Ez a számláló a poszt nézettségét mutatja. Mindenképp olvasd el ezt a posztot a részletekért.

A hét elején az ingatlanos sajtó lelkesen vette át a Napi Gazdaság cikkét , hogy folytatódik az országos plázaláz: 2011-ig összesen tíz épül fel belőlük csak Budapesten. Azt viszont sehol nem írják, melyik ez a tíz, úgy tűnik ez senkit sem érdekel. Kivéve az Urbanistát! Mi összeszedtük és bemutatjuk őket. Adatok, látványtervek, céldátumok és szavazás!

 

 
Váci1
V. kerület. Kilóg a sorból, hiszen itt nem egy fehér dobozról, hanem egy tizes években épült palotáról van szó, ami 1933 óta a Világörökség része. Ennek megfelelően alakul a belső tér kialakítása is, ami viszont az árakon is meglátszik majd, hiszen "luxus-bevásárlóközpotnak" ígérik. 11 ezer négyzetméter 2010 tavaszára. Egy kép belülről.

 

 




Eiffel tér

VI. kerület. Ez a projekt "irodaház és közpark" néven fut, de mégis bevettük a bevásárlóközpontok közé, mert különben nem jött volna ki a tíz. No azért persze nem teljesen alaptalanul, mert lesz benne 4500 négyzetméter üzlethelyiség. Meg egy 365 férőhelyes mélygarázs az irodák mellett. A "park" ötezer négyzetméter lesz. Ami a sűrűségét illeti, nem egy rumcájszos Rejtekadó-erdő, de azért örülünk neki. Nyitás: 2009 nyara. Képek itt.

 
Europeum
VIII. kerület. A Blaha Lujza téren "luxuskategóriájú szálloda, irodaház, illetve kereskedelmi és szolgáltató centrum épül". Vagyis ez is luxus bevásárlóközpont lesz hatezer négyzetméteren (az össz harmincezerből) és persze mélygarázs is épül hozzá. Vajon mi lesz mellette a Corvinnal? Nyitás: ? Több kép itt.

 

 

Corvin Atrium
VIII. kerület. Lehet, hogy gyermekeinknek a Corvin Áruház kifejezés már ezt fogja jelenteni. A Corvin sétány
üvegtetővel fedett részén alakítják ki, négy szintjén összesen 34 600 négyzetméter bérbe adható területtel. Egy teljes szint étterem és szórakozóhely + 1200 férőhelyes mélygarázs. Nyitás: 2009 harmadik negyedéve. Honlap.
 

 
Allee
XI. kerület. Ez a Skála helyén épülő bevásárlóközpont is "új városcentrum" ostyába van csomagolva, mint a Mundo. Leggyakrabban Simplon udvar fotóit szokták mutogatni róla (mi is ezt tettük nyitóképnek), mert ezek a mellékprojektben épülő lakóházak néznek ki a legjobban, de az áruház sem rossz. 47 ezer négyzetméter üzlethelyiség, hétezer iroda, öt szint, 1280 parkolóhely. Elkészül: 2009 ősze. További képek a honlapon.

 

Origo City
X. kerület. Ami Magyarországnak Pusztavacs (vagy korábban Szarvas volt), az Budapestnek a Mázsa tér. Itt van a főváros mértani közepe, ide épül az Origo City. Mondjuk szebb jelét is el tudnánk képzelni a nevezetes pontnak, na de ne legyünk telhetetlenek. Mai ínséges időkben annak is örül az ember, ha egy épületet körívre tesznek és megszaktanak. Három szint, 48 ezer négyzetméter, 70 üzlet. Van még hozzá 64 ezer négyzetméter iroda is. Átadás: 2010 eleje. Honlapféle.

Mundo
XIV. kerület. Naivan a négyes metró Bosnyák téri megállójához igazították a terveket. Kérdés, hogy földalatti közlekedés nélkül is versenyezni tud-e majd az Örs vezér téri Árkáddal. 65 ezer négyzetméter + 30 ezer iroda. Átadás: ? (a helyén álló tanuszoda mindenesetre jövő júniusig üzemelhet) Több kép itt.

 

Mexikói út
XIV. kerület. Még se név, se dátum, se méretek. Csak annyit tudni, hogy "két budai Skála méretű épületegyüttest" terveznek Zuglóban, a Mexikói út és a Columbus utca által határolt, a BKV tulajdonában lévő telken. Természetesen a komplexumban bevásárlóközpont is lesz. Némi háttéranyag és egy ellenterv itt.

 

NeoCenter
XIX. kerület. Kispesten "a ferihegyi repülőtér és Budapest belvárosa között félúton" épül. Persze ha azt mondanánk, hogy szemben az EuroParkkal, akkor mindenki tudná miről beszélünk - de a versenytárs nevét természetesen sehol nem említik. Nagy, fehér, szokásos. 17 ezer négyzetméter, négy szint, 750 parkoló. Jár hozzá egy ötezer négyzetméteres fitnesz-sport centrum, meg egy 17 ezres irodaház is. Átadás: 2009 első negyedéve. További képek itt. Honlap.

Köki Terminál
XIX. kerület. Fél metrómegállónyira a már álló, s a még tervezett kispesti bevásárlóközponttól rombolják épp a Kökit, hogy (mint arról már korábban írtunk) oda is építsenek egy újat. 50 ezer négyzetméter, 180 üzlet. Átadás: ? Honlap (még nem üzemel), nagyításért katt a képre!

Aki ide akar költözni, annak is teljesülhet az álma. A fogyasztás templomai mellé helyenként felhúzzák a fogyasztás rendházait is. Az Allee közelében épülő Simplon udvarban hat szinten

85 35-130 nm közötti minőségi lakást építenek. Árak nincsenek kinn, de a "minőségi" jelző azért sokat sejtet (egyébként jelentős részük már elkelt). A Corvin sétány viszont csak másodsorban szól az üzletekről, és elsősorban a lakásokról: itt vagy háromezerből válogathattak az időbőn kapcsoló érdeklődők a 28 négyzetméterestől a penthouse-ig. Akinek van pénze az akár az Europeumban is megszállhat. Állítólag a szokásosnál nagyobb szobák lesznek benne (átlag 55 nm), és akár több hónapos tartózkodásra is alkalmas lesz. A falak ugyan még nem állnak, de szobát foglalni már lehet. Emlegetnek lakásokat a Mundo és a Mexikói úti projektek kapcsán is, de azokról egyelőre nem tudni semmit.

Eredetileg 11 válaszlehetőséget jelöltünk meg (10 épület + "egyik sem"), de lehetőség van a Nyájas Olvasóknak újabbak beírására is.

Ha Ön szerint a Napi Gazdaság szerzője másik tízre gondolt (vagy Ön a Napi Gazdaság szerzője), legyen szíves kommentelni!  

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest szavazás lakás belváros bevásárlóközpont köki mundo corvin sétány ingatlanfejlesztés v. ker x. ker viii. ker xi. ker xix. ker xiv. ker vi. ker allee eiffel tér origo city aki ide akar költözni

A bejegyzés trackback címe:

http://urbanista.blog.hu/api/trackback/id/tr100670919

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben.

városjáró · http://varosjaro.blog.hu/ 2008.09.19. 09:56:37

Dejófej vagy Urbanista! Épp a minap morgolódtam a budapest rehab-on, hogy a cikk azon túl hogy csúf jövőt vázol, mért nem említ konkrétumokat. Nos így összeszedve, lehet hogy ezek azok a konkrétumok? Lehet, bár egy kuxusáruház, vagy egy fedett passzázs nem teljesen azonos egy "klasszikus" bevásárlóközponttal. Bár a kisboltokkal szembeni elszívó erejük ugyanúgy megmutakozik majd.

W Joe 2008.09.19. 11:19:36

Jó kis összeállítás. Én is kiváncsi voltam, melyik lesz az a tíz pláza. A már meglévő plázákban már akkora a forgalom, hogy még újabbakat kell építeni?

Volt egy Sliders epizód, amiben olyan világba kerültek, ahol mindenki a plázákban lakott és dolgozott.

Az Eifel térinél a honapon még ezt írják:
"2008. 2. negyedév átadás, bérlők beköltözése"- Asszem ez nem jött össze :)

antho 2008.09.19. 11:43:10

Köszi. Tényleg jó az összeállítás. A NeoCenterrel kapcsolatban azért megjegyezném, hogy bár a terület már körbe van kerítve, sőt úgy tudom az alapkövet is lerakták, azonban ezen kívül egy kapavágás sem történt. Így elég valószerűtlen, hogy egy fél év alatt, 2009. első negyedévére kész lenne.

Roy 2008.09.19. 11:43:25

Kiknek építik? Nem elég ami van? Ezzel akarják sarokbaszorítani a kiskereskedőket? Semmi szükség új plázákra.

CS0ki 2008.09.19. 11:58:15

"A NeoCenterrel kapcsolatban azért megjegyezném, hogy bár a terület már körbe van kerítve, sőt úgy tudom az alapkövet is lerakták, azonban ezen kívül egy kapavágás sem történt. Így elég valószerűtlen, hogy egy fél év alatt, 2009. első negyedévére kész lenne."

A honlapon már 2010 eleje van! Egyébként én szavaztam rá egyedül úgy látom! Méghozzá egyetlen ok miatt...squash pálya! :) Elképesztő, hogy ezen a környéken egy rohadt pálya nincs! :( Az meg 5 metrómegállóra lesz, szóval ez se közel, de haladás!

thyles (törölt) 2008.09.19. 13:54:17

Engem nem különösebben zavarnak a bevközpontok és társaik, feltéve, ha nem városidegen, igénytelen rettenetek, mint pl. a Mammut.

Arról nem is beszélve, h milyen jót tesz egy-egy lezúzott külvárosi területnek a jelenlétük, ezért pl. a Köki- és a Mázsa tér-projekt direkt kell is.
A magam részéről sajnálni fogom az utópista gagyi kökis állomásépületet, nyugati barátok mindig elámulnak, micsoda csoda a sárga lemezburkolatával meg az idétlen méhsejtablakaival.

thyles (törölt) 2008.09.19. 13:56:25

Engem nem különösebben zavarnak a bevközpontok és társaik, feltéve, ha nem városidegen, igénytelen rettenetek, mint pl. a Mammut.

Arról nem is beszélve, h milyen jót tesz egy-egy lezúzott külvárosi területnek a jelenlétük, ezért pl. a Köki- és a Mázsa tér-projekt direkt kell is.
A magam részéről sajnálni fogom az utópista gagyi kökis állomásépületet, nyugati barátok mindig elámulnak, micsoda csoda a sárga lemezburkolatával meg az idétlen méhsejtablakaival.

Anemjóját 2008.09.19. 14:13:09

Az Index egy korábbi cikke az Árkád II-ről is írt:
index.hu/gazdasag/magyar/rakfel080718/
Ez nincs benne a 10-ben?
Anemjóját

Zubreczki Dávid · http://urbanista.blog.hu 2008.09.19. 14:26:44

Lehet hogy a Napi ezt is belevette, de a bővítéseket mi nem számoltuk ide. De valóban tervben van az Árkád 2, a West End 2 és a Mammut 3 építése is. Vagyis a három legnagyobb mindenképpen bővülni fog.

Zubreczki Dávid · http://urbanista.blog.hu 2008.09.19. 15:00:12

igen, de arra csak 87 képtalálat van, a Rumcájszra meg 3040 : )

városjáró · http://varosjaro.blog.hu/ 2008.09.19. 15:31:40

Mammut III. ? A helyi kerületvezetés szerint nincs szó ilyenről... Persye ők az utolsók, akik igazat mondanak bármikor is. Szóval biztos igaz a hír?

Zubreczki Dávid · http://urbanista.blog.hu 2008.09.19. 16:04:52

kambekk: nem egyáltalán nem biztos, hogy lesz, nem szeretnék rémhírt terjeszteni : ) az tényleg a legbizonytalanabb a három bővítés közül! amennyire én tudom "rendezetlenek a jogviszonyok" a területen. hogy lesz-e az nem biztos, de az igen, hogy kidolgozott tervek vannak rá.

Most néztem meg a napis cikket (amit mostanáig elfelejtettem belinkelni), az sem említi csak a másik kettőt: "Ekkor kezdődik meg a nagy bevásárlóközpontok építésének második fázisa, így a WestEndé vagy az Árkádé. Ezeknél a sikert az elhelyezkedés garantálja, így a 3 nagy budapesti plázának – a WestEndnek, a Mammutnak és az Árkádnak – nincs versenytársa."

szóval lehet hogy akkor arról (egy időre) letettek...

asztrografológus 2008.09.19. 16:41:19

MÉÉÉG! PLÁZÁT MINDEN SAROKRA! Degenerált tinédzsereket mindenhova!

fourgee 2008.09.19. 17:09:54

Nekem a KöKi terve azért tetszik, mert a bal oldalon látható 2x3 sávos út 1-200 méterrel később 2x1 sávos útba fog csatlakozni. Mindent nagyon jól megterveztek, csak azt nem hogy a forgalom hogyan fog elvonulni onnan... :)))
Remélem a szerződés aláíróinak szomszédjai sertéstelepet nyitnak a kertjükben.

aszterión 2008.09.19. 17:31:26

Egy ideje olyan várost építenek, amire kevésbé lehetünk bűszkék, bár uniformizált lesz. És akkor? Bár, mint az Ötvenedik sci-fi gyűjtemény, Mindent a fogyasztóért novellájában, roppant fogyasztói lesz. És akkor? Nem csak fogyasztokból áll ez a város,legalábbis remélem, hogy nem mindig, mindenki ebben a szerepben tetszeleg.
Modern, tagolatlan, szinte jellegtelen ( kívétel erősíti a szabályt) irodaházaink, bevásárlóközpontjaink, újépítésű lakóházaink, 70-es évekbeli paneljeink, nem csak ideig-óráig határozzák meg környezetünk, közérzetünk. Neoklasszicista belvárosunk is száz éve főékessége Budapestnek. Nagyon meg kéne gondolni, menyit, mit, hogyan, hova építünk.
Bár rombolni bármikor lehet!

miertnemgondolkoduk 2008.09.20. 21:27:13

aszterión;

miért gondolod te, és még sokan mások, hogy a kor uniformizált építései kevésbé értékesek bármely más korábbi koraszkénál. ebben a pillanatban ezt nem lehet megítélni, bárki is igyekszik ezen, vélhetően feleslegesen teszi, és elgondolkodtató, hogy akik valóban magasépítészettel foglalkoznak, óvatosak egy-egy ilyen kérdés kapcsán.

azt mondod uniformizált építés, én azt mondom a körút építése kapcsán szigorú keretek közé volt szorítva a megépíthető bérpaloták nagyon sok paramétere.
azt mondod modern, azt mondom ez egy görög szó ... és ezen nagyon sokat gondolkodj
azt mondod bárhol bármikor lehet rombolni, azt mondom a te házaddal kezdjük ...

meggondolatlanul semmit sehol sem lehet rombolni, lózungokat ismételgetsz, melyeket már gyk a kossuthrádióból is ismerünk a borzasztó, szakmaiatlan, demagóg műsorokból... ma is majdnem elsírtam magam egy műsoron, akkora mellébeszélés ment több álszakértőtől.

de hogy legyen egy új megközelítés a hozzászólásban; mi lenne ha például az erzsébet hidat bontanánk el, hiszen eleve egy telekspekuláció miatt került oda, teljesen rossz helyen van (egy templomot rosszul kerül, részben diszpoziciónálja az egyik legrégebbi római múltú magyar településmagból kialakuló amúgy budapesten ritka kvadrum alakú főtér lehetőségét, és a gellérthegynek rohan) rossz helyre viszi a forgalmat, és eleve már villamos sem jár rajta, ja és nyilván egy "mocskos szoc-komm jelkép" volt, hiszen szerepelt a 20 filléresen is.
mindezt annak ellenére, hogy szerintem szép híd.

miertnemgondolkoduk 2008.09.20. 21:31:01

no, és persze ne felejtsük el, mennyivel szebb így a blaha, a köki, a mázsa tér, a bosnyák. nyilvánítsuk az összes terület EBBEN AZ ÁLLAPOTÁBAN védetté, és nézegessük így még 100 évig. (lehet más is ott pláza helyett, de akkor valaki adjon rá pénzt, nem fognak sokan sorbaállni, olyan egyéb alternatív lehetőségek reményében, amit a rendezési terv, vagy a megvesztegetéssel elért lehetőségek kínálnak)

drezdában megpróbálták a miasszonyunk templommal, de csak nem bírták tovább 50 évnél, és újjáépítették ...

solaitid · http://hetibeton.blog.hu 2008.09.21. 19:34:37

a kortárs építészet nem összekeverendő a pláza-mániával

Sir Humphrey · http://konzervatorium.blog.hu 2008.10.27. 13:23:47

Ez aztán a nagy terv! Legyen minél amerikaiasabb Budapest. Remélem épülnek még ezeknél is magasabba. Egyébként nekem a nagy látványosságuk tetszik, no meg, hogy minél modernebbek legyenek.

lcpacific 2009.04.11. 06:49:50

Bevasarlo kozpontok
Egy vad gondolat, varosvedok, Lelegzet es hasonlok csak orvos jelenleteben olvashatjak, hatha infarktust kapnak.
A civilizacio keplete:
Civilizacio = productivitas + kereskedelem
ket szoval le tudjuk fedni az egesz emberi fejlodest, a magas eletszinvonalat.
Tobbet termel a foldmuves mert traktort hasznal lo helyett, tobbet tud eladni, igy tobbet tud fogyasztani. Tobb kenyeret sut a pek mert befektetett egy dagasztogepbe, tobbet ad el, tobbet tud fogyasztani. Millio pelda letezik, mindenki ismer beloluk sok peldat. A termelekenyseg novekedese term is hasznalt. Tobbet termelsz, olcsobban, nagyobb a profitod, tobbet tudsz vasarolni. Ez a fejlodes, de csak az egyik fele. A megtermelt arut el is kell adni, ez a kereskedelem, a trade. A kereskedelem ket reszbol all.
Kereskedelem = kommunikacio + szallitas
Kommunikacio a marketing is, uzenet kuldese a potencialis vevonek az arurol, majd a rendeles felvetele. Ezutan ki kell szallitani.
Tehat a vegkeplet, behellyetesitve:
Civilizacio = productivitas + kommunikacio+szallitas.
Kis jatek a szavakkal, a kereskedelemnek is van productivitasa, meg merjuk is, egy eladora juto eladott arumennyiseg, jobbara penzben merik. Minel tobbet ad el egy kereskedelmi dolgozo az adott kereskedelmi helyen, annal olcsobb az aru es annal tobb a profitja. Tobb profit egyenlo, nagyobb fogyasztas, no az eletszinvonal.
A kereskedelmet a gyalogkozlekedesen mukodo varosokban, Bp-n is mondjuk 1870-es evekben, kis boltok jellemeztek, hogy a vasarlo lakossag, a hazaikbol el tudja erni a boltokat gyalog. Igy epult ki a varosokban a kereskedelmi halozat, existalt a tomegkozlekedes idejen, es a struktura megmaradt egeszen az auto elterjedeseig. A belvarosban az epuletek foldszinjen vegig kereskedelem folyt, a kul-kertvarosokban,
(tudja aki ott lakott) a legfontosabb elelmiszer kiskozertek eleg surun voltak, altalaban egy kilometerenkent, 500 meter gyaloglas a ket bevasarloszatyorral, 30 kg/ vasarlas maximummal. Sok kis bolt volt a bevasarlokozpontokban, hentes, pek, zoldseges, haztartasi bolt, apisz, patika, viragbolt, sok egyeb es az elelmiszer-vegyesbolt.
Egy hetvegi nagybevasarlashoz mindet vegig kellett latogatni ket szatyorral. Egy-egy vasarlas akcio 10-20 percet is igenybe vett, 2 ora is elmehetett a napi vasarlassal. Minden 40 evnel idosebb ember meg maga is csinalta ezt es jol ismeri.
Ugyanez autoval, (amit nem szeret sok varoslako) oriasi productivitas ugras! Ami eletszinvonal ugras egyuttal a kepletekbe valo behellyettesites utan.
Bevasarlas gyalog es tk kozlekedessel: heti 6 szor legyen 1.5 ora per nap, vasarlas + haza cipeles = 9 ora, limitalt mennyiseg. .
Bevasarlas autoval: auto beall a Tesco ele, 30 perc alatt tele a bevasarlo taliga, 10 perc fizetes, 10 perc haza, 100 kg aruval.
Ez heti 2-3 vasarlas, total 3 ora/het-re esett a 9 orarol, haromszoros productivitas ugras. Egy ev alatt ez 300 ora = tiszta szabadido. Akinek autoja van az joval magasabb eletszinvonalon el, csak a bevasarlassal 300/ev oraval tobbet pihen-szorakozik mint akinek nincs es evi 400-600 orat tolt bevasarlassal.
Ezert van sikeruk a nagy bevasarlo helyeknek, mindent egy helyen, egyszerre, egy tranzakcioval torteno bevasarlasnak. Meg TK-val is jobb egy helyen telerakni a ket szatyrot, egyszeri fizetni, mint boltrol boltra jarkalni.
Olcsobban vasarolsz, tobbet fogyasztasz, no az eletszinvonalod. Nemcsak idot nyersz hanem penzt is, mert koztudott, hogy a Tesco olcsobb mint a sarki kisbolt, mar tudjuk miert, mert kisebb a labor koltseg-munkakoltseg az eladott arun, mert egy elado tobbet ad el. Jo bonyolult osszefuggesek ha mindet vegiggondoljuk.
Bp-n az egesz kereskedelmi struktura jelentos valtozason ment keresztul az elmult tiz evben, mindenki tudja, nagy supermarketek nyitottak, kisboltok tomege zart be. De meg tavolrol sincs vege a fejlodesnek, a maximumnak.
Itt jon a VAD gondolat, fejlodesgyorsito tenyezo.
Vasarcsarnok atalakitasa Tesco-va.
Pl. a Batthyanyi teri vasarcsarnok (ez a Batty spelling halalos dolog). Nagy productivitas ugras, megduplazodik a forgalom, es a vevok sokat sporolnak vasarlaskor. Kevesebb ember tobb erteket allit elo, aminek egy reszet megosztja a vevovel. A productivitast novelo trend folytatodik. Megegyszer, a vasarlok jobb aruhoz jutnak egy Tescoban mint a kofa tipusu asztaloknal, kis boltokban, rovidebb ideig vasarolnak es olcsobban.
Egy helyen ki lehet probalni, pl. a Batty teren. Megmerni a forgalmat most, es egy Tesco-Lidl bevonulasa utan. 30%-t biztosan ugrik, a kereskedelmi hely tobb arut disztributol, kevesebb eladoval. Idealis esetben folyamatos, heti 168 ora nyitvatartassal, ami egy ilyen nagyvarosban mint Bp normalis szerviz kellene hogy legyen.
Ha mukodik, akkor jon a tobbi is. Lesz egy kis siras az biztos, de elobb utonn mindenki megszokja a jot.

lcpacific 2009.04.11. 07:46:24

Ehhez a mukodikhez meg kell egy kis adalek. Kulonben sem art epiteszeknek egy kis kozgazdasagtan, UrbanPistaknak pedig kotelezo napi tananyag.
A csere nagyon jo esettanulmany, hogyan no az eletszinvonal, sot, mi a gazdasagi novekedes is. Egy oriasi komplexitasu folyamat koteg. Pl. a Kereskedo productivabb nagyobb profitot csinal, ugyanakkor olcsobban adja az arut. Nagyobb profit a kereskedonek, nagyobb fogyasztas, no az eletszinvonala, A vasarlo viszont olcsobban vesz, ezert neki is no az eletszinvonala! Ez a gazdasagi novekedes, eletszinvonalnovekedes.
Ebben az esetben van lehetosegunk pontosabb adatokhoz jutni, ezen folyamatok megismeresehez. Sok informaciot kell gyujtenunk, ezek:
Batthanyi teri csarnok mai operacio:
Osszes forgalom
Osszes szemely aki ott operal mint elado, szallito, takarito, total mukakoltseg
Eladasi arak. (csak 30-40 konnyen osszehasonlithato) .
Aruszallitas: hany auto, hanyszor szallit arut/ hetente
Vevok szama/ hetente
Ugyanez, ha Tesco operal kb. 3 honap mulva.
A valtozas adja a productivitas novekedest, kevesebb ember tobbet ad el es olcsobban, ezert mind az elado mind a vevo jobban jar. Kerdes mennyive, itt 5-50%-ig lesz valtozas.
Tobb vevo, kevesebb elado, nagyobb forgalom, olcsobb arak.
A Leveonek: jobb levego, mert a Tesco a nagyraktarban a periferian osszeallitja boltnak kello napi arumennyiseget, es joval kevesebb arukilometrrel tolti a boltot, mint a 30-40 kis uzlet kulon kulon.
Ide tartozik, hogy nem tul jo otlet az aruszallito teherautok nagysagat korlatozni a varosokban, mert tobb kisauto kell beszallitani a napi arutomeget, igy az osszes kipufogas joval tobb mint egy nagyautoe.

Uj “napi szukseglet” TESCO-Lidl tipusu bevasarlokozpontok Bp-n, a Bp2100-ban terv alapjan:
Nyugati, Keleti, Deli Pu, 2-ker HM Hidasz utca, 2-ik ker Milleneum Center helyett egy nagy supermarket, nagy parkolos volna egy nagyon productiv valtozas.
Postingokbol olvasom, pl. hogy a 12-ik keruletbol (Istenhegyi ut) a Mammuthba jarnak vasarolni meg Tk-val is, nemcsak autoval, mert olcsobb es jobb mint a kornyek. Az egesz hegy ott a Deli Lidl-be zudulna le, nem zsufitana a Kalefot.

lcpacific 2009.04.11. 08:48:53

Harmadik variacio a Baty terrol:
Mutatja az oriasi komplexitasat egy varosnak. A Baty vasarcsarnok atalakitasa Tesco-va combo hatranya, KELL-e egy vasarcsarnoknak a Dunara nezonek lenni, raadasul pont a Parlamentre nezonek. Direct szembe. Nagy erteku panorama ez ma Bp-n, nagyon keves van belole.
Raadasul egy nagyon charming tere Bp-nek a Batty. Jol jon a templom is mellette, mint weding operacio. Thermal viz helyben. Raadasul az egesz egy nagyon charmo varosnegyed kozepen, ami meg nemsokara ekszerdoboz quality lesz, mindez a Var alatt. Metro megallo! Charmo villamos jarat. Hany ilyen potencialu hely van Bp-n, egy 5 star, Hotel, casino, spa, operaciohoz? Mert ezt el lehet adni, mennyivel jobb egy ilyen hotelbe lakni, mint pl. a Dob utcaban. Come on, viselkedjunk kicsit. Itt 150 euro egy Parlamentre nezo szoba, a Dobba 40, es ugyanannyiba kerul felepiteni. Productivitas a helytol is fugg kerem, szalloda eseten, ugyannyiert epited, megis 3-4 szer annyit hoz.
Ebben a comboban a Rakoczi teri csarnok lenne teszt tehen, azt alakitjuk at.
A Batty-bol pedig vasarcsarnok lebont, mellette levo haz lebont, jobboldali kistemplom weding operacio (Bp-n ugy lehet eskudni mint LV-ben az uj Turizmo combo ehhez kell egy chapel) a baloldali templom is a NagySzallo resze, az egesz ter tulikepp egy nagy turista operaciova avanzsal.
De kell enni is a kornyek emberenek. A Gyorskocsi utcai igazsagugy blokkot mar lebontottuk a Bp-2100-ban es parkot tettunk a helyere. A Justice funkcio felment a Hu-Just centerbe, a Rendorpalotaval szemben, a Volan pu helyere epulo nagy Hu-just palotaba.
Ebben a comboban, Gyorskocsi blokk helyere egy neoreneszansz Lidl-t tennenk, alul parkolo, felul vasarlas, irodak, oltozok az emeleten. Eves fontosabb mint a zold, ezen a teruleten nem tragedia, ott a Duna, az szallitja az oxigent. Az uj Lidl epulet mindenkeppen 3 szintes, egy le, egy fel, es valami replika, (lehet vasarcsarnok stilusu is) ezen a helyen semmi modern nem lehet, minden replica, 1800-as evek stilusa.

Sugarbird 2009.05.17. 15:45:24

Kövezzetek meg,de én várom az Alle-t!
Ez van.

Deszkás 2010.04.23. 21:49:49

És kimaradt a XVII. kerületi Kucorgó Pláza. Bár azt nem tudni, mikor indul az építkezés, és mikor lesz kész. Mert hát a közeli lakók nagyon ellenzik, miközben a kissé távolabbiak szívesen látnák.