hol van?

Fidó, a Budapest Jövője bloggere nem haragudott meg, hogy képrejtvénynek használtuk legutóbbi posztját, sőt ezt írta:
 

Na, akkor küldök még egy képrejtvényt. A megfejtést ne tedd fel rögtön! Szóval: hol készült a kép? PG

Kérése szerint a megoldás csak holnap lesz olvasható, addig tessék tippelgetni.
 
FRISSÍTVE: No tehát, akkor tádám, ahogy ígértük, a megoldás Moszkva tér, mégpedig közelebről ennek a kútnak az egyik tányérja:
 
MoszkvaTer
 
Fidó egy kis háttéranyagot is küldött hozzá:

 

Sellő

A másik műalkotást 1979-ben a tér rendezése során helyezték el. Két szobrász és egy építész közös munkáját dicséri: Makrisz Agamemnon és Makrisz Zizi készítette a kútszobrot, az ezt ölelő betoncsobogót pedig Tokár György építész tervezte. A kútszobor bronzból készült. Bimbóplasztikákkal díszített tetején sellőalakkal, 650 cm magas. Körülötte 4 db 200 cm átmérőjű betoncsobogóban stilizált növény- és állatábrázolás látható mozaikból kirakva. Az új szobor a parkocskával üde volt a szürkeségben. (8.) Némileg problémásnak véljük, hogy a Sellő alakot a szökőkút vize nem éri el, és így egy partra vetett hal érzetét kelti a szemlélődőben.
http://www.c3.hu/~eklektik/moszkvater/farkas-nagy.html

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest rejtvény

A bejegyzés trackback címe:

https://urbanista.blog.hu/api/trackback/id/tr481105083

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

stonedraider · http://1sor.blog.hu/ 2009.05.05. 21:52:47

a néhai úttörő áruházban imho.

retek. · http://csakaszepre.blog.hu 2009.05.05. 23:41:26

Bizony, az úttörő áruház szökőkútja lesz ez.

aesculus · http://taj-kert.blog.hu/ 2009.05.06. 01:40:18

Ez is Kovács Margit műve? Mert van egy olyan is. Kiterített földgömböt ábrázol. Még nem voltam az épületben soha, csak arról tudok. Ezek szerint több szökőkút is volt ott?

budapestjovoje.freeblog.hu (törölt) · http://budapestjovoje.freeblog.hu/ 2009.05.06. 08:52:02

Nem, ez nem az a Kovács Margit alkotás, ami az Úttörő Áruházban volt. Azt egyébként vissza fogják helyezni az új épület udvarába, úgyhogy megmenekült, túlélte az átépítéseket.

budapestjovoje.freeblog.hu (törölt) · http://budapestjovoje.freeblog.hu/ 2009.05.06. 08:52:43

Na jó, segítek még egy kicsit: nem is Kovács Margit alkotás látható a képen.

sajt · http://sajt.tumblr.com 2009.05.06. 11:06:15

EZ valaminek a teteje nem? Tipp: Lukács fürdő.

sajt · http://sajt.tumblr.com 2009.05.06. 13:07:40

Na,legalább a kerületet eltaláltam :)

2c5c7bfd 2009.05.06. 15:10:36

nem maga kovács margit látható a képen?

aesculus · http://taj-kert.blog.hu/ 2009.05.06. 16:07:38

Szinte egyikünk sem tudott "kilépni" az úttörő áruházból a tippelgetés során:-)

Jó móka ez a rejtvényezés:-)

stonedraider · http://1sor.blog.hu/ 2009.05.06. 16:09:45

eh, akkor innen volt ismerős, h ezt én mennyit bambultam gyerekkoromban:)

retek. · http://csakaszepre.blog.hu 2009.05.06. 17:19:02

Úgy tűnik a gyerekkori élmények elhalványultak... Naponta legalább kétszer megyek át a Moszkva téren, és mindig meg akartam nézni közelebbről a kutat. Ha nem felejtettem volna el folyton, akkor most enyém volna a fődíj, egy kétszemélyes Tunéziai utazás! :-) Ugye?

retek. · http://csakaszepre.blog.hu 2009.05.06. 17:20:03

Hopplá: tunéziai.
Kérünk még rejtvényt!

budapestjovoje.freeblog.hu (törölt) · http://budapestjovoje.freeblog.hu/ 2009.05.07. 17:55:09

Lesz még rejtvény, majd gyűjtök még képeket hozzá, de akkor az már egy új rovat lesz majd a Budapest jövőjén. Köszönet mindenkinek!
süti beállítások módosítása