"És a sündisznónak örökségévé és álló vizek tavává teszem azt, és elsöpröm azt a pusztítás seprőjével..." - jutottak eszembe Ézsaiás próféta szavai a pocsolyában álló Tüskecsarnokot nézve. Főleg, hogy úgy tűnik, egyik tervezett szerepét átveszi más. Ma több ingatlanos portál is azt írta a Világgazdaság (neten fellelhetetlen) cikkére hivatkozva, hogy "négyezer fős kongresszusi központot adtak át a napokban Budapesten".

Furcsa, hogy nem kapott nagyobb csinnadrattát az esemény, pedig már évek óta hallani, hogy mennyire hiányzik egy ilyen a fővárosnak. Szóba került a kinőtt (és például kísérőkiállítások elhelyezésére alkalmatlan) Kongresszusi Központ helyett egy új építése is. Az egyik helyszín a Milleniumi városnegyed volt, a másik a látszólag mindenre (közben úgy tűnik semmire sem) jó Tüskecsarnok volt. Végül a Hungexpóban készült el egy a G csarnok átalakításával. Kíváncsiak vagyunk, hogyan fogadja majd a korábbi helyszíneken fanyalgó rendezvényszervező szakma a hírt. Ők ugyanis 7-8 ezres kongresszusok idecsalogatásáról álmodtak, és ehhez állítólag csak egy jó épület hiányzott volna...

Még több ingatlanos, városi, építészes link alább:

Főváros
Eltűnik a Nemzeti Szálló (index) /→urbanista/
Falfirka-eltávolítás: vállalati önkéntes nap (szeretem bp)
A Kossuth tér paranormális jelensége(i) (bp szaksz)
Még egy 1956-os graffiti (köszönet KisJuhászBélának) /→urbanista/
Az ocsmány Boráros tér (kihasználatlanul)
Kihagyták a kerékpárút felét a Margit híd felújításából (kerékagy)
Belső udvar - nyitott kapuk - a környék újjászületése? (lmv)

Más város
Így fog kinézni San Francisco geotermikus gombákkal (webecoist)
Siklósi körforgalom zenélő szökőkúttal (bama)
Szökőkút Baja főterén (baon)
Új üzletközpont épül Siófokon (épülettár)
Zöldfelület-tervek a Temze torkolatánál (wan)
Furcsa felhőkarcoló Dániából (wan)
Laban Dance Center - film az épületről (architectural videos)
Nagyon-nagyon furcsa lépcső egy milánói hotelből (stair porn)
Zöldülnek az amerikai börtönök (greenfo)
Sportos francia egysejtű (hg)

Városfüggetlen
Kevesebb új lakás épül - temetni kell a piacot? (lakásmustra)
Lehúzhatják a rolót a plázák, befagyott a hazai piac (ingatlanmag)
Tovább fertőz a lakáspiaci válság (ingatlanamag)

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: szemle

A bejegyzés trackback címe:

https://urbanista.blog.hu/api/trackback/id/tr23749696

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása