LoviGabi: 20080329-DeVision-007

 

A toplistagyáros Forbes magazin (kedvencem tőlük a világ 15 leggazdagabb kitalált embere, élén Dagobert bácsival) a napokban összeállította a legélhetőbb városok listáját.  A New York-i magazin top 20 városa közt egy USA-beli sem szerepel, az élen pedig Bécs végzett. Mint írják, az idők gyorsan változnak, hiszen tíz éve még nem volt ilyen jó híre az osztrák fővárosnak.

A sorrend persze nagyon szubjektív dolog, de igyekeztek minél hitelesebb összeállítást készíteni. Ehhez New Yorkot vették alapul, azt határozták meg 100 pontosnak. Minden más várost ehhez viszonyítottak különböző mutatók alapján. Figyelembe vették a politikai és társadalmi környezetet, a stabilitást, a bűnözés mértékét, a gazdaság erősségét, a személyi szabadságot, a cenzúra hatalmát, az egészségügy és az oktatás minőségét.

Bécs 108,6 ponttal végzett az élen,  Zürich 108, Genf 107,9 ponttal lett dobogós. A legjobb amerikai eredményt a negyedik Vancouver érte el (107,4), holtversenyben az új-zélandi Aucklanddal. A sereghajtó Bagdad (14,4) jelentős hátránnyal a Közép-afrikai Köztársaság és Csád fővárosa után (Bangui - 29,3 és N'Djamena 31,3).

Idén először pontozták az infrastruktúrát is (elektromosáram- és vízellátás, telefon- és postai szolgáltatások, tömegközlekedés, forgalmi dugók, nemzetközi repülőjáratok). Ennek köszönhető, hogy számos német város az élbolyba került: München ebben a kategóriában a második, Düsseldorf a hatodik, Frankfurt a nyolcadik és Berlin a 16. helyen végzett.

Sajnos a teljes lista nem került fel, csak a top 20, így nem tudjuk, hogy fővárosunk hol végzett és hogy hol szerepelt az elmúlt években. A képekkel illusztrált, pontos számokat bemutató diavetítés itt tekinthető meg, a top 20 táblázata meg alant:

(forrás Pénzcentrum.hu)

FRISSÍTVE: Mint arra Megvagy Hadnagy felhívta a figyelmet, Budapest a 74. - épp úgy, mint tavaly. A teljes listát itt olvashatjátok.

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: ausztria bécs város

A bejegyzés trackback címe:

https://urbanista.blog.hu/api/trackback/id/tr11100267

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

lifelike 2009.05.03. 15:39:33

par eve mar egyszer nyert becs egy hasonlon
es valoban nagyon elheto a varos
budapest okos onkormanyzatai meghivhatnanak par varosmernokot becsbol, pl. mielott olyan okos beruhazasokba kezdenek, mint most rogan az uj foutcaba (kecskemeti, petofisandor stb atalakitas amitol meg tobb dugo lesz a kornyezo utcakon)

Hadrian VII. · HTTP://KONZERVATORIUM.BLOG.HU 2009.05.03. 15:39:55

Azt hiszem, ez az eredmény egészen eltöltheti büszkeséggel az európaiakat:)

dark future · http://www.andocsek.hu 2009.05.03. 15:54:09

Budapest még a magyar vidéki városokhoz képest is jóval kevésbé élhető hely. Ha nem kötne ide a munkám, már rég elhúztam volna a francba. Néhány szubkultúrának még talán bejön, de az átlagember szerintem utálja. Demszky 20 év alatt meg csak rontott rajta.

Meggyes a hibás · http://meggyesahibas.blog.hu 2009.05.03. 15:58:41

Kiváncsi lennék egy ilyen toplistára a 20 legélhetőbb magyar városról is. Bár, ismerve kicsiny hazánkat, azt sem lehetne meghatározni, hogy ki legyen az akihez viszonyítunk a kezdő 100 ponttal!

Carnivora (törölt) 2009.05.03. 15:59:09

Budapestre az ember dolgozni, vásárolni, vagy szórakozni megy. Ott élni? Boááá

Ybl 2009.05.03. 16:05:04

Amilyenek egy város lakói túlnyomó többségben, olyanok a vezetői is. Ami Budapesten történik városvezetés címszó alatt, az kimeríti a szélhámosság fogalmát.

Hiszia Piszi 2009.05.03. 16:10:13

Tényleg jó lenne megszerezni a teljes listát,és látni hol áll Budapest.Az is érdekes lenne ha készülne egy lista Magyarország 20 legélhetőbb városáról:)

bürger 2009.05.03. 16:14:54

@lifelike: miért? te mit gondolsz? a bécsiek hogy oldották meg a gépkocsik kiszorítását?

Kifelé a kocsikkal a belvárosbol.

bürger 2009.05.03. 16:17:49

@dark future: Budapest egy nagyon jó város lenne, csak egy hibája van, hogy magyarok lakják.

záporjózsi 2009.05.03. 16:21:19

Az írókám vagy Brüsszelben nem járt még vagy Berlinben, mert hogy megelőzze Brüsszel Berlint az elég nonszensz... Bécset és Düsseldorfot sem tenném ennyire előre.

skovalsky 2009.05.03. 16:24:28

Köln is nagyon jó hely, meg úgy a námet városok általában.

lostfanka 2009.05.03. 16:24:58

Azert a Zurich-i elethez penz is kell. Egyebkent nekem nagyon tetszetos varos. Bern nagyon kisvarosi hangulat. A Frankfurt nemtudom hogy kerulhetett oda hiszen nemetorszagban itt az egyik legnagyobb a bunozes.

Káposztakukac 2009.05.03. 16:25:47

aki járt már münchenben vagy bécsben, az tudja, hogy budapest mennyire elmaradott. hogy a lakosság olyan, amilyen azt már tudjuk. de budapest esetében a városvezetés totális nemtörődömsége vezetett ahhoz, hogy olyan a város amilyen. kosz, por mindenhol, takarítás nulla. és aztán képesek olyan rendeletet hozni, hogy szmogriadó esetén páros vagy páratlan rendszámmal lehet csak behajtani... ahelyett hogy az euro 1 vagy 2-nél rosszabb autókat en bloc kitiltanák a városból.

Aradebil 2009.05.03. 16:31:01

@bürger: neked bizony a kurva anyádat

I-brahi 2009.05.03. 16:38:59

@Aradebil: Miért? Kimondta a lényeget. Jegyzem meg, a Top 20-as listában szereplő városok közül Brüsszel tapasztalataim szerint semmivel sem élhetőbb, mint Budapest, sőt(!), és Amsterdam sem lehet klasszisokkal jobb.

nemecsekerno_007 2009.05.03. 16:39:41


Aradebil 2009.05.03. 16:31:01

nana, kicsit udvariasabban azért, hogy nincs teljesen igaza @bürgernek.

Ez egész Mo-ra igaz. A legnagyobb baja, hogy magyarok lakják :)
Kádár népe hejjjj!!!!!

Atomot ide :) (sertésinfluenzát ide)

Hiszia Piszi 2009.05.03. 16:43:14

@nemecsekerno_007: Idézném a XXI. század legnagyobb magyar gondolkodóját,Gyurcsány Ferencet:El lehet innen menni!

Horizont 2009.05.03. 16:48:42

Kerestem a 20 között Budapestet:)))

Hiszia Piszi 2009.05.03. 16:54:49

@Horizont: Azért nem találtad,mert az elsőt is megelőzte,így nulladik lett:)

fromdtod 2009.05.03. 16:57:21

Én imádok Budapesten lakni. Szerintem csodaszép város. Szeretni kell, és akkor tudsz itt élni.
Azt ugye tudni kell, hogy ahogy mész keletre (persze nem nagyon, mert akkor egyszer csak visszaérsz ide),, annál piszkosabban a városok. De ugyanakkor pl. a nyüzsgés, izgalom is része egy város élhetőségének. Tehát mondjuk egy közel keleti városban a bazár, a nyüzsgés minek számított plussznak, vagy minusznak? Lehet, plussz is.

nemecsekerno_007 2009.05.03. 17:00:32

Hiszia Piszi 2009.05.03. 16:43:14

Én már voltam, de személyes szakmai és egészségügyi okokból visszatértem, ettől függetlenül nagyon tanulságos volt. Menjenek azok akik:

- lusták és nem dolgoznak (és nem is akarnak)
- segélyeket kapnak az államtól (és nem szorulnának rá)
- a léhűtő köztisztviselők
- az a politikus aki nem akar ingyen dolgozni
- nyugdíjasok akiket megvesz a politika kilóra
és még sorolhatnám. Tudod kissé elegem van abból, hogy 1 millió ember termeli meg a 10 millió költségeit. Ez k*rvára nem akarja senki sem észre venni. Pedig annyira kib*szottul egyszerű. A kivitelre dolgozó cégek dobják össze mindennek a költségét. Még az adót is amit a közpénzből fizetett ember befizet. Na de hagyjuk mert ez k*rvára nem az a blog. :(
Bocs.

"Idióták, haza!!!"

Káposztakukac 2009.05.03. 17:00:44

@fromdtod: egy közel-keleti városba 1 hétre vakációzni megyek. ott talán tetszik a kosz, a por,de ki akar ott lakni?

Van úgy, hogy az ember unatkozik és hülyeségeket c 2009.05.03. 17:01:18

@Aradebil: Miért, abszolút igaza van. Pár évvel ezelőtt például még közlekedtem tömegközlekedéssel, de a hangulati nyomai még most is élénken élnek bennem. De beszélhetnénk a hivatalokról is. Meg a közterületek tisztaságáról. Budapestnek tényleg csak az a baja, hogy magyarok lakják, mert egyébként kiválóak az adottságai.

Más: nem jön valaki játszani? Új harcosok kellenek: doiop.com/mangafight
Halálra unom magam ebben az élhető városban. :)

Kommentező 2009.05.03. 17:01:28

Ha már Új-Zéland két várossal is szerepel a listán (egyébként szerintem megérdemelten), akkor inkább Wellingtont sorolnám előre. Nyugodtabb és barátságosabb Aucklandnál, még ha az időjárás tragikus is néha (személyes tapasztalat). Hasonlóképpen nem hiszem, hogy Düsseldorfnak kellene vezetni a német városok között. Azok a németek, akiket ismerek, Düsseldorf helyett inkább mást várost választottak munka- és lakóhelyül.

nemecsekerno_007 2009.05.03. 17:03:22

Budapest tényleg nagyon szép város, csak kár, hogy Mo fővárosa, nem mondjuk Angliájé.

Több szempontból is :)

De szerintem mi még London-t is leamortizálnánk kb. 10-15 év alatt. Ez nekünk zsigerből megy.

nemecsekerno_007 2009.05.03. 17:09:25

Tényleg nagyon szép Bp., olyan lehetőségek lennének benne, hogy az hihetetlen. De mi lakjuk b*sszátok meg. :(

Miért kerül 6 euróba a Budapest belvárosában egy kávé?

Londonban, Párizsban 3-4 euró. He? Ez a vérlázító. De nyílván ennek a jellegzetes Mo-i hivatali, politikai viszonyok az oka. Aki olcsóbban akarná adni, az hamar kapna egy APEH ellenőrzést, úgy véletlenül. Mer' már meg se kéne fenyegetni kopasz-kigyúrt csávókkal, mert a korrupció már intézményesült nálunk.

Banánköztársaság.

BoGyesz 2009.05.03. 17:09:41

Sydney 10. Köszi! :-) Akkor mégsem vagyok rossz helyen.

aesculus · http://taj-kert.blog.hu/ 2009.05.03. 17:10:16

A német városok általában nagyon "jó helyek".
Szerintem viszonylag korrekt lista. Érdekes: egyetlen mediterrán, francia, amerikai város sem szerepel. Úgy látszik, a német-osztrák, angolszász, skandináv várostervezés, városüzemeltetés az ami jó eredményeket hoz.

Budapest pedig: adottságai, építészeti múltja alapján simán benne lehetne az első húszban, ha nem lenne ilyen minősíthetetlen főpolgármestere (és lakossága), aki húsz év alatt képtelen megszervezni pl. egy metróépítést. Budapest ma legfeljebb a Gödör környékén tanyázó és azt tönkretevő füves liberálisoknak élhető...

Közöd?? (törölt) 2009.05.03. 17:10:47

vidéki földtúró parasztok, kussoljatok! én itt születtem és szeretem. már a kerületemből kilépve is úgyérzem valami tahó vidékre kerültem

nemecsekerno_007 2009.05.03. 17:13:01

Közöd?? 2009.05.03. 17:10:47

Gratula. Erről beszélek. :) Ilyenek lakják. Persze Mo. nagy részét is :)

A fődtúró paraszt legalább dolgozik ellentétben az állami ellátórendszereken élösködőkkel. Ez nem vidék-város ellentét.

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2009.05.03. 17:14:06

Stockholm valóban irtó élhető város, kellemes, nyugis és mégis pörgős pont amennyire kell. Budapesthez képest egyszerűbb az élet, nem kell állandóan résen lenni hogy mikor vágnak át, mikor szólnak be, stb. Viszont én mégsem tenném fel a listára, még huszadikként sem, mert az élhetőség egyik alapfeltételével csúfosan megbuktak a svéd fővárosban: irtó nehéz lakást találni. Ha az ember első kézből bérelni szeretne, akkor minimum 2 év a sorbanállás, másodkézből bérelni pedig nagyon macerás és főképp drága. A stockholmi lakáshelyzet legendás, mindenki tud róla, de a politikusok évtizedek óta nem tudják megoldani a problémát.

Hiszia Piszi 2009.05.03. 17:14:20

@nemecsekerno_007: Igazad van.A baj az,hogy a felsoroltaknak eszébe sincs elmenni,nagyon jól érzik itt magukat.Kevés ilyen ország van ahol így lubickolhatnának.Olyan ország pedig biztosan nincs,ahol hitelből fizetik a segélyt meg a nyugdíjat...De ez már egy másik történet...A leamortizálásról amit írtál,arról annyit,hogy azt meg egy igen aktív kissebség végzi,amely csak nagyjából esik egybe "legnépszerűbb" kissebbségünkkel.

aesculus · http://taj-kert.blog.hu/ 2009.05.03. 17:16:25

@lifelike: Bécs többek között pont az ilyen gyalogosövezetei miatt nyert. El kéne menned egyszer Münchenbe is. Ott az egész belvárosban csak célforgalom lehetséges.

atleta.hu · http://www.atleta.hu 2009.05.03. 17:17:52

@Carnivora: > Budapestre az ember dolgozni, vásárolni, vagy
> szórakozni megy.

Persze autoval. Na ez az egyik oka, hogy ahogy mondod itt elni "Boaaa". Ugyanakkor az egesz orszag elegge gaz sajnos, mert itt a levego szar ugyan, de az infrastruktura, egeszsegugy, vagy akar az emberek egymashoz valo viszonya stb. mashol sem jobb - sot. Na jo, a viszony videken jobb.

totyatotya 2009.05.03. 17:18:38

en eleg sokat jarok mindenfele a vilagban, es szerintem Budapestnek siman az elso 20-ban lenne a helye.

aesculus · http://taj-kert.blog.hu/ 2009.05.03. 17:21:39

@Közöd??: hagy találjam ki? Stabil Demszky-szavazó? Asszem' ezért tartunk itt. Sok "vidéki" magyar kis-és nagyváros előkelő helyen szerepelhetne egy ilyen listán, mert tiszta, virágos, példásan fásított, jó a tömegközlekedése, rendezett a városképe. Nyomás Szegedre, Sopronba, Egerbe, stb. tanulni!

bécsi pszicho · http://www.flickr.com/photos/haazee 2009.05.03. 17:21:56

Mióta eltöltöttem ott pár napot, azóta szeretnék visszamenni. Végleg. (a nickemnek ehhez semmi köze! ;) )

Megvagy hadnagy 2009.05.03. 17:23:39

A Forbes listan nem lesz ott Budapest, mivel az csak a top20-at mutatja. Ellenben a Forbes lista alapjat kepezo Mercer kutatoceg listajan Budapest a 74-ik, 91.1-gyel.
71.Praga
74.Budapest
78.Ljubjana
85.Varso
88.Pozsony
103.Zagrab
108. Bukarest

Interstellar Overdrive · http://b-oldal.blog.hu/ 2009.05.03. 17:28:43

Nekem Amszterdam és Barcelona.
Értékelési szempont hogy milyen a helyi focicsapat? :)

nemecsekerno_007 2009.05.03. 17:28:57

Hiszia Piszi 2009.05.03. 17:14:20

:) Örülök, érte. Sajnos az IMF szemében mi is egyfajta "legnépszerűbb" kisebbség vagyunk, bizonyos szempontból. Én egy fillért nem adnék magunknak. Zenélő szökőkútra, meg alagútra a löszbe :)


aesculus 2009.05.03. 17:16:25

Münchenben én is voltam :) Hát kb. 1,5 milliós, de olyan mintha Salzburban mászkálnék, pedig a németek a legmotorizáltabb népség Európában.

aesculus · http://taj-kert.blog.hu/ 2009.05.03. 17:30:27

@Megvagy hadnagy: egy volt szoci főváros sem tudott kitörni. Még-a sokat emlegetett- Prága sem. Amilyenek a lakók olyan a város is...
Kösz az infót.

lostfanka 2009.05.03. 17:31:50

@totyatotya: en is eleg sokat jarok kulfoldon, sot elek itt es ott, de Bp-re soha nem koltoznek, en onnan csak menekulok amikor ott vagyok.

aljaskuszobab 2009.05.03. 17:33:33

nem állítom, hogy hibátlan, de én szeretem budapestet. demszkyre pedig egyszer sem szavaztam. nem is fogok.

i-brahi:brüsszel szerintem is borzalmas, nem szerettem. amszterdamot viszont nagyon.

totyatotya 2009.05.03. 17:34:25

@lostfanka: erre mondjak hogy izlesek es pofonok, szerintem.

hird 2009.05.03. 17:36:26

@nemecsekerno_007:
De bizony a földtúró paraszt az állami ellátórendszeren élősködik!!!
3-4-tizenvalahány millóig SEMMI ADÓ, TB, stb járulék fillérekért - pedig ugyanúgy használja a többiek (kevesek) által befizetett adóból épített utat, stb...

És még nem is beszéltem arról, hogy ha rossz a termés akkor azért ordítozik, hogy fizessék ki ha jó (és alacsony az ár), akkor meg azért. Úgy, hogy szinte semmit sem fizet a közösbe.

Zsámboki Miklós · http://solaitid.tumblr.com 2009.05.03. 17:36:40

érdekes az ilyen listákat Portland szokta vezetni.

szerintem pest is jópofa :)

Meggyes a hibás · http://meggyesahibas.blog.hu 2009.05.03. 17:39:29

A magyar városok egyszerűen képtelenek kihasználni a lehetőségeiket (tisztelet a kivételnek)!

nemecsekerno_007 2009.05.03. 17:40:27

Egyébként tényleg nem lehet kiemelni Bp-t Mo-ból. Bp Mo. fővárosa, ez pont elég is hozzá. Vannak élhető vidéki városok, de nem mondanám, hogy optimálisan működnének ott is a dolgok.

Azé zenélő városháza, meg virágtenger az első ránézésre jónak tűnhet, de nekem inkább cifra nyomorúság ha nincs munka a városban.
Egy napelemgyártó cég v. szoftverfejlesztő azé az kraftosabb dolog. Utána persze jöhet a zenélő buszmegálló :) Persze ha ad rá pénzt a cég :)

totyatotya 2009.05.03. 17:44:13

amugy azt egyebkent megnezte valaki, hogy mi volt a lista szempontrendszere?

European cities dominate Mercer's list, which rates 420 global cities on the basis of the political and social environment (including stability, crime and law enforcement); the strength of the economy; restrictions, such as censorship and limitations on personal freedom; the quality of health care as well as exposure to infectious diseases; and school quality. In addition, it looked at recreation, theaters, sports activities, access to grocery markets, the availability and cost of housing, as well as the climate and susceptibility to natural disasters.

Féldecis Rezsim · http://tisztaudvar.blog.hu 2009.05.03. 17:44:57

Az Image Factory minden évben elkészíti a magyar városimázs-toplistát.
Ha kell valakinek a legutóbbi (2008) jelentés -az előző év alapján készült- és már nem szedhető le az oldalukról,akkor írjon mailt a
feldecisrezsim@gmail.com-ra és elküldöm neki.

Egyébként meg örüljünk Bécs jó helyezésének!
Egy darabig a mienk volt az is,alighanem az az idő dobta meg a svarcundgelb-sógorokat...:-)

Zsámboki Miklós · http://solaitid.tumblr.com 2009.05.03. 17:45:14

persze két külön kérdés az élhetőség és a szerethetőség. pest mellett london is hiányzik a listáról, berlin pedig csak 17.; de már önmagában az is vicces, hogy mindkettőt lealázta bécs. bécs jó hely, de...

totyatotya 2009.05.03. 17:45:33

@Féldecis Rezsim: "Egy darabig a mienk volt az is,alighanem az az idő dobta meg a svarcundgelb-sógorokat...:-) "

:D

totyatotya 2009.05.03. 17:46:18

@solaitid: London minden, csak nem elheto varos - bocs.

ohmyFgod 2009.05.03. 17:46:37

Budapest kurva jó város lenne, csak a vezetése elbassza. A fiatalok még így is imádják.

svejk_a_derék_katona 2009.05.03. 17:48:37

@bürger: Aradebil-nek teljesen igazavan. Nem az a baj, hogy magyarok lakják , hanem az hogy Aradebil félék lakják túlnyomóan

Zsámboki Miklós · http://solaitid.tumblr.com 2009.05.03. 17:50:07

@totyatotya: és mégis az egyik legnépszerűbb,leginkább élő város.

nemecsekerno_007 2009.05.03. 17:50:29

hird 2009.05.03. 17:36:26

:) Te az őstermelőkről beszélsz. Az olyasmi mint a rokkantnyugdíjas, aki amúgy tudna dolgozni.
Nagyon, nagyon nagy zavar van itt a fejekben. Akkó leírom egyszerűen 1 költségvetési évre vetítve miből van az országnak többletbevétele.
Először is abból, hogy kifaragjuk a söprűnyelet és eladjuk a németnek. Oszt ha nem jó akkor az visszab*ssza, mert a világpiac nem a KGST, nem veszik meg a sz*rt. Az már külön gáz, ha a külföldi befektetőknek kell megtanítani bennünket söprűnyelet faragni.
Namost ezek a cégek fizetik be az adókat (Audi, Suzuki, MOL, Electrolux meg egy csomó magyar kis- és középv.) Vannak még egyéb bevételeink is (külföldi túristák, kamionok etc...) AZ ÖSSZES TÖBBI KIADÁST (oktatás, egészségügy, nyugdíj, köztisztviselő, mentők, rendőrség...) EBBŐL FEDEZIK!!! Ezt egyszerűen senki sem karja felfogni. Kb. 1 millió ember tart el 9-et. Ez ilyen fájdalmasan egyszerű.

A TB-vel meg ne gyere itt nekem addig amíg nincs mindenkinek magán TB-számlája és nem fizetős az alapellátás felett minden. Akkor derülne ki, hogy ki fizet. Ugye.
Mingyá megüt a guta :)

Budapest, Budapest de csodás. Tényleg gyönyörű, de az ilyen f*szságokkal tesszük tönkre azt is.

totyatotya 2009.05.03. 17:51:19

@solaitid: HAHAHAHA. legnepszerubb? ja, az azsiaiak koreben. legelhetobb? kinek? majd terjunk erre vissza amikor lakast akarsz venni londonban.

totyatotya 2009.05.03. 17:55:52

@nemecsekerno_007 2009.05.03. 17:50:29:

ezzel a kommenteddel nem lehet nem egyeterteni, eltekintve pici szamszaki faragastol. szal mondjuk nem csak exportbol van penz, hozzaadott erteket a belso piacon is lehet teremteni, aztan van mezogazdasag is, stb. tovabba nem 1m ember, hanem 1.5m plusz kb 1m minimalberes figyel a maganszektorban.

de alapvetoen teljesen igazad van es a TB dologgal is 100% egyetertek.

aljaskuszobab 2009.05.03. 17:57:06

nem tudom a london mánia hogy alakult ki a magyarok között.

már egy másik blogon is rákérdeztem, lakott e már ott az aki úgy beszél róla mintha maga lenne a mennyország vagy sem. egyszerűen az az érzésem, amikor a londont istenítő commenteket olvasom, hogy a milliárdosok országa vagyunk, innen aki csak kiment, mind london legszebb ( van neki sok) oldalát látta és a rosszat senki sem (az is van neki sok)

hird 2009.05.03. 17:59:25

@nemecsekerno_007: "A fődtúró paraszt legalább dolgozik ellentétben az állami ellátórendszereken élösködőkkel."

Én erre reagáltam. Te mi a fa**omat kötözködsz, ha utána ugyanazt írod. Húdenagyonokos vagy, biztos azért.

nemecsekerno_007 2009.05.03. 18:05:55

totyatotya 2009.05.03. 17:55:52
Röviden próbáltam leírni és nem vettem bele az egyéb hozzáadott értéket mivel 1 költségvetési évről és kőkeményen pénzről van szó (cash, money, lé...)

Persze összetettebb a probléma, de ez nem azt jelenti, hogy legitimálhatnánk a 20 év semmittevést :)

Személy szerint úgy érzem, hogy kár Bp-ért (is) sok lehetőség lenne benne, csak nem úgy és ahogy gondoljuk, illetve a magyar mentalitás kinyír minden civil próbálkozást. Meg persze elszedik az adónkat aztán okosak helyettünk is. De most már tényleg elé, mert megüt a guta. :)


aljaskuszobab 2009.05.03. 17:57:06

Ott csak rövid ideig voltam (London) de Bristol teljesen élhető (kb. 400 ezer, mint Temesvár) Ez nem településfüggő, hanem az emberek a normálisak, ennyi. Amúgy ott 3 házból álló települést is városnak neveznek és nagyon ügyelnek arra, hogy ne sértsenek meg senki, hogy "letanyázzák", de ez igaz a faji és vallási dolgokra is. Na és ez a hozzáállás a nem mindegy :)

nemecsekerno_007 2009.05.03. 18:07:28

hird 2009.05.03. 17:59:25

Bocs, elragadtattam magam :)
Dehát a lohadt lómaiak :)
Tényleg bocs.
:)

vegacs 2009.05.03. 18:14:38

Azt nem értem,hogy a bejegyzésben miért a fővárost említed.A kérdés nem az volt,hogy melyik a világ legélhetőbb fővárosa.Neeem?
Hihetetlen,hogy csak ere tudsz gondolni.A mi szeretett ,élhetetlen Budapestünkre.

hird 2009.05.03. 18:15:35

@nemecsekerno_007:
Az - vízvezeték meg közbiztonság :)

totyatotya 2009.05.03. 18:17:55

@solaitid: miben is? hogy London egy koszos, mocskos, tulzsufolt szarfeszek? pedig en Kensingtonban is lakom, teso. Hidd el, tudom mit beszelek. Egyetemre is ott jartam 15 evvel ezelott. Mar ha csak az akkori es a mostani Londont hasonlitjuk ossze, irdatlan nagy a zuhanas szinvonalban. A survaillance societyrol, a nanny staterol, a volt kommunista polgarmesterrol pedig akkor meg nem is beszeltunk.

Zsámboki Miklós · http://solaitid.tumblr.com 2009.05.03. 18:23:36

@totyatotya: "és mégis az egyik legnépszerűbb,leginkább élő város." 2x.

hird 2009.05.03. 18:24:00

@totyatotya:
Hát így is meg lehet közelíteni a dolgot (Londont), de szerintem inkább:
"Get A Life"
(számomra is ismerős a város)
Ja, és Budapest is teszik...

Féldecis Rezsim · http://tisztaudvar.blog.hu 2009.05.03. 18:24:20

@nemecsekerno_007:
Részben talált,félpont.
A multik ugyanis soxor azt játsszák el velünk,hogy az adómentes időszak után (mert az nekik van!)alakítanak egy hasonló nevű céget,és azzal folytatják az ipart - újból mentesen.
Kevés olyan multi van,amelyik nem sakkozik-matekozik.
A multitőke nem a jóságos Santa Claus,inkább Dagobert bácsi.
Pl.nézd Kóka kedvenc gumigyárát!
(azt húzott volna édesapja a péniszére,mikor Kiskókát támadt kedve gyártani!)
Valami tizen-milliós nagyságrendű forintot szívnak a büdzsénkből EGY (1) álláshely létrehozásáért!
Egy hazai kisvállalkozó,vagy civil szervezet összetenné kezét-lábát,ha tizedennyit kapna egy-egy munkahely teremtéséért - DE NEM KAP!

A TB-dologban meg alighanem igazad van - ott csak az a bajom,hogy mifasz volna példul azokkal,akik akkor voltak befizetők,amikor még nem vezették a személyes befizetéseket?
Nekik miféle ellátás járna úgy,hogy semmiképp sem sérüljenek a jogaik?
És mi se köpjük szemközt a tükrünket,mert apánktól elszedtük a lóvét,aztán most meg coki neki...hm?

Telepito · http://telepito.dolgok.com 2009.05.03. 18:24:43

De jó kis téma! Párizst hiányolom, szerintem qrva jó kis város! Bécsnek meg örülök, nagyon közel van, el is kezdem, vagyis újrakezdem a németet tanulni! :O

Gery.Greyhound · http://greyhound.blog.hu 2009.05.03. 18:24:55

@nemecsekerno_007: "
Miért kerül 6 euróba a Budapest belvárosában egy kávé? Londonban, Párizsban 3-4 euró. He?"

Lehet, hogy a Szajna partján 3-4 euro egy kávé (én legutóbb 2-ért ittam) viszont 9 egy korsó sör.

nemecsekerno_007 2009.05.03. 18:25:25

A tömegközlekedéssel kapcsolatban meg kéne hallgatni a VEKE-t. No meg magánosítani az egész BKV-t :)

Szerintem egy fokkal élhetőbb lenne a város.
De leginkább egy normális körgyűrű kéne :)

2x3 sáv, mint München-ben.

Euthanatos 2009.05.03. 18:28:00

Hát London valóban borzalmas. Túlzsúfolt, koszos, komolyan néha inkább a közel keleten érzi magát az ember mintsem Europában.

Főleg ha éjjel kimész az utcára, ami ugyan tele van emberrel, de abból kb 0 fehér. (Ez nem raszzizmus a részemről, egyszerűen én ettől nem érzem jól magam.)

totyatotya 2009.05.03. 18:31:20

@Féldecis Rezsim: TB. nem tudok masok neveben beszelni, de en szivesen atvallalnam a szuleim nyugdijanak x szazalekat, ha azzal az szja-mat csokkenthetnem. allam szempontjabol kb ott vagyunk, mindenkit osztonoznenk a feheredesre, ES (bar en azt leszarom de tudom hogy fontos) a gyerekvallalasra is. es elvileg meg fenntarthato is a dolog.

szal valahogy kicsit nyitottabban, osszefuggesekben kellene a donteshozoknak matekozni, nem pedig leragadni az "uristen dehat ezt a penzt baszki be kell szedni" hozzaallasnal.

nemecsekerno_007 2009.05.03. 18:31:32

Gery Greyhound 2009.05.03. 18:24:55

Rómában a Parlament-nél 2-4 Euro a kávé. Ugyanannyi, mint Nápolyban. Mé' van ez?
Illetve szintén Rómában, ugyanott 8-10 Euró-ér eszel egy menüt, (előétel, pizza, egy pohár ital)
Angliában 2-3 font egy hamburger (marhahúsból!) a minimálbért tekintve ez olyan, mintha nálunk 200 Ft lenne ugyanez (nem a csalamádés, csirkefasirtos :)

Valamit másként csinálnak. Kis haszonkulcs, nagy forgalom és nem ülnek rá az eredményeikre. De tényleg kilépek mostmán...

Spéter46 2009.05.03. 18:31:59

Valóban Bécs messze a legélhetőbb!
Én vidéki vagyok - bár nem paraszt - ezért inkább Budapestről nem is nyilatkozom!

Gery.Greyhound · http://greyhound.blog.hu 2009.05.03. 18:32:00

@atleta.hu: Maximálisan egyetértek.

A franc essen a pofájába annak, aki a "pfuj koszos, büdös, szmogos Budapest" jelszóval kivonul a városból, de azért a város kínálta szórakozási- és egyéb lehetőségek nélkül mégsem tud meglenni, így minden nap autóba ül és ezáltal egy kicsit minden nap hozzátesz a koszhoz, bűzhöz, dugóhoz, szmoghoz. Na az ilyeneket adóztatnám meg, de rendesen :)

Akinek nem tetszik a város, el lehet innen menni, de akkor meg nem sírni hogy a tanyán nincs pláza, meg belváros. Vagy-vagy, ez ilyen. Vagy ott a vonat.

aesculus · http://taj-kert.blog.hu/ 2009.05.03. 18:32:32

@nemecsekerno_007: csak csínján a magánosítással! Angliában teljesen szétesett a vasút a magánosítás után. Egy normális városvezetés teljesen megfelelő lenne.

Amúgy a müncheni középső körgyűrű tényleg szuper! Amiatt lehetett teljesen kitiltani az átmenő forgalmat a belvárosból.

totyatotya 2009.05.03. 18:34:22

@aesculus: hogy erted h szetesett a vasut? hogy sok kis ceg lett belole? az baj?

vagy nem ertem mire gondolsz.

Ez vagyok 2009.05.03. 18:34:40

Szerencsére sok városban voltam már, számomra a legélhetőbb lenne Funchal. Az a baj vele, hogy idegeneket nem fogadnak be, igényesebb munkahelyet idegenként nem kaphatsz. Multik nincsenek, minden vállalkozás saját madeirai lakos kezében van. Az elnök kizárólag a helyiek vállalkozásait segíti, külön személyes egyezményeket köt velük. Tíz-tizenöt év alatt felújították a szigetet. Bármennyire is élhető lenne számomra, nem engedik, hogy idegen ott éljen. Talán ezért annyira jó? (Svájc is hasonló a politikájában. Talán az is azért jó?)

nemecsekerno_007 2009.05.03. 18:35:12

totyatotya 2009.05.03. 18:31:20

Ennek így kéne működnie.
Én is fizetném a szüleim nyugdíjának egy részét az SZJA-ból.

A döntéshozóknak csak annyit: Dologra paraszt!!!

Gery.Greyhound · http://greyhound.blog.hu 2009.05.03. 18:35:18

@nemecsekerno_007: De én Pesten sehol nem ittam még 6 euróért (1800 HUF?) kávét... Az átlag itt is ugyanannyi, mint nyugaton. 9 eurós sört (ami viszont Párizsban nagyon is valóság, a 9€ az az ÁTLAGOS ár a belvárosban, ráadásul sima Heineken, nem valami extra különlegesség) meg pláne.

2009.05.03. 18:35:18

kőszeg - tata - vác! : )

totyatotya 2009.05.03. 18:35:32

@nemecsekerno_007: azert azt a 2-3 fontos hamburgert nem biztos, hogy meg kellene enni. egy normalis helyen (Gourmet Burger, peldaul) maris legalabb 10, es akkor meg maris nincs mirol beszelni.

Spéter46 2009.05.03. 18:38:24

Ismerem még Zürichet, Torontót, és Berlint. Ezek közül Zürich megérdemelt helyen szerepel azonban Torontó megérdemelné 4-6. hely egyikét.
Viszont szerintem Berlin messze rosszabb, mint ahogy rangsorolták!

nemecsekerno_007 2009.05.03. 18:39:41

totyatotya 2009.05.03. 18:35:32

Még élek :) És nem hinném, hogy veszélyesebb mint a M*tro-s hamburgerhús :)

totyatotya 2009.05.03. 18:43:28

@nemecsekerno_007: azt nemtom milyen, gondolom addig jo nekem :)

Anonimama 2009.05.03. 18:53:37

@fromdtod: Kedves fromdtod! Jártál te már Budapesttől keletebbre? Én is nagyon szeretem Budapestet, de Magyarországon messze a legbüdösebb és legkoszosabb város. Javasolnék neked egy országjáró körutat, meg fogsz lepődni...

Anonimama 2009.05.03. 18:57:25

@fromdtod: Persze értem, hogy Közel-Kelet, de egy kicsit általánosító megfogalmazás volt a "Budapesttől keletre minden város koszosabb".

nemecsekerno_007 2009.05.03. 18:58:38

totyatotya 2009.05.03. 18:43:28

Hát nem darált marhahúsból :)

aesculus · http://taj-kert.blog.hu/ 2009.05.03. 19:09:08

@totyatotya: a "szétesettet" úgy értettem, hogy lecsökkent a színvonal, nőtt a menetidő, és halálos balesetek is történtek-amik korábban elképzelhetetlenek voltak. Mondhattam volna azt is, hogy lezüllött, lepusztult.

A piac nem old meg mindent, ezt már csak a szadesz hajtogatja továbbra is.

aesculus · http://taj-kert.blog.hu/ 2009.05.03. 19:10:47

@Bölcs Ész: mindhárom szuper hely. De lehetne folytatni: Cegléd, Gyula, Pápa, stb. Mind-mind gyönyörű és élhető város.

Leonce 2009.05.03. 19:15:18

Bécsben pl. meglepően jó megoldás, hogy minden egyes metro megállónál nemcsak mozgólépcső, hanem egy nagyon kulturált, átlátszó üvegajtós lift is van, amit a babakocsisok és a tolókocsisok használhatnak. UGye de örülnének egy ilyennek a budapesti anyukák is??
Nálam ez egy 10 pontos ötlet.

Leonce 2009.05.03. 19:18:15

Spéter46, A parasztozás is elég kulturálatlan dolog. Mégis ki a paraszt?? De ebbe ne itt menjünk bele, csak szólok, hogy ezután gondolkodj el és ne használd ilyen könnyelműen ezt a kifejezést.

I-brahi 2009.05.03. 19:22:04

@Anonimama: Persze, hogy a legbüdösebb és legkoszosabb város, amikor csak a hivatalos lakosság 1,7m, de agglomerációval együtt (akik ugye szintén ide járnak dolgozni) majdnem 2,5m. A második legnagyobb pillanatnyilag Debrecen 200e fővel. Ez azért nem összehasonlítható. És a Top 20-ba bekerült egymilliós Brüsszelnél szerintem egyértelműen élhetőbb.

mxplanet 2009.05.03. 19:25:24

London nincs bent? hehe
mindenesetre mo-n győr az első!

plutó111 2009.05.03. 19:25:27

A lista azért tényleg elég szubjektív. Pl. a 50-es listában nincs benne Stuttgart, de Berlin igen. A mediterán városokról már nem is beszélve, pl. Valetta Máltában (az 50-es listán szerintem nem sok városban lehet kimenni munka után a strandra).

Nick Leeson 2009.05.03. 19:31:42

Budapestnek is megvannak a maga értékei. Aki nem hiszi az költözzön ide. Én jól érzem itt magam. És van összehasonlítási alapom, mert 25 évig egy vidéki kisvárosban laktam. Persze lehetne tisztább, "közelekedhetőbb".

szamarhegy 2009.05.03. 19:40:42

@aesculus: A Gödör és környékén fellelhető fiatalok és kevésbé fiatalok fele egyrészt külföldi, akik mit se tudnak Demszkyről és a másik fele is elég heterogén, pl. Magyar Szigetes ismerőseim is rendszeres látogatók ott, mert Budapesten (ami álítólag világváros) 11 után nem találsz olyan központi elhelyezkedésű közösségi helyet, ahol egy jól sikerült péntek vagy szombat este után leülhetsz a barátaiddal beszélgetni és élvezed több száz (esetleg ezer), nem mellesleg másik nemű ;) ember okozta nyűzsgést. A Gödörrel csak egy baj van, hogy nem 4-5 ilyen hely található a városban.

aljaskuszobab 2009.05.03. 19:42:46

@Visegrádi:
persze hogy örülnének a liftnek. csak nincs rá pénz. ez pedig nem budapesti sajátosság hanem az egész országra jellemző.

Káposztakukac 2009.05.03. 19:43:38

@Visegrádi: hát ilyen épül az új 4-es metrónál is, meg a régi metrókat is ilyenekkel látják majd el. az a baj, hogy pesten ezeket 3 nap után berúgják, ami egy dolog, az viszont a másik, hogy utána 5 évig le se fogja szarni senki.

portis · http://www.online-szallas.com 2009.05.03. 19:43:44

Mondjuk én annyira nem vagyok meglepve...., Bécset egy kicsit tulzásnak tartom , de szerintem Genf nagyon a helyén van.

Link Elek 2009.05.03. 19:44:37

singapore nelkul minden ilyen lista baromsag. aki meg nem volt ott gyorsan potolja

aljaskuszobab 2009.05.03. 19:47:38

link elek: még sosem voltam szingapúrban, de az időnként (úgy tudom) döbbenetesen szigorú törvények nem biztos, hogy mindenkinek tetszenek.

mxplanet 2009.05.03. 19:48:05

és bukarest is hiányzik!

1001vili 2009.05.03. 19:49:25

Fogadok, hogy az értékelők nem jártak Berkenyén.

poTomek 2009.05.03. 20:00:55

Tényleg van nem valós lista Dagobert bácsival? :D Hol találom?

2009.05.03. 20:09:23

@aesculus: Ceglédben nem vagyok biztos. : ) Pápa szép, csak állítólag elci****osodott, Gyulán még nem voltam.

Amiket én soroltam, azokon helyeken élni és gyermeket nevelni lehet. Pénzes munkák ott sincsenek.

Nagyobb városok közül: Eger, Szeged és Pécs is szimpatikus volt. Szombathely se volt rossz!

tallian.miklos 2009.05.03. 20:10:59

@solaitid: Szerintem itt a pont.

Az élhetőség ilyen objektív szempontjai mentén biztos, hogy valami hasonló lesz a lista, bár azért elég jól lehet hangolni az egyes tényezők súlyozásával (illetve az erősen politikai indíttatású szempontok variálásával, pl. jóléti intézkedések vizsgálata).

De amúgy kinek-kinek egyéni ízlése dolga, hogy mit _szeret_, én simán beáldozom a listán szereplő bármelyik német város összes élhetőségét egy szerethető nagyvárosért, annak összes bosszúságával együtt. Szerethető meg sok mindentől lehet valami, nagyon egyénfüggő, és borzasztóan nem listázható.

2009.05.03. 20:11:00

@Anonimama: jaja, született pestiként nagyon elcsodálkoztam Eger és Szeged tisztaságán...

2009.05.03. 20:11:46

@Anonimama: ja, hülyeséget beszélt.

Úlfhéðinn · http://tinyurl.com/do9ks 2009.05.03. 20:14:35

A listából úgy látom, hogy az időjárást nem pontozták. Öreg hiba. :)

Spéter46 2009.05.03. 20:22:03

@Visegrádi: Legyél szíves legközelebb elolvasni a hozzászólásokat, amennyiben írni kívánsz valakinek.
Így most kérlek, mielőtt az én "parasztozásomról" véleményt alkotnál olvasd el "Közöd" 17,10-kor tett beírását, és "hird" 17,36-os hozzászólását!

Cuncimokus 2009.05.03. 20:22:27

dex.ion gőzöm nincs róla, miért "hahaha" számodra Berlin, én spec ott élek, és azon csodálkozom, hogy nem előrébb van a listán: Rengeteg zöldterület, kitűnő tömegközlekedés, családbarát, telis-tele bicikliutakkal, nagyon jó infrastruktúra, mitől "hahaha"?! De komolyan!

Spéter46 2009.05.03. 20:24:43

Amennyiben megértetted, hogy én mit írtam, örülök neki, és nem várom, hogy elnézést kérj!

bigthereal 2009.05.03. 20:26:52

csodálkozom, hogy hamburgot megelőzi 4 német város, hosszabb ideig éltem ott, a legélhetőbb és a legszebbb is egyben!

Leeroy of SMV Design 2009.05.03. 20:43:05

Csodálkozom, hogy nem Pápua Új-Guinea fővárosa, Port Moresby az utolsó. Az efféle listákat vezetni szokta hátulról...

Carnivora (törölt) 2009.05.03. 20:48:04

@Káposztakukac:

Na meg a kutyaszar egy tanyán nem lehet látni annyit, mint Budapest belvárosában ... eleve minek kell kutyát tartani lakásokban.

A közlekedésről meg annyit sehol a p+r parkolók ... a BKV méregdrága olcsóbb, ha kocsival megyek.

Carnivora (törölt) 2009.05.03. 20:54:42

@aljaskuszobab:

Bizonyára csak a belvárosban járkáltak a húdemenő csicsi cityben, mert London gettóihoz képest Budapest menyország szerű :D

mxplanet 2009.05.03. 21:00:30

@Cuncimokus: én meg londonban élek, és nem értem miért nincs a listában ?!?!?
éltem münchenben is, az korrekt helyezés.

mxplanet 2009.05.03. 21:01:22

ezen felül nem tudom elképzelni, hogy key westen geci szar lehet élni :))

mxplanet 2009.05.03. 21:04:39

@Carnivora: a rakparton is van p+r.
és londont úgy nézd, hogy gettóstól 16 millióan lakják(elenyésző a gettó rész), bp-et meg 2-en?

csillagkutya7 2009.05.03. 21:21:27

BUDAPEST legjobb:))) én elfogult vagyok ,imádom...

Nick Leeson 2009.05.03. 21:25:12

Ennyi erővel a tv-ben látható 11 fős falu a legélhetőbb, mert ott nincs ami rontja a képet.
Igaz bolt sincs, meg kocsma sincs, meg semmi nincs, de van erdő meg nyugalom. Kinek mi jön be...

Flashzee · http://www.flashzene.com 2009.05.03. 21:26:15

Budapesten mekkora a gettó rész? a 2-ből 1,9? :D

totyatotya 2009.05.03. 21:29:41

@aesculus: ez a szocialista megkozelites. Gondolom a '70es, '80-as evek angol konzervativ vezetosege pedig ugy fogta fel, hogy leesett a ballaszt, indulhat a gazdasagi atstrukturalas, es jo lesz nekik 15 ev mulva.

asszem igencsak osszejott...

Kis ember 2009.05.03. 21:36:36

@Link Elek:
2 x voltam Szingapúrban, dög meleg van. Akkor már inkább HK

aesculus · http://taj-kert.blog.hu/ 2009.05.03. 21:39:30

@totyatotya: nálunk a szocialisták privatizálták (maguknak) az állami vállalatokat a rendszerváltozás után. És egy jobboldali párt mondja, hogy nem kellett volna, az állam lehet jó tulajdonos. A britek jóideig kimaradtak a nagy vasútfejlesztésekből, abban az időben, mikor az állami kézben lévő francia, német és spanyol vasút kifejlesztette a TGV-t, az ICE-t, ill. az AVE-t.

közlekedési bűnöző (törölt) 2009.05.03. 21:42:01

Minden nagyváros büdös, koszos.... és egy rakás szar. Még Zürich is, pedig az nem is túl nagy. Tapasztalatból mondom. Pont.

LyukasBogrács 2009.05.03. 21:45:27

@Link Elek:
Én Londonban lakom, de tervezem, hogy Szingapúrba költözöm. Onnan csak egy ugrás Malájzia, Thaiföld, Indonézia, talán Kína, Japán is bele fog férni.

chop 2009.05.03. 21:48:52

Egy kis korrekcio: Vancouver kanadai, nem amerikai. Mar ha az orszagot erted "amerikai" alatt es nem a kontinenst.

robin masters · http://robinmasters.blog.hu 2009.05.03. 21:51:24

Ez a lista egyetlen esetben legitim: ha az egész a nyugdíjas amerikai turistáknak készül. Ezt viszont fel kellett volna tüntetni a tetején. Ha nem így van, akkor 100% bullshit, és nyugodtan kaphatta volna "a világ legunalmasabb városai" címet is.

Bécs is mókás győztesként (kedvenc feliratom az osztrák autópálya hangvédőfalán, mely szerint "Üdvözöljük Graz legszebb elővárosában!"), de Genfen negyed órája szakadok. Hogy lehet azt a hibernált nyugdíjasotthont egyáltalán összehasonlítani olyan helyekkel, mint Sydney vagy Berlin? Egy Nizzát mégis, hova soroltak a listán, hogy a top20-ba sem fért be?

Súlyosan röhelyes az egész.

shadai 2009.05.03. 21:54:17

A Mercer listája (a Forbes-lista ez alapján készült) a multicégek szempontjait veszi figyelembe, ezt súlyozzák picit még egy átlag nyugger kispolgári szempontjaival (csend, tisztaság, rend stb.) Ezért szerepelnek mindig jól a svájci (kis)városok vagy az olyan klassz, de provinciális helyek, mint Auckland.

Két fontos szempontot egyáltalán nem vesznek figyelembe az ilyen listák (az Economistnak is van egy hasonló): az egyik a kulturális relevancia (összességében:"pezsgés"), a másik pedig a nyitottság (olvasztótégely hatás). A kettő persze erősen összefügg. Svájc higiénikus szanatórium gazdagoknak, de ha azt nézzük, hogy melyek azok a városok, ahol ma TÖRTÉNNEK ÉRDEKES ÉS FONTOS DOLGOK, akkor egészen másmilyen listát kapnánk. Budapest ezen sem szerepelne a top 50-ben, de biztosan szerepelne Peking, Mumbai, New York City, Hong Kong vagy Los Angeles. Ami közös halmaz: Berlin és Sydney.

Kivándorási fantáziákkal viaskodó magyarként még az is érdekes szempont lehet, hogy melyik város befogadó és melyik városban (relatíve) jó a lakáshelyzet. Itt Berlin nem szerepel rosszul, majdnem "konvertibilisek" az ingatlan négyzetméterárak. Közel is van hozzánk, viszont kevés az állás.

ps: a szubjektív életminőséget sok (egyre több) ember számára Magyarországon a nemzeti identitás problémái is rontják. Ez Bécsben is eléggé problémás dolog, elég Haiderre vagy Elfriede Jelinekre gondolni...

vernarancs 2009.05.03. 21:59:57

Frankfurt? Ugyan ma'! Az Miskolcnal is rosszabb.

aesculus · http://taj-kert.blog.hu/ 2009.05.03. 22:05:26

@robin masters: :-D
egyáltalán mekkora városokat vettek számításba?
a "nyugdíjasklub" Genf rajta van a listán, de az annál nagyobb Krakkó, Brno sehol nincs. Vagy mondjuk Stuttgart (ami pályázhatna a "világ legrondább városa" címre).

Ez a lista inkább amolyan "kis színes", amiről azért el lehet kommentelgetni...

buxa 2009.05.03. 22:07:10

h lehet egy luxemburgot osszemerni egy berlinnel, mondja mar el nekem vki? az egyik egy almos falu, a masik meg egy nyuzsgo, millios nagyvaros.

budapest-frankfurt (ezt a ket varost tudom osszevetni, mert ezekben eltem) ha 100 pontnak vesszuk frankfurtot, akkor budapest kb 40.

a blogbejegyzesben szereplo kriteriumok szubjektiv figyelembevetelevel...

Spalletti 2009.05.03. 22:27:00

Sztem ez teljesen szubjektív, aki nem szereti a nyüzsit az nyilván nem fog betenni egy nagy várost az első 20ba.

A svájci és a kanadai fölényen nem lepődöm meg.
Viszont vki fikázta Londont, nem teljesen értek vele egyet, sztem Bp sokkal szemetesebb éltem ott(mármint Londonban) és ez igy enyhén sarkított story h nm lennének fehérek, belváros pl tele van angollal, mindamellett h zsúfoltnak tűnik sokkal több zöld övezet van, olyan területek amiket csak órák alatt lehet bejárni és lényegesen szervezettebb város mint Bp.

Eki 2009.05.03. 23:06:38

Tényleg nagyon szubjektív, úgyhogy az én szubjektív véleményem: Gentet és Győrt is a listába!!!

xenuka 2009.05.03. 23:45:45

Éltem két évig Bécsben, tényleg jó ott élni. Van tömegközlekedés olcsón és keresni kell a felszíni szabad parkolóhelyet, de a tengernyi mélygarázsban mindíg van szabad hely.
Az étterem, mozi, disco, kávéház, kiállítás, színház kínálat nagyon jó. A város biztonságos. Az emberek TÜRELMESEK. Kevés a cigány, de sok a színesbőrű. A törökök jó fejek.
A csajok nagyon ápoltak, csinosak, de rondák és ormótlanok. Amelyik jól néz ki a külföldi.
A külföldieket lenézik. Felsőbbrendűségi komplexusuk van. Amikor kiderül, hogy jobb vagy náluk még munkában is az fáj nekik.

pappito · http://pappito.com 2009.05.03. 23:53:28

(lassabban ért oda a Mercer felmérés eredménye? ez egy hetes kaland)

Én aucklandban élek (negyedik hely) és tényleg provinciális Európai szemmel. Viszont működés, élhetőség tekintetében én jogosnak érzem a negyedik helyet.

Bécset jobb helynek is tartom, mint Zürichet, de nem szabad, hogy az egyéni preferenciáinkhoz nézzük a listát. Más szempontokat másképp súlyoznak, mondjuk az állami interakciót, (pl.adófizetés adminisztrációja) ami egy cégnek sokat számit.

Én szeretem budapestet is, ahogy van. Még akkor is, ha a sok birka demckit fikázva hugyoz meg szemetel az utcán, utána meg sopánkodik, hogy kosz van. Meg sok az autó és nem talál parkolóhelyet.

kutyacica 2009.05.04. 00:09:14

Szerintem elokelobb helyet erdemelnenek a deli US allamok. Alulertekelt az emberek kedvessege egymashoz. Meg az ido is jo.

Amugy hol van errol a listarol San Diego? Minden 2. ember akivel talalkozom azt allitja az a legjobb varos. Ennyi amerikai csak nem tevedhet :) vagy megis, i guess.

ReWriter · http://miazhogy.blog.hu 2009.05.04. 00:21:12

De mi alapján kerülhet fel egy város a listára? Mert Svájcból 3 város is rajta van, de sok országból meg csak egy. Nem hiszem, hogy néhány afrikai főváros élhetőbb lenne, mint mondjuk Debrecen.

vent 2009.05.04. 00:26:55

Valaki nem tudja hol érhető el a világ 20 leggazdagabb kitalált figurája, aminek az élén dagobert bácsi áll? Amiröl a post íroja is írt. :))

pappito · http://pappito.com 2009.05.04. 01:13:47

a 20 leggazdagabb az mind Dagobert bácsi rokonsága :)

blezersugar 2009.05.04. 01:15:06

@kutyacica:

San Diego-val 100%-ig egyetértek, volt szerencsém meptapasztalni. Oriasi varos, es amerikai nagyvárosokhoz képest gyonyoru, massziv forgalommal amit meg se erzel az allando óceáni szél miatt. A tomegkozlekedes abszolute rendben van, bar ott ugye az auto az elsoszamu, es maga a hely sem drága és szinte mindig sut a nap.....:-)

m_x · http://m-x.tumblr.com/ 2009.05.04. 01:23:18

hm, az első tizenötben nincs olyan város, ahol szívesen élnék / nem hal az ember bele az unalomba. pl amszterdam vagy genf nem is város, hanem falu

svonk 2009.05.04. 07:08:54

Nalam ott elverzett ez a lista, hogy Detroit tobb pontott kapott, mint Budapest. En nagyon szeretem Detroitot, szerintem meg a legtobb itt szuletettnel is jobban, de az hogy elheto lenne, az azert eleg eros.

Zubreczki Dávid · http://instagram.com/zubreczkidavid 2009.05.04. 07:47:40

@poTomek: @vent: Van, de rosszul emlékeztem, nem húsz, csak tizenöt: www.forbes.com/2007/12/10/forbes-fictional-rich-oped-books-cx_fict1507_sort.html

Amúgy remek! "Fotó", lakhely, végzettség, életkor, családi állapot stb. Szerintem szuper!

@chop: kösz, de természetesen a kontinensre gondoltam, azért is írtam az első bekezdésben, hogy egy USA-beli sincs a listán

Zubreczki Dávid · http://instagram.com/zubreczkidavid 2009.05.04. 07:49:19

@BTM: ja kösz! ide csak most jutottam a kommentolvasással :)

2009.05.04. 08:15:31

"Idén először pontozták az infrastruktúrát is"


Na kész. Az egész komolyságát ez kiválóan illusztrálja. A sok okos évek óta listázgat, de csak most jutott eszükbe, hogy az élhetőséget befolyásolja az infrastruktúra is. Brit tudósok...

mokas_gizi 2009.05.04. 08:16:00

@Gery Greyhound >:
Mert egy szemét lehúzós országban élünk feltételezem azért...
Van pár ismerősöm akik külföldre mászkálnak nagyon sok dolog annyiba kerül kint mint kb nálunk vagy olcsóbb...
Én így hirtelenjében ha sok pénzem lenne és Thaiföldre mennék + szerintem ott is telepednék le nagyon olcsó a megélhetés stb-stb... Egyik barátom gyerekkori barátja 1:1-ben oda költözött a családjával...előtte elég sokat is nyaraltak ott tehát annyira nem a FULL ismeretlenbe költöztek...
Havi 100.000 FULL jól meg él 2-3 ember is...

dobray · http://mandiner.blog.hu/ 2009.05.04. 08:50:50

@Megvagy hadnagy: érdekes, hogy a közép-európai fővérosok így egymás hegyén-hátán végeztek. Csodalámpa forever.

dobray · http://mandiner.blog.hu/ 2009.05.04. 09:33:01

@Vendéan (dszg): na jó, annyi nem is vannak egy kupacban. Rossz éghajlat számít? Túl meleg - túl hideg... Én mindenesetre örülök Bécs elsőségének.

ted.foster 2009.05.04. 19:28:24

én imádom londont, bár még csak négy hónapot töltöttem ott (suli miatt haza kellett jönnöm) (kettőt egy gettó féleségben), és simán megértem azokat, akik utálják, de ha valaki szerint london élhető, akkor neki az élhető. Attól érhető egy város, hogy az ember szeret benne lenni... nem feltéltlenül attól, hogy csili-vil, szóval én megértem azokat, akik szerint london egy nagyon élhető város :P

(és sztem budapest is az, még ha oly' sokan utálják is)

DRtorgyi 2009.05.11. 09:12:48

Ez a kép a Mariahilfer egyik nyugati keresztutcájáról készült a nagymeki és az Europaplatz között.
süti beállítások módosítása