton élvezhető, az tényleg fasza.

mldrv 2009.09.08. 09:28:16

azért szólok hozzá, mert nemtudom miért gondolják annyian, hogy budán a panoráma csak pestet jelenti... :D
nagyonsok helyen budai lakásból budai hegyekre van a panoráma.
más budai lakásokból meg a parlamentre, ami azért szintén nem lehet rossz :)

a rózsadomb egy elég nagy része (aminek ugye csak egy kis részét hívják hivatalosan is így) azért jó, mert relatíve gyorsan bent vagy a belvárosban még bkv-val is, és közben mégis szép meg csendes meg hegyi meg jó levegő stb... nekem spec az is tetszik, hogy egymás hegyén-hátán vannak a házak :D
még éjszakai busz is van elvileg, nem úgy mint pl. kútvölgyben+svábhegyen(vagymi) a 12. kerületben, nem is értem ott miért nem. de a 12. kerületnek (amire vki panaszkodott) is van olyan része, ami el van látva éjszakaival rendesen (istenhegy+normafa).

naphegy tényleg szép és speciális, a vár viszont aggasztó, mert bármikor beomolhat alattad a hegy (az úri utcában is gondok vannak úgy hallottam)... na és a 3. kerületben is vannak csodás helyek pl remetehegy, táborhegy... ez utóbbi helyeken mondjuk nem laktam, csak elvarázsolt, mikor arra jártam :)

jaja fujj belvárosi büdös levegő meg koszos utcák-kapualjak.. a hegy nem felülmúlható, csodás feeling felkaptatni a meredeken vagy éppen lefelé csorogni (akár gyalog akár járművel), meg amíg a bkv-n utazom, addig tudok olvasni stb...
nagyon jól eltalálta az, aki szerint max 16 évesen poén hogy minden 5 percre van, én is akkor vágytam ilyesmire, akkoriban utáltam hogy II/A-ból minden minimum két átszállásra van :D
na ilyen szempontból a többi hely amit felsoroltam, jobb, és még szép stb is. II/A akkor jó, ha szép családi házat akarsz full családi házas nyugis övezetben és türelmes vagy vagy van kocsid :D kisgyerekeknek abszolút jó.

ja napraforgó, ha szereted hogy völgyben van (nem mindenkinek jön be a hegy..) akkor jó az is, még az erdő is közel van, pozitívum :) bár a villaház nekem nem az, mert régi dolog, emiatt problémás lehet. mondjuk most egy tök felújított villaház mellett fogok lakni, az tényleg cép és biztosan belül is jó.

na de ez mind egyéni ízlés és igények kérdése, csak saját vélemény; ha még vki idenéz így utólag, akkor el is olvassa esetleg :)

gastro vazze 2009.10.16. 09:44:26

@flymazs: Te ne dumálj a XII.-ből az álmokról héj:)))))
süti beállítások módosítása