Bár csak viccnek szántuk, egy teljesen építő jellegű javaslat is érkezett arra a posztunkra, amelyik a politikai napilapok szerkesztőségének 1-es villamos mellé rendeződéséről szólt. 

Hát én nő létemre csak az Üllői úti hobbiboltok sokasodását követem nyomon a Kálvin és a Ferenc körút között... Lassan érdemes lesz rajzolni egy térképet, hogy melyik utcába milyen típusú boltok/cégek szeretnek költözni.

Írja Cricket (aki valójában Tücsök), mi pedig teljesen igazat adunk neki. Úgy hogy most gyorsan összeszedtünk pár példát és várjuk a további tippeket.

Szerintem a legklasszabb példája az egymás mellé költözésnek (ami ráadásul az elmúlt években zajlott le) a könyvesboltoké a Rákóczi úton (VII. kerület). Volt ugye a Fókusz, aztán mellé épült a Libri Könyvpalota, de ma közvetlenül hozzájuk tapadva ott a Bookline, a Magyar Könyvklub és egy kis könyvesbolt a Síp utca túloldali sarkán.

Egy kicsivel arrébb, a Múzeum körúton (V.) az antikváriumok szaporodtak el, sőt a Lónyai utcában (IX.) is folytatódik a sor. Klasszikusan antikvitásos környék a Falk Miksa utca (V.). Gyermekkorom menő bevásárló utcájában - a Váciban (V.) - az ember elsősorban ruhaboltokat keresett fel, ezt a hagyományt alighanem a Fashion Street vagyis a Deák Ferenc utca (V.) veszi át.

De hogy egy kertvárosi példát is mondjunk, a sashalmi HÉV megállóban (XVI. kerület) ötven méteres körzetben öt ingatlaniroda van.

A nagy bevásárlóközpontok nem igazán kedveznek az ilyen csoportosulásoknak - főleg hogy sok területen kizárólagosságot kapnak egyes üzletek -, de például a bankcenterkben szépen elfér egymás mellett több azonos profilú cég is. Ilyen mondjuk a Hungária és a Kerepesi sarkán az Arena Corner (VIII.), amelyikben vagy 5-6 bankfiók működik.

Tud valaki hasonló példákat? Írja meg, ha valahol egymás mellé költözött rengeteg fodrász, kutyakozmetikus vagy szűcs!

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest üzlet bank bolt belváros kiskörút v. ker viii. ker xvi. ker rákóczi út vii. ker múzeum körút sashalom hungária körút kerepesi út fashion street deák ferenc utca lónyay utca

A bejegyzés trackback címe:

https://urbanista.blog.hu/api/trackback/id/tr36748802

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Cricket 2008.11.05. 10:31:38

Hú, meg vagyok hatva! :)
Gyorsan hozzá is fűzném még, hogy pl. a Podmaniczky utca Dózsa György út és a Körút közötti szakaszán rengeteg a ruha-nagyker.

Tél Miksa 2008.11.05. 10:42:34

Az antikváriumok Kiskörúton való koncentrációja nem új dolog, már a 19. század végén sok antikvárius és könyvkereskedő működött itt.
Ez a bankfiókos egy helyre csoportosulás elég vicces, ilyesmi van egyébként Békásmegyeren is, a piac mellett,a nevét sajnos nem tudom. Egykor méregdrága sportáruház volt, aztán valami China-center szerűség.

Zsámboki Miklós · http://solaitid.tumblr.com 2008.11.05. 20:03:37

falk miksa utca. antikvitás, galéria. műgyűjtők éjszakája.

BDzsH · http://varoskepp.blog.hu 2008.11.06. 01:40:15

Dohány utca eleje a Károly körútnál, szemben a zsinagógával - éttermek, kávézók, kocsmák 100 méter hosszan.

Király utca - design boltok, egyedi bútorboltok

Andrássy út - külföldi luxus-divatmárkák és magas presztízsű egyéb márkák

maestro1 2008.11.07. 11:35:49

Bartók Béla út eleje - számítógép boltok (gondolom az egyetem közelsége miatt).

Zsámboki Miklós · http://solaitid.tumblr.com 2008.11.08. 15:18:01

jó, rájöttem, a falk miksa már el lett lőve, pardon. viszont fodrászat, virágüzlet játszik? mert újlipótváros mindent ver!

Editor Bob 2008.11.08. 15:25:26

A XII. kerületi MOM park közelében a Kléh István, Hertelendy utca környékén összeadva 6 kozmetika van.

szenyo12 2008.11.08. 16:43:04

Baross utca, a Szentmihályi magasságában - Bababoltok.

cramy 2008.11.08. 20:06:58

'Ingatlanos utcák' máshol is vannak:
I. ker. Batthyány utca 6 db,
VII. ker. Damjanich u. legalább 5 db,
III. ker. Lajos utca - na itt már nem is számoltam :)
A poén az, hogy nem a (talán) egymás segítségére szoruló kicsik, hanem a nagy franchise-hálózatok gyűlnek egymás köré.

leon, a proli 2008.11.11. 15:51:51

igen, újlipót a szépségiparban nagyon erős (számos fodrászat, kozmetika, szolárium a pannónia-szent istván-pozsonyi-balzac négyszögben), illetve - bár ez talán még nem annyira feltűnő - centírozásban és autószerelésben is ott van a környék

2008.11.12. 13:23:43

Békásmegyer: Heltai Bank Center - a tér nevéből.

emesz 2008.11.16. 05:49:41

Nagymező utca - fodrászboltok, fodrászkellékek stb. minden mennyiségben

Erzsébet körút - Esküvői ruhaszalonok, kapualjanként legalább egy!

bonnie · http://bonnie.freeblog.hu 2008.11.17. 09:14:09

Garay téren és környékén ruhanagykerek halomra...

Xotifan · http://aronalul.blog.hu 2008.11.18. 21:00:35

Lövőház eleje kismamaruházat és bababoltok.

Cricket 2008.11.20. 18:05:35

Dá! Szeretnék egy "Hova menjünk Budapesten reggelizni?" rovatot is! Miért van az, hogy egy amerikai franchise étterem jut elsőnek az eszembe, ha tojásrántottát vagy bundáskenyeret akarok?

Mille38 2008.12.22. 19:21:42

Ebben semmi különös nincs, a történelmi városokban is gyakran hasonlóan oszlottak el az üzletek, műhelyek. Csak a szocializmus gondolkodott "ellátási felelősségben" és tervezte meg a kereskedelmi egyégek szerkezetét és hálózatát.

Goose-T · http://blacksabbath.blog.hu/ 2009.01.06. 19:35:13

Kőbányai út Orczy tér és Könyves közötti szakasza: kínai boltok. :D

Fucksee 2009.01.26. 20:29:56

róbert károly körút/lehel út: lakberendezés dögivel
süti beállítások módosítása