PHm, hm... Egyszerűen nem értem Bús Balázs döntésének okait. Politikai tőkének azért ez elég kevés, ráadásul az új parkolási rendet az ellenzéki kerületek is támogatják. Emlékeztetőül itt az Indexes összefoglaló, de a lényeg az, hogy június 1-től "átlagosan 27 százalékkal növekednek a parkolási tarifák, növekednek a pótdíjak, bevezetik az 5 perc türelmi időt és a havi egy hibázási lehetőséget, bővítik a fizetős zónákat, valamint júniustól az összes új automata elfogad papírpénzt és bankkártyát is." Persze ellenzők akadtak már akkor is, de mivel a koncepciót a kerületekkel együtt alkották meg, elég fura volt, mikor Bús Balázs pár napja ezzel állt elő:

Június 1-től átlagosan 27 százalékkal emelkednek Budapesten a parkolási díjak - döntött a Fővárosi Közgyűlés. Az óránként fizetendő összegek 580 és 145 forint között lesznek a fővárosban. A díjemelés mellett kibővítették a fizetőövezeteket, így belső Óbuda is belekerült a fizetős zónába. Bús Balázs, Óbuda-Békásmegyer polgármestere a jelenlegi körülmények és feltételek mellett nem ért egyet a fizető parkolás kerületi bevezetésével. Óbuda-Békásmegyer kerület vezetője kifogásolja, hogy a Főváros nem épített az elmúlt években kellő számú P+R parkolót, mely a napi szinten érzékelhető közlekedési káoszt megoldhatta volna a fővárosban. Aggályosnak tartja továbbá a jelenlegi parkolási társulások működését, hiszen nem lehet látni, hogy a parkolásból beszedett pénzeket az adott kerület közlekedésfejlesztésére fordítanák. Óbuda nem lát garanciát arra, hogy a Főváros által, a kerületben beszedett pénzeket a fővárosi vezetés a kerületre fordítsa, hisz a múltban is csak kizsákmányolták Óbudát (pl.: Hajógyári sziget, Római part).
A kerületnek jelenleg nincs arra forrása, hogy önállóan kiépítsen egy drága rendszert és a jelen gazdasági helyzetben nem róhatunk újabb terheket a kerület polgáraira.

Nem várható el az óbudaiaktól, hogy velük fizettessék meg annak a hibás fővárosi politikának következményeit, mely az agglomerációba űzte az adófizető budapestiek nagy részét - áll Bús Balázs polgármester közleményében.

 

Ez egyébként teljesen logikus és elfogadható lenne (még akkor is, ha én pl nem értek vele egyet), ha korábban nem bólintottak volna rá maguk is. Sőt, egyes kerületrészekre még szigorúbb besorolást kértek. Alant a főváros levele (amibe természetesen muszáj volt beletenni Hagyó Miklóst, a Budapest Fantomot, de ez a lényegen nem sokat változtat).

 

A főpolgármester-helyettes szerint érthetetlen Bús Balázs pálfordulása, mert az óbudai önkormányzat – hasonlóan az összes fővárosi kerülethez, valamint a parkolási és közlekedési ügyekben érintett 18 legfontosabb civil és szakmai szervezethez – már tavaly megkapta a főváros új parkolási stratégiáját, amelyet véleményezhetett és véleményezett is. A Fővárosi Önkormányzat szakcége, a Parking Kft., idén eljuttatta valamennyi félhez a tervezetet és ezen felül meghívott mindenkit a márciusban kezdődő több körös egyeztetésekre, amelyeket az április végi közgyűlésig folytatott.

A március 4-i összejövetelen, amelyet a főpolgármester-helyettes tartott, Óbuda városfejlesztési főosztályvezetője, Iványi András és főépítésze, Sípos Gábor semmilyen kifogással nem élt a parkolási díjfizetés bevezetése ellen. Mi több, az utóbbi óbudai tisztségviselő még magasabb díjövezetbe is kívánta besoroltatni a Szépvölgyi út – Árpád fejedelem út közé eső területet.

Bús Balázs helyettese, Puskás Péter óbudai alpolgármester sem ellenezte a parkolási díjfizetés bevezetését a kerületben azon a március 17-én tartott prezentáción, amelyen a Fidesz frakcióülését követően a Parking Kft. ismertette részletesen a tervezetet. A kerület városfejlesztési főosztályvezetője a Hagyó Miklós által összehívott március 24-i, úgynevezett parkolási csúcson – amelyen egyszerre vett részt az összes kerületi önkormányzat és civil, valamint szakmai szervezet – szintén nem emelt szót a díjfizetési övezet kiterjesztése ellen. Idézzük talán ide a III. kerületi polgármester úr saját szavait is! „Azok közül, akik az agglomerációból járnak be, sokan a kerületben hagyják az autót, ingyenes parkolónak használva Óbudát, emiatt a helyiek nem tudnak parkolni otthonuk előtt – indokolta Bús Balázs polgármester a sarc bevezetését.” (Forrás: Blikk. 2009.04.24.)

A Fővárosi Önkormányzat Közgyűlésén több képviselőtől is érkezett módosító javaslat. Ezek befogadása után (a Fideszes módosító javaslatok közt volt az említett Szépvölgyi úti magasabb díjzónába sorolása is) – szinte egyhangúan, azaz 65 támogató- és mindössze 1 ellenszavazattal fogadta el a Közgyűlés az új budapesti parkolási rendeletet!

Azt a rendeletet, amelynek alappillére végre éppen – a Bús Balázs által most mégis „hiányolt” – átláthatóságot megvalósító Parkolás és Közlekedésfejlesztési Keret, amelybe a Fővárosi Önkormányzat vállalta, hogy minden a parkolásból származó bevételét befizeti! Láthatóan az is „elkerülte” az óbudai kerületvezető figyelmét, hogy a Főváros nem szed a kerületi önkormányzatok helyett parkolási pénzt. Köztudott tény, hogy a kerületek maguk kötik a parkoló cégekkel a szerződéseket.

Az új, nyilvános Fővárosi Parkolási Stratégiában található (www.parking.hu) Parkolás és Közlekedésfejlesztési Keretből viszont igenis jut majd, s átlátható módon, civil kontrol mellett jut pénz a kerületeknek, hogy azt például P+R parkolók építésére, vagy más közlekedésfejlesztésre fordítsák. Így, aki ez ellen a Parkolás Stratégia ellen emeli fel a szavát, az átláthatóságot, az észszerűséget, a 21. századi parkolási rend szükségességét vitatja szeretett fővárosunkban.

Ismert tény: Hagyó Miklós főpolgármester-helyettes a Fővárosi Közgyűlésen bejelentette, hogy a Fővárosi Önkormányzat következő nyolc hónapban 2.000 újabb P+R parkolót létesít. Természetesen ez nem korlátozza az önállóan gazdálkodó kerületek ilyen jellegű saját többletfejlesztéseit, vagy az arra való törekvéseit.

Nem csak érthetetlen, hanem ésszerűtlen Bús Balázs kihátrálása korábbi döntéséből, hiszen kerületének lakóit nem megvédi, hanem egyenesen sújtja ezzel a lépéssel. A helyi lakosok ugyanis továbbra is ingyenes várakozási engedéllyel, díjmentesen parkolhattak volna a lakóhelyük előtt, ahol így erre már valóban lett volna is elég helyük. Nem állja meg tehát a helyét, nem igaz tehát a polgármester azon állítása – amely a helyi lakosok parkolási engedélyére hivatkozva – a parkolási díjfizetés bevezetésének a kerület lakosaira rótt vállalhatatlan terhet vizionálja.

Polgármester úr! Az új rendelet bevezetésétől függetlenül a kerületének továbbra is ingyen parkoló óbudai s békásmegyeri lakosai közül, Ön szerint ki örül annak, ha sem napközben, sem este nem talált helyet a saját lakása közelében? Ön szerint kerületének lakosai szeretnék továbbra is fenntartani, azt a gyakori helyzetet, hogy például a Bécsi úton, az egymás hegyén-hátán parkoló autók miatt, naponta fennakad a közösségi közlekedés? Jó az Ön szerint, ha a 17-es villamos elakadása miatt a fél kerület autós közlekedése határozatlan időre szinte megbénul? Polgármester úr! A III. kerület lakói, választói érdekében ne vitassa, inkább éljen azzal, a nemzetközi tapasztalatok által egyértelműen igazolt szakmai gyakorlattal, mely szeriont a parkolási díjfizetés az egyik legfontosabb forgalomszabályozási eszköz! Amennyiben korábbi díjemelési kezdeményezésétől mégis visszalép, akkor arról is tájékoztassa a kerület, s a főváros lakosait, hogy miért támogatja a jelenlegi kaotikus állapot fennmaradását, amikor a III. kerületet – idézve polgármester úr korábbi állítását – kvázi P+R parkolónak használják a beérkező autósok a helyi lakosság kárára.

Elég kevés értelmes dolgott tett a főváros az elmúlt évtizedekben, az új parkolási rend ezen kevesek egyikének tűnik. Vagy ha tud valami szupertitkos háttérinfót a valódi okokról, akkor legyen szíves kommentelje ide!

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest parkolás iii. ker

A bejegyzés trackback címe:

https://urbanista.blog.hu/api/trackback/id/tr121115572

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Eki 2009.05.11. 20:44:11

egyetértek bb-vel

Konrad · http://onlinemarketing.blog.hu 2009.05.11. 21:34:29

Nem kell ide parkolási díj, eddig is megvoltunk nélküle... de tényleg. Ha megnézi valaki a parkolási övezetet, akkor pont a Fideszes szavazókat szívatja, és szerintem erre óvatosan fel is hívhatták páran BB figyelmét :)

Ne feledjük: ez az a kerület, amely még Tarlós alatt bevezette az ingatlan adót a panelekre is, majd rá 2 hónappal - miután bejelentették a rendeletet az összes hivatalos fórumon - vissza is vonta azt. Óbudán élőként nem vagyok kicsit sem meglepve a totális hátraarc láttán, ez így megy errefelé :/

Shopping 2009.05.11. 21:43:06


Rogán Anti!!!

Fogadjunk hogy nem mered ezt meglépni!!!!!!!!

vwxyz (törölt) 2009.05.11. 21:45:48

Valaki mondjon már egy valós érvet a kerületi önkormányzatok fenntartása mellett! Miért nem elég Budapestnek egyszintű irányítás?

Kenguru 2009.05.11. 21:52:45

Nomost azt látni kell, hogy itt a politikai lenyúlás újraelosztásáról van szó.

Az utaci fizetőparkolás eddig egyátalán nem működött mint forgalomszabályzás, a kerületek alig profitáltak belőle, az emberekek szibvatta, viszont szépen csordogált a pénz egyes magántársaságokba, es onnan a megefeleő ártkasszákba.
Gondolom Kupper Andrásr és nagybátyját nem kell megemlítenem.

Az ifju MSZP-s titán(Hagyó Miklós) most egy cégbe gyűjtené ezt a sok pénzt plusz a behajtási díjakat amiket egyenlőre a teherautóktól szednek, de idővel a személyautók is majd sorra kerülnek.

És ezt a zsét persze az ő havarjai nyúlná le.
No most ennek tett kicsit kereszte a Bús+ már kampányol a jövő évi választásra.

Szerintem.

tsk 2009.05.11. 21:55:32

"Elég kevés értelmes dolgott tett a főváros az elmúlt évtizedekben, az új parkolási rend ezen kevesek egyikének tűnik". Jaj, jon hogy sirjak mikor ilyesmiket olvasok. De komolyan mi a jo az uj parkolasi rendbe? Ott van pl a XIII-ik kerulet, ahol az uj parkolasi zona egesz a Szilas patakig fog terjedni, magab a foglalva az egesz Vizafogo lakotelepet. En itt lakom, es van autom is, de a lakast berlem. Sok lehetsogem nem lesz ez utan, elkoltozni nem fogok (hova is mehetnek ahol meg szabad a parkolas es turheto idon belul BKV-val elerek a munkahelyemre?) igy ott fogom hagyni a BKV-t es ezentul naponta ketszer a Hungaria korutat fogom terhelni en is, naponta 2x, csucsidoben. Hat, gratulalok, tenyleg sikerul egy jo tervet osszehozni. Legkozelebbi otlet az lesz hogy legyen akkor mar egesz Budapest fizetos ovezet, akkor biztos 0 lesz a forgalom, nem igaz? Nagyon el van cseszve ez az egesz parkolasi rendszer, es egyaltalan nem a jo iranyba fejlesztik, gondoljuk mar egy kicsit tovabb a dolgokat, es ne tapsikoljunk minden olyan otletnek amirol azt mondjak kedves varosvezetoink hogy milyen k*rva jo is az.

EMU 2009.05.11. 21:56:19

Bús Ba nem foglalkozik egyébbel, mint hogy mit tud többszörös áron kiadni haveri cégeknek a takarítástól, az irodabútor beszerzésen át a muskátlikig a városházi ablakokban, úgyhogy ilyen piszlicsáré üggyel ne várjuk már, hogy foglalkozzon, még alig élvezte ki a Tarlós által ráhagyott iroda azonnali átalakítását százmillióért, meg a haverok odaszerződtetését + újabb irodabútorok hihetetlen összegekért, úgyhogy hagy élvezkedjen, és ne cseszegessük ilyen ügyekkel. Lehet, hogy éppen most szerződik egy remek macskakő fényező céggel horribilis áron, ami merő véletlenül egy közeli jóbaráté, ne zavarjuk!

vwxyz (törölt) 2009.05.11. 21:57:55

@Kenguru: A Kupper-klán a narancsos pártot is szponzorálja.

senderesevece 2009.05.11. 22:06:36

Rogán ANtinak megy a Kupper párttársával a legnagyobb lovetta a zsebébe.örömel és dalolva szavaz fidesz tolvaj és szdszmaszop tolvaj a fővárosban.EZERSZER MONDOM, NEM FIZETNI!!!!Kitalálták az új smsfizetést.AZt,hogy inditod a parkolást irják, de a leállitást nem, viszont ha ezeket a mocskos csibészeket fel akarod hivni telefonon , akkor nem veszik fel.demszky,rogán,gyurcsány, kupper, bőhm, orbán egy kutya - mi meg csak türünk

Kenguru 2009.05.11. 22:07:42

vwxyz:
Persze. Minden pártnak meg van a maga cége, Hagyóék most mindnek az üzletét le akarják nyúlni.

Meszaros 2009.05.11. 22:10:47

Ha valaki a Fidesz országépítő politikájára kíváncsi, jöjjön el Óbudára és láthatja, hogy az egykoron közkedvelt kerület hogyan lett Buda szégyene. Tragikus infrastruktúra, botrányos közbiztonság, szellemileg totálisan leépült emberek tömegei lézengenek az utcákon, a "panelprolik" ( ne szépítsük, tényleg léteznek és sajnálom Őket rettenetese, mert valóban nem tudják mit cselekszenek) tömege, fejlesztések elmaradása, Római part elsuttyósítása, bokrétás ünnepek tömkelege, személyikultuszt tükröző Óbuda újság, amiből csak azt lehet megtudni, hogy Bús doktor mennyi jót tesz és mennyire szívén viseli a helybenélőket. Okádék. És a vicc, hogy a Fidesz alatt is ugyanilyen fostalicska volt. Semmi jóra nem számíthatunk.

plutó111 2009.05.11. 22:15:43

"Elég kevés értelmes dolgott tett a főváros az elmúlt évtizedekben, az új parkolási rend ezen kevesek egyikének tűnik."

Ez elég korlátolt gondolkodásra vall, meg kell oldani a környező településen élők közlekedését, és akkor máris nem fognak ott parkolni. (P+R parkolók, gyorsvasutak, stb..).

Jellemző akik védik a parkolási programot, mindig a saját kicsinyes érdekei nézik (nekik könyebb legyen parkolni), a többiek meg csak fizesenek. Elmondom hogy vehetnél magadnak garázst is és akkor nem lenne problémád. Ja hogy akkor az neked kerülne pénzbe?. Inkább fizesenek mások helyetted, ügye?

A környező településről bejárók nem akarnak ott parkolni, csak legtöbbjüknek nincs sok választása. Ez van ezt kéne megérteni. Kéne nekik alternativát nyújtani és megoldódna a probléma. Addig meg ez csak egy újabb pénzlenyúlás...

plutó111 2009.05.11. 22:19:00

Ja meg normálisan a helyieknek is rendes dijjat kéne fizetni, mindjárt nem lenne gond a parkolással....

Pegazus :-) 2009.05.11. 22:20:53

Óbudai vagyok én is és nagyon helyeslem Bús Balázs döntését. Mi pl. a szüleim lakása feletti tetőteret építettük be, meg is fizettük a parkoló kiváltását az építési engedélyhez. Mivel a lakásunk egy egység a szüleimével, a két család csak 1 autóra kapna ingyenes parkolási engedélyt. Ez azért elég igazságtalan lenne!
Igaza van tsk-nak, a parkolási rend nem old meg semmit.
Azt nem értem, miért nem háborodnak fel jobban az autósok a tudatos forgalomlassító út-átalakításokon (sok helyen kevesebb sáv áll az autósok rendelkezésére, mert helyenként szűkületet tettek bele, a lámpákat is akarattal lassítóra állítják, stb.) csak azért, hogy ne tudjanak jól közlekedni kocsival. Miközben a BKV járatai ritkulnak, koszosak, megbízhatatlanok, tele vannak csövesekkel.
Az lenne becsületes, ha a budapesti közlekedésért felelős vezetők ezentúl kizárólag BKV-val közlekednének! Mutassanak csak jó példát, demonstrálják, milyen jól is működik az általuk kidolgozott rendszer! Akkor majd lehet szívatni az autósokat, addig tessék szépen békén hagyni őket!

Konrad · http://onlinemarketing.blog.hu 2009.05.11. 22:27:21

@Pegazus :-):

"sok helyen kevesebb sáv áll az autósok rendelkezésére, mert helyenként szűkületet tettek bele, a lámpákat is akarattal lassítóra állítják, stb." - ez kell, mert így megoszlik a forgalom, és a valóban kisebb áteresztésű belvárosi részekre már lassabban jut el a tömeg, így okozva kisebb dugókat. Hülyén hangzik, de van logikája...

Pegazus :-) 2009.05.11. 22:30:06

Nem tudom, hol él Meszaros, de ha Óbudán, akkor el kéne mennie dokihoz, elméshez.
Óbuda pl. megmentett több iskolát és a Margit kórházat a megszüntetéstő - ne tévedjünk, megmentette az óbudaiak értékét a szocialista lenyúlástól.
Panelprolik mindenütt vannak, ahová a kádári rendszer paneleket épített. Óbudára sajnos rengeteget. Szegény önkormányzatnak ez óriási teher, de nem lenne tisztességes a kádári rendszer hibáit a mostani önkormányzaton leverni!
Meszarostól meg csak megkérdezném, hol sétálna szívesebben este: Óbudán, vagy a IV:, VI., VII., VIII., IX., X. kerületek valamelyikében? Pedig azok megbízható szoci kerületek....

kondi2005 2009.05.11. 22:34:10

Mérnököket a vezetésbe!!
Miért nem lehet logikusan gondolkodni? A fizetőparkolás nem old meg semmit. Napközben, amikor fizetni kell, elvileg nagyrészük nincsen otthon - ergo nem kell nekik olyan sok hely. Délután amikor viszont keresgélnének, nem kell fizetni, és sokan vannak.
Az egész pénzbeszedés.
Talán először
- fejleszteni kellene a tömegközlekedés, de nem ám megaprojektekkel
- nagy befogadóképességű, őrzött P+R parkolók kellenének a város peremén, gyors kapcsolattal a városközpont ÉS a többi városrész felé.
- elkerülőutakat kell építeni (pl. M0 nyugat), és pótolni a még hiányzó Duna-hidakat (Aquincum, Albertfalva, Budafok), hogy ne kelljen bármilyen irányba indulva átkelnem a városon, még ha nem is akarnék;

EZEK UTÁN lehet tárgyalni az autók kitiltásáról, és magas parkolódíjakról.

Konrad · http://onlinemarketing.blog.hu 2009.05.11. 22:34:50

@Pegazus :-): neki sincs igaza, de neked se. Azért nem ennyire szép a kép, és nem is ennyire csúnya, persze lehet ilyennek is és olyannak látni, ha valaki kellően feszes szemellenzőt visel.

Én is Óbudán élek.

Pegazus :-) 2009.05.11. 22:35:46

@Konrad:
Elvileg lehetne benne logika. De: a belvárosi forgalom 1/3-a éppen parkolóhelyet keres. Másként kifejezve, ha lenne elég parkolóhely a belvárosban, akkor 1/3-al kevesebb autó közlekedne ott. Ja, nem is szennyeznék a levegőt, nem is terhelnék zajjal az ott élőket.
Nem szemét megoldás parkolóházak építése helyett forgalmat lassítani? Megjegyzem, Európában lehet parkolni... már az igazi Európában, nem itt, a Balkánon.

BDzsH · http://varoskepp.blog.hu 2009.05.11. 22:38:01

Felülről szóltak neki, hogy kellene egy kis műsor, mert a' zemberek így meg úgy. Teljesen világos. Mi másért lenne ez?

senderesevece 2009.05.11. 22:42:26

a nyócban is elkezdik telepiteni az órákat.szeretném megtudni milyen tenderen nyer pl. egy ügyvédi iroda a behajtással kapcoslatban?Megversenyeztették?Kézdi andrea kinek a dákotisztogató macája?amugy a III kerület nagyon pukkano kerület.9O és 2OOO közt volt parányi fejlődés. most pangás.persze ott a liberálbol átvedlett gyászhuszárTarlós úr.Mind saját zsebét tömte, vagy tömték ki neki.

Konrad · http://onlinemarketing.blog.hu 2009.05.11. 22:44:24

@Pegazus :-): ugyanmár, exhas állítasz dolgokat, amiknek a fele sem igaz. Rendszeresen járok autóval a belvárosba, és bár nem triviális a parkoló találás, de jellemzően nem jelent nagy gondot - a fizetős részeken.

EMU 2009.05.11. 22:46:02

@Pegazus :-): Persze, és önként és dalolva szüntette meg az alkoholárusítást meg a kocsmák nyotvatartását 10-kor, úgy, hopgy a benzinkutaknál sem lehetett sört venni. Persze a haverok üzleteire találtak kivételt, de valószínűleg így is esett a szórásba egy-két cimbi, mert ezt az ökörséget megszüntették. Amit mészáros ír igaz, az Óbuda újság egy rákosista kultuszlap lett, barom döntések sora történt, pl. focipályákat építettek lakótelepek centrumába, egész nap a káromkodást hallani meg a palánkdöngetést, a ellenvetésre, hogy nem biztos, hogy egy egész nap üzemelő, a gyermek foglalkozásokon felül bérbe adott focipálya nem szerencsés több száz lakos közvetlen közelében, ami addig nem is volt, az volt ennek a cinikus gecinek a válasza, hogy az emberek semminek nem tudnak örülni. Kosz van, folyamatosan a korrupcióról és ügyeskedésről hallani, szóval hagyjuk már Bús Ba fényezését, mert lehányom a monitort.

Meszaros 2009.05.11. 23:10:41

Kosz!!! Emu, igaz, elfelejtettem. Évente egyszer látok utcaseprőt. Ugyan miért? És ha jönnek, akkor is a redva felét otthagyják. A lényeg a mentalitás. Egyszerűen semmit nem tesznek Óbudán, hogy javuljon az emberek közérzete, semmiféle lokálpatrióta érzést nem próbálnak kialakítani az emberekben, és igen, a panelprolikkal foglalkozni kéne "átnevelési programokat kéne idítani", az öngondoskodás érzését és felelőségét kéne elültetni az emberekben. A laksitelcsin dühöng a butaság és a semmirekellő léhűtő emberek tömege akik csak a sjtot várják, természetesen tisztelet a kivételnek, de én még egyetlen ráérő nyuggert nem láttam Óbudán aki lehajolt volna egy szemétért, hogy a kukába dobja. És igen, nem kell a komcsik szarát a mostaniak nyakába varrni, de könyörgök, a kommunizmus 40 évig tartott, 20 év eltelt a rendszerváltás óta, mire kéne még várni, mikortól tehető felelőssé a regnáló vezetés?

night hawk · http://mandiner.blog.hu 2009.05.11. 23:13:27

aki azt mondja, h egy lakótelep közepére hülyeség bármilyen sportlétesítményt építeni az egyszerűen egy korlátolt HÜLYE.

Pegazus :-) 2009.05.11. 23:16:02

@EMU:
Jó monitortisztítást!
Nagyon jó, hogy vannak a focipályák, bár több lenne! Azok is tudnak sportolni, akik eddig nem jutottak hozzá. Megjegyzem, sokkal egészségesebb, mint piálni.
A többség annak is örül, hogy kevesebb a részeg éjszakánként. Aki inni akar, vegye meg este 10 előtt. Régen egyetlen üzlet sem volt nyitva éjjel, mégis túlélték valahogy az emberek.

Konrad:
Én is gyakran járok a belvárosban kocsival és bár előbb-utóbb találok helyet, a saját tapasztalatom is az, hogy a benti autókázásom kb. 1/3-ában parkolót keresek. Egyébként ezt nem én találtam ki, forgalomfelmérési adat.

plutó111 2009.05.11. 23:17:12

@night hawk: pont ezt akartam mondani.
Az illető biztos inkább gyárkéményt szeretne, vagy tacskó gazdaságos boltot a helyére...

2009.05.11. 23:18:26

"mely az agglomerációba űzte az adófizető budapestiek nagy részét"

Mert most kik laknak Budapesten? Nem adófizetők? Vagy már nem is lakik senki Pesten? Mi ez az ostobaság?

Konrad · http://onlinemarketing.blog.hu 2009.05.11. 23:27:18

@Pegazus :-): nekem tök más a tapasztalatom. Jellemzően a Kossuth tér környékén, a Deák térnél vagy mondjuk az Erzsébet híd pesti hídfőjénél is parkolok - egyik sem kis forgalmú rész - és nem tart 5 percnél tovább a parkoló hely találás.
Ezzel szemben a IX. kerület nem fizetős részén nagyobb kihívás volt ma normális helyen megállni, pedig az nem is fizetős...

bastian 2009.05.11. 23:29:35

Egy biztos, ha az automaták tele lesznek papírpénzzel is, akkor a parkolási téma le lesz zárva rövid úton. Az első éjjel megszabadulunk tőlük, úgyhogy én támogatok minden ilyen irányú intézkedést :)))

Pegazus :-) 2009.05.11. 23:40:11

@Konrad:

Lehet, hogy mázlista vagy, vagy én peches. Nyugati környékén, körúton, Andrássy út eleje környékén sokat keringek :-(

Visszatérve a fizetős parkolásra: szerintem munkabér mértékű óradíjat szedni parkolásért nemtisztességes. Sehol, de főleg ott nem, ahol nincs elég P+R parkoló ÉS jól működő tömegközlekedés. Nálunk pedig egyik sincs :-(
Erről jut eszembe, hogy szépséges fővárosunk vezetőit nem csak úgy egy szál mobillal tömegközeledtetném, hanem két kisgyerekkel, két cekkerrel, ridiküllel, tűsarkúban. Haladó változat: harisnya nem szakadhat ki, smink makulátlan marad :-P
Hajrá fiúk!!!

Konrad · http://onlinemarketing.blog.hu 2009.05.11. 23:42:13

@Pegazus :-): "munkabér mértékű óradíj" - akinek ennyi az óradíja, az vélhetőleg nem fog autókázni, úgy gondolom...

Pegazus :-) 2009.05.11. 23:53:56

@Konrad:
Igen, valószínűleg nem sokat autókázik :-S
De azért tényleg meg kéne tartani egy normális mértéket. Jó lenne, ha nem abban lennénk rekorderek, hogy a világon nálunk a legmagasabb a minimálbérhez vagy a nyugdíjminimumhoz képest a parkolódíj...

bak-ponyva · http://bakponyva.hu 2009.05.11. 23:59:40

@Konrad: nem sokat autókázik most már főleg... jahm

EMU 2009.05.12. 00:07:14

@Pegazus :-): Nem okoskodnál a focipályákkal kapcsolatban, ha a te agyad mellett káromkodna üvöltve mindennap 6 órában valami egészségre áhítozó szedett-vedett bagázs foci címszó alatt és nem a te agyadat dolgozná napi 10 órában a döngő palánk. Kíváncsi lennék, akkor mennyire volnál ilyen remek nagyokos faszkalap. Óbuda meg mindig is vigalmi negyed volt, és nem az üzletekről volt szó, te bústalpnyaló, hanem a kocsmákról, ha meg Óbuda többszázéves hagyománya neked szart se ér, ha téged nem is érdekel, sőt tapsolsz annak, hogy jön egy gyökér és mindent tiltani akar, meg lehetőleg emberek életébe beleszarni és csak kibaszni velük, és te amúgyis egy kápolnában akarsz élni, akkor miért nem húztál máshova, bár fogadom, hogy nem is itt nőttél fel, csak valami vidékről szakadt újbudapesti vagy. Nagyokos. És még te autózol a városban, sejtem mit művelhetsz, csak útban lehetsz és rontod a levegőt...

az igazi medwe · http://medwe.blog.hu 2009.05.12. 00:14:02

Amikor Bús lett a polgármester, az egyik bejelentése épp az volt, hogy elég abból, hogy sokan P+R parkolónak használják a kerületet, ezért jönnek a parkolóórák.
Marhára nem örültem neki, mert többszörösen érintve vagyok, így most fellélegeztem egy kicsit, de csak addig, amíg a parkolás nem érint.
Az ellenállás az érint, mert megint nem az emberek érdekeit nézi, hanem a sajátja után a pártjáét. Ebben mondjuk pont olyan mint a többi politikus, csak ő fokozottan.


Hogy mennyire fontos neki az emberek komfortérzete, azt abból látszik, hogy Békásmegyeren van egy P+R parkoló a Hév végállomásnál kábé 20 autónak és ott parkol kábé 80. Nem zavarnak Bús elvtárson kívül senkit, ő viszont rendszeresen kiküldi vagy a rendőröket, vagy a köztereseket, ilyenkor kap cédulát minden autó.

bak-ponyva · http://bakponyva.hu 2009.05.12. 00:15:14

@EMU: ez lehet hogy kicsit erős lett, nem?! :)

Pegazus :-) 2009.05.12. 00:22:32

@EMU:
Mindenki jelleméről árulkodik a stílusa...

Óbudán születtem, itt nőttem fel és a gyerekeimet is itt nevelem. Örülök, hogy focizhatnak a barátaikkal és annak is, hogy érezhetően kevesebb részeg dülöngél éjszakánként és sokkal kevesebben hányják össze az utcát. Az nem nemes hagyomány, hogy kocsmák tömegeiben isszák betegre magukat az emberek! Az is biztos, hogy a többség kuplerájokat sem szeretne itt látni. Patinás éttermek viszont vannak és lehet színvonalasan szórakozni is. A Fő téren télen jégpálya van, ahol ingyen korizhatnak a gyerekek. Nyáron a fesztiválok, kirakodóvásárok, egész évben a hangversenyek, színházi- és táncelőadások, kiállítások még a kispénzűeknek is elérhetők. Ez is Óbuda! Erre büszke vagyok és örülök, hogy itt élhetek.

bak-ponyva · http://bakponyva.hu 2009.05.12. 00:34:12

@Pegazus :-): erre hamarosan ismét fogsz kapni elmarasztaló megjegyzést, hogy nyálas köcsög vagy :)
csak szólok előre :)

Zet3 2009.05.12. 00:49:31

Komolyan nem ertem azokat akik lelkesen bologatnak a sajat es masok korlatozasahoz csak azert mert jelenlegi helyzetukben nekik nem faj egy adott egyebkent csak a penzlenyulast tamogato intezkedest. Ezt is titokban valodi tarsadalmi vita nelkul szavaztak meg. Most is a hangos kissebseg szivatja a csendes tobbseget.

Perillustris 2009.05.12. 01:15:24

A parkolóhelyekért pénzt szedni nem tragédia, teljesen helyén való, még a helyi lakosoktól is (kedvezményeset, persze).

A gond a lenyúlással van. Ez ellen kell kűzdeni, s nem az elvvel szembeszállni.

pacalelvtars 2009.05.12. 02:09:29

@Meszaros: Tragikus infrastruktúra, botrányos közbiztonság..

Ezt fejtsd már ki Kollega, ha megkérhetlek...Kíváncsi vagyok rá, mert én egész mást látok. Az Önkormányzatok megszorításával ellentétben elég sok minden felépült, lásd az országban legtöbb műfüves sportpálya, közbiztonság: kamerarendszer kiépítése, polgárőrség újjászervezése, békási örs létrehozása =egyik legjobb budapesti bűnügyi statisztika javulás. Kicsit merészen pörgeted a fikaágyúdat körbe-körbe.

hawkeye 2009.05.12. 07:34:37

@Meszaros: ideje lenne megnézetni magad a doktor bácsival.

A lényeg:

A fizető parkolás kemény üzlet, és semmi más. Sarc. Fizetünk a semmiért. A többi maszlag.

Ettől függetlenül, szerettem volna, ha megvalósul, mert óbudai lévén, naponta tapasztalom, hogy Belső - Óbuda egyetlen hatalmas P+R parkolóvá vált.

Az ott lakók mára gyakorlatilag kiszorultak a parkolóhelyekről...

hawkeye 2009.05.12. 07:38:15

@Perillustris:

Ha már muszáj, akkor valóban így.
Egyetlen budapesti önkormányzati társaság, amely szigorúan elszámol a kerületekkel.

20% az övék, a többi pedig az önkormányzatoké, akik ebből, fillérre elszámolva, a közlekedési infrastruktúrát fejleszthetnék belőle...

nudlee 2009.05.12. 08:03:26

Én is azért is járok autóval, mert a lakásba, ahol lakom nem vagyok bejelentve. A XIII. kerületben gyakorlatilag az újpest rakparton vagy a nyugati felüljáró alatt tudnék ingyen parkolni, de egyik helyen sem hagynám az autómat nyugodt szívvel éjszakára. A rakparton jópár autót törtek fel, messze van a szemektől. Úgyhogy autóval járok, mert naponta minimum 700 ft lenne a parkolás P+R-ben plusz a bkv bérlet 9000-ért. Havonta 23000 Ft. azért, hogy utazni tudjak és védjem a környezetet. A retkes buszokon, hónalj- és szájszagban reggelente. Már bocs, de akkor inkább autózom.

Roy 2009.05.12. 08:08:01

Ez egy okos döntés volt Bús Balázs részéről.
A parkolási díjakból úgy is kis rész jut az önkormányzatoknak. A fizető parkolással több gond, mint haszon.
Lásd Centrum, és BÖP ügyek.

HalivudEstevez · http://www.halivud.hu 2009.05.12. 08:26:24

Ahol én lakom, a házból lenézve van egy órási fizetőparkoló. Természetesen üresen.

A szemben lévő irodaház dolgozói inkább az ingyenes lehetőségeket választják.

Egyszer gondoltam, megkérdezem mibe kerül parkolni a fizetőparkolóban. Amikor odamentem, olyan reggel 9 körül, a parkolóőr az asztalra borulva aludt. Árak nincsenek kiírva. Szóval maradt nálam is a közterületen parkolás.

Nem tudom Búsh Balázs valójában miket csinál, miket tesz. Óbuda újság tényleg személyi kultuszos. Az alapján tényleg úgy néz ki, mint aki sokat. Szociális bolt is nyílt most óbudán, kettő is.

HalivudEstevez · http://www.halivud.hu 2009.05.12. 08:27:41

A poszt címe pedig kifejezetten álságos.
Ügyes újságírói fogás.

Vámpír\\\'08 2009.05.12. 08:45:58

@EMU: A mi ablakunk pont egy ilyen focipályára néz. Miért baj, hogy felnőtt, pocakos apukák hatalmas meccseket vívnak egész nap - este kilenckor befejezik -, ahelyett hogy valamelyik lepusztult kocsmában üldögélnének?
A pálya egyébként gyönyörű műfüves, világítással.

Átutazó 2009.05.12. 08:49:21

Pár éve én is élek a harmadikban... Amit látok az az, hogy Tarlós után Bús is inkább befeszül, mint hogy értelmesen cselekedjék bizonyos esetekben (Tarlósnál annyira nem volt meglepő, lévén, hogy cipőtalpból van az agya). A kerület nem épül-szépül, hanem romlik...

Egyébiránt valószínűnek tartom, hogy tényleg felső-vezérlésű befeszülésről van szó :(

Vámpír\\\'08 2009.05.12. 08:50:14

Azért a parkoláshoz hozzátenném:
Több százezren költöztek ki az aglomerációba a rendszerváltás óta. Nem sajnálom tőlük, én is oda vágynék, ha tellne rá, de...
Ezek amolyan alvóvárosok. A lakók ide járnak be dolgozni, vásárolni, gyereket ide hordják iskolába stb. Aztán este hazamennek és élvezik a madárcsicsergést meg a jó levegőt, s az SZJA-juk helyi része is ott marad, miközben Budapestet terhelik. Ez így nem biztos hogy korrekt.

belekotty 2009.05.12. 08:50:41

Én Óbudán lakok. massziv ballib vagyok, mióta az SZDSZ nem liberálias a szocikra szavazok.
De mindemellett qrva anyját a fővárosnak, ne nyúljanak le Óbudán is! Igaza van Búsnak!
Ha tényleg eléri hogy ne legyen fizető parkolás, akkor 2010-ben tutira rászavazok.
Óbudán nincsenek parkolási gondok, semmi nem indokolja a fizetős parkolást. Mindent el tudok intézni, a kerületben jó álni. O.K. én a 3as6árh1en tengetem az életem.
Már lassan ki sem mozdulok a kerületből.
Van itt üres parkoló, attól nem lesz több hogy a lakosokat megsarcolják, amit parkolásos maffiózók meg mások tesznek zsebre. Az egész a Demszkyék utolsó próbálkozása egy újabb zsíros üzletre, miel5t 2010-ben elzavarjuk őket a halál faszára.
Ha lemegyek a piacra akkor fizessek? Rohadjon meg az egész parkolási maffia! Rogánnal is 1etértek hogy felrúgta a ferrarissal a *ződést! Hajrá Rogán, hajrá Bús!

Vámpír\\\'08 2009.05.12. 08:57:08

@belekotty: tökéletesen igazad van. Én sokszor hőbörögtem a parkolási díjak ellen, de nem azért, mert forgalomszervezési okokból nem értenék egyet velük, hanem az egész arra megy ki, hogy néhány, a tűzhöz közelálló ember rohadt jól éljen belőle.

Kalória 2009.05.12. 09:30:41

itt szoba kerult, hogy pocsek a tomegkozlekedes budapesten. szerintem meg nem. aki szerint az, az probaljon tomegkozlekedni pl gyorben...

Italboltos Sanyi · http://obudakocsma.blog.hu 2009.05.12. 12:03:30

@EMU: az alkoholtilalomért kár volt szerintem... a kocsma jó dolog, ráadásul komoly hagyománya van a kerületben. Inkább, mint a Bed meg a Stúdió szerintem.

A csövingerek bezzeg tábort verhetnek napközben a Gárdoson, a Flórián téri mezőn, mindenhol... közterület-felügyelőség?

Italboltos Sanyi · http://obudakocsma.blog.hu 2009.05.12. 12:09:31

@Italboltos Sanyi: ami szebb lett: a Fő tér, a Promenád nem hülyeség, a budai kapcsolódó villamosjáratok ötlete csodálatos, ilyesmi.

Hogy Bús úr érdemeiről is szóljak :)

Amadeo 2009.05.12. 12:12:41

Öööö...
A 17-es villamos nem elsősorban attól lesz (lenne) járható, hogy parkolódíjas övezetté válik (válna) a Bécsi út, hanem attól (kellene lennie), hogy a rend őrei és a közterület-felügyelők hatékonyabban fellépnének a bunkó, villamossínre parkoló autók ellen, és ehhez esetleg egy kis jogszabályi segítséget is kapnának (pl. kötöttpályás közösségi közlekedés akadályoztatása - 100e Ft - mindjárt kevesebb lenne az ilyen eset - elfeketézni jó esetben nem lehet, mivel a villamosvezető ugye bejelenti a saját diszpécserénél - nyilvántartás - összenézni a büntetésekkel - hopp, bilibe lóg a kezem, felébredtem. Éljen a parkolódíj).

pacalelvtars 2009.05.12. 16:00:42

@Amadeo: Nem akarom agyonfényezni a közterületeseket Óbudán (mert engem is meg.asztak 20ra), de amióta saját kézbe vette ennek irányítását az önkormányzat, elég hatékonyan működnek és lakossági köpködéseket is szívesen fogadnak, hogy növelhessék bevételüket:)

Nem akarok itt kardoskodni senki mellett, de úgy érzem, hogy sok minden másképp és jobban működik itt nálunk Óbudán, persze mindig van min javítani, de a konstans alaptalan fikázással nem sokra megyünk. Bekell látni, hogy az önkormányzatoknak k.kevés saját bevétele van, amivel szabadon gazdálkodhat, mert a parlament és a demszkáj lenyúlja...a parkolás egy ilyen lehetőség és szerintem komoly gesztus a lakosság fele ettől elállni.

pacalelvtars 2009.05.12. 16:04:37

@Kalória: Egyetértek. Egyszer csináltunk egy interjús felmérést itt élő külföldiekkel, 10ből 8an mondták, hogy k.jó a tömegközlekedés. A modernizáción kivül semmi negatívumot, kritikát nem tudtunk kiszedni belőlük.

keran72 2009.05.12. 21:29:25

@EMU: Nekem alaptalan rágalmaknak tűnnek,amiket írsz, semmi konkrétum.(korrupció, meg stb.) Elég gizda dolog ez, nem gondolod? Amúgy egy fogmosás is rádférne, meg a Meszaros haverodra.
Egyébként a Tarlós idejében 16 évig MSZP-SZDSZ többség volt Óbudán, ha vmi hiányzik rajtuk tessék számon kérni.A link alapján (www.obuda.hu/dokumentumok/obuda-bekasmegyer_2008.pdf)nekem úgy tűnik, hogy jó irányba mennek végre Óbudán a dolgok, és a fizető parkolás leállítása is helyes, legalább ebből nem fognak lopni Hagyó elvtárs és kerületi haverjai.

vwxyz (törölt) 2009.05.13. 18:40:41

A mi pártunk, a ti pártotok. A butaság pártsemleges: jól látható, hogy mindkét oldalra jutott belőle.

X Y kronosz óra 2009.05.14. 11:48:57

Ennyi túlpörgetett propagandistát még nem láttam egy fészekben.

Ezek a tények:

Hagyó közlemény: www.obuda.hu/levelezes/099_parkolas_2009_0511.pdf

Bús válasz: www.obuda.hu/levelezes/100_parkolas_2009_0512.pdf
süti beállítások módosítása