DSCF0029Az Urbanista igazán lelkesedik Budapest építészeti örökségéért, egy tavalyi madáretető bontása ellen is készek lennénk tüntetést szervezni. Ez a sashalmi kulipintyó - melynek közelgő végére A. hívta fel a figyelmünket - azonban elsőre nem ébresztett bennünk olthatatlan vágyat a küzdelemre. Ám egy kis utánajárással kiderítettük, valójában minek is őrzi emlékét az épület. Na meg azt is (és ez a lényeg) teljesen felesleges aggódni érte, mert nem bontják le - sőt hamarosan új funkciót kap!

 

A XVI. kerületben lakom ill. laktam nagyon sokáig, és most is nagyon szeretem ezt a kerületet. Sajnos rögtön aktuálissá is vált, hogy írjak Önöknek, mert el szándékoznak bontani egy régi HÉV-állomást a sashalmi piac mellett.

Kérem, segítsenek feljuttatni a honlapra. Elég kevés az idő a bontásig, hátha valaki felfigyel erre a dologra ezeken az oldalakon. A nemrég felújított épületből már ki is költöztették az üzleteket.

Vajon a HÉV-állomás helyén mi lesz? Egy biztos, ha megvalósul az elképzelés, a XVI. kerület ismét szegényebb lesz a múltjának egy darabjával.

Köszönettel:
A

 

~dá~: DSCF0028


- kaptuk a riadt levelet, aztán pedig magunkat, és kicsit utánajártunk a témának. Sashalmon ugyan ma is van egy működő HÉV-megálló, de az egy másik. Ez viszont annyira nem működik, hogy már évtizedek óta nem jár erre vonat. A takaros állomásépület viszont megmaradt - emlékéül egy jobb tömegközlekedésű fővárosnak. És egy néz ki, meg is fog maradni! A XVI. kerületi önkormányzattól úgy értesültünk, egy sétány épül az egykori vágány helyén, a szóban forgó épület pedig a szintén most épülő piac felügyelőjének irodája lesz. Szóval aggodalomra semmi ok, az épület marad, az egész Sashalmot érintő átalakulásra pedig majd még visszatérünk!

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest közlekedés hév felújítás bontás állomás xvi. ker sashalom

A bejegyzés trackback címe:

http://urbanista.blog.hu/api/trackback/id/tr73981478

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Kuruttya 2009.03.04. 21:09:27

"Ám egy kis utánajárással kiderítettük, valójában minek is őrzi emlékét az épület."

Akkor minek is? A jobb tömegközlekedésű fővárosnak? :D

Zubreczki Dávid · http://urbanista.blog.hu 2009.03.04. 21:16:05

:)
igen, ez kicsit egybemosódott : ) a kis utánajárás annak szólt, hogy mi lesz az állomással. és annak is szerettem volna utánajárni, hogy mi lett ezzel a leágazással (erre utaltam volna a bevezetőben), de sajnos még hamster oldalán sem találtam róla semmit... lehet írok is neki :)

Hamster · http://hamster.blog.hu/ 2009.03.04. 21:22:34

Gondolom a szentmihályi HÉV maradványairól van szó:
hampage.hu/kozlekedes/69-es/index.html#hev

Ez ugye nem villamos, hanem HÉV, ezért nem rugóztam rajta sokat, de már más is jelezte, hogy mégis kéne :)

Zubreczki Dávid · http://urbanista.blog.hu 2009.03.04. 21:34:44

@Hamster: huh de gyors vagy! : ) kösz! ezt én is néztem, sajnáltam is h "SzigDani barátod" bejárása nem elérhető. csak mivel az útvonal leírásában nem szerepelt a sashalmi sétány, azt hittem ez egy másik - de most már látom, h a rákóczitól folytatódik! nagyon kösz :D

záporjózsi 2009.03.04. 21:40:20

Arra nem is olyan régen járt HÉV szerelvény, ugyanis a régi deltavágányban szokták a vonatokat évente egyszer vagy kétszer megfordítani.
A rákosszentmihályi vonalat ugyan a HÉV üzemeltette, de közúti vasútként, azaz a mai skatulya szerint villamosként. Ez egy olyan villamos volt, amely interoperábilisan be tudott menni a HÉV pályán a Keletiig. Sashalom állomáson tért át a gödöllői HÉV balos közlekedéséről a hurokvágány jobbos közlekedésére. Sashalom hurok kijárattól a bejáratig, azaz a hurokban közúti szabályok szerint közlekedett, kb. úgy, mint ma a szintén részben HÉV eredetű pesterzsébeti villamos.

záporjózsi 2009.03.04. 21:42:43

@~dá~: Az egész MKKK dolog eltűnt az egyéb anyagokkal együtt már hónapokkal ezelőtt.

ferkopa 2009.03.04. 21:47:41

Ezen kívül még két épülete van meg a régi hévnek, az egyik a rákosszentmihályi végállomás a Csömöri u. 80 szám alatt, és a Ráőkosi út és Rákóczi u sarkán. Legutóbb, amikor arra jártam, trafik, zöldséges, meg étterem működött bennük. Lehet, hogy a Pálffy téri megálló épülete is megvan, az Ilona u. és a Rákosi út közelében.

záporjózsi 2009.03.04. 21:55:25

@ferkopa: Az nem a Csömöri és a Rákóczi sarka közelében lévő végállomási épület volt? Mert még van egy tzrafik is, amely egy esőbeálló volt még új korában...

ferkopa 2009.03.04. 22:01:38

Es, persze lehet, hogy "megmaradt - emlékéül egy jobb tömegközlekedésű fővárosnak", de 1970 előtt Rákosszentmihályt "Pesttel" (nagyanyám, ha átkelt a körvasúton, azt mondta: bemegyek Pestre) a HÉV és 31-es busz jelentette. Manapság azért jóval több viszonylat, jőval gyakrabban jár.

ferkopa 2009.03.04. 22:06:57

Igen, a végállomás ott volt, ott lehetett átszállni a 69-es villamosra, ott mindig állt a HÉV egy kicsit. Azután a Rákóczi útra kanyarodott, és megállt a Rákosi út sarkán. Ott is van egy épület. (Egyébként én az életemet köszönhetem a szentmihályi hévnek, mert azon ismerkedtek össze a szüleim.)

záporjózsi 2009.03.04. 22:08:39

@ferkopa: Akkor csak összeszedtük a 3 megmaradt épületet. :)

Albu 2009.03.05. 00:37:30

Mennyi jó hozzászólás!

Középiskolás korunkban mi is bejártuk egyszer a térséget gyalogszerrel.

Zápor Józsi! Ez a villamos–hév együttműködés-szemlélet érdekes gondolat, de fölvet bennem egy kérdést, amire már kerestem a választ a Fehérvári út belső szakasza kapcsán:

Melyik szakaszon mekkora feszültség volt, és milyen áramköri megoldás volt hozzá a járművön?

záporjózsi 2009.03.05. 11:11:45

@Titan Sud: Erzsébeten 400 V volt eredetileg, aztán a villamosnál használatos 550 V lett. Volt 1000 V is, a Csepelre menő vonalon, amelynek volt egy végállomása a mai 3-as villamos végállomásánál.
Szentmihályon 1000 V volt, a kocsik pedig közvetlen kapcsolású motorkocsik voltak.
A totál káosz a Fehérvári úton volt, mert ott eleinte kétféle drót volt, az egyik villamosvasúti volt, a másik HÉV. Aztán ha jól emlékszem a HÉV maradt csak 1000 V-al, majd visszajött a villamos is, de akkor meg 550 V lett. A HÉV-en akkor vezették be a sebesvonatokat, amelyek így félfeszültséggel üzemeltek a forgalmi telepig, majd ott áthkapcsoltak 1000 V-ra. Viszont volt egy kocsi, amelyik 550 V-os volt, ez csak úgy tudott menni 1000 V-on, hogy a motorokat nem kapcsolhatta fel a vezető párhuzamos fokozatba. Az 550 V-os szakaszon persze kapcsolhatott a soros után párhuzamost is, hiszen ott bírta a kocsi a delejt.
Nagy vonalakban ennyi...

Albu 2009.03.06. 14:24:29

Köszönöm a választ. Egyszerűen elintézték a kérdést: félig fölkapcsolni. :-)

Egyszer nekifeküdtem régen keresni erről valamit, de se fénykép, se leírás, se idézet az utasításból, se áramköri rajz. Csak a feszültséghatár a közúti vasúti jelzési utasításban (a fogasnál a mai napig van).

Ma csak álmodozunk az intermodalitásról – de hát ki akarna „Nyíregyházáig metrót építeni”?

kekec01 2010.09.10. 22:08:44

fiatal "legényként " vagy 68' ban udvaroltam errefelé,akkor még mintha ment volna a HÉV a kis utcákon ma itt lakom 80' óta de nem nagyon látom a nyomokat az akkori villannyalosonókról:( érdeklődéssel olvasom ezeket a leírásokat, és remélem ezek segítségével beazonosíthatóvá válik a régi nyomvonal...

Albu 2014.05.27. 17:38:43

@Hófehérke hét kicsi törpéje: A köcsög fw.hu kinyírt számos közlekedési honlapot, a panasz nem hatotta meg őket.

J. Howard oldala most itt: ik435t.freeweb.hu/bpanno/text/urban/urban10.htm

Vagy ha épp lementették: archive.org

Cikk a hévről: bpxv.blog.hu/2014/04/18/pestujhely_rakospalota_hev_helyierdeku_vasut