Lakna Ön templomban? És zsinagógában? Európa szerte egyre több templom kap világi funkciót, mivel számtalan szakrális épület áll üresen. Elég hívő híján sem az egyház, sem az állam nem tudja vállalni a fenntartásukat. Mi a helyzet Magyarországon? Nekünk elsősorban új funkciót nyert, vagy épp használatra váró zsinagógáink vannak, de találkozni olykor átalakított kápolnákkal is. Az alábbiakban néhány külföldi példát mutatunk be Hollandiából és Ausztráliából, a folytatásig pedig kíváncsiak vagyunk, hogy Önök milyen épületeket ismernek idehaza. Mint ahogy arra is, mi a véleményük egy vallási célokat szolgált épület újrahasznosításáról. Beköltöznének? Zavarná Önöket ha más költözne be? Milyen funkciót kaphat egy ilyen épület és milyet nem? Vagy egyáltalán mi legyen a sorsa, ki tartsa fenn...

Az alábbi kápolna Sydney-ben található. Külsőre semmi nem mutatja, hogy egy háromszintes házat alakítottak ki benne, legfeljebb az lehet furcsa, hogy a lépcső nem folytatódik útban. Belülről a szintekkel átvágott ablakok érdekesek.

 

 forrás: coolboom

 A Merks+Girod egy maastrichti teplomot alakított át (a Guardian szerint) a világ legszebb könyvesboltjává:
 

fotó: web urbanist

A kis képen is bemutatott, kissé talán rideg templombelső Utrechtben, vagyis szintén Hollandiában van.
forrás: materialicio.us

 

Tehát. Amennyiben az Ön vagy ismerősének otthona vagy munkahelye* eredetileg templom, kápolna, zsinagóga, mecset, imaház, királyságterem, zikkurat vagy megalitikus szentély volt, kérjük írja meg nekünk vagy ami még jobb küldjön róla fényképet. Ugyanígy éredekel bennünket, ha az épületből vívóterem vagy kulturház lett (egyébként mindkettőre van példa).

Köszönettel a szerkesztők

*Természetesen csak ha Ön vagy ismerőse nem pap, apáca, lelkipásztor, rabbi, imám, druida, mágus vagy mondjuk a budapesti Istennő Templom felszentelt papnője.

További posztok funkciót váltott templomokról:

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: ingatlan ausztrália hollandia bolt templom utrecht felújítás maastricht sydney kápolna zsinagóga lakóház

A bejegyzés trackback címe:

https://urbanista.blog.hu/api/trackback/id/tr16654468

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Propeller 2008.09.09. 10:16:25

Urbanista - Költözzünk templomba vagy zsinagógába?Lakna Ön templomban? És zsinagógában? Európa szerte egyre több templom kap világi funkciót, mivel számtalan szakrális [...]

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Luos 2008.09.09. 07:52:27

Ez szerintem jó ötlet, siman lehetne akár kávéházat vagy éttermet is csinalni belőlük :)

Mindenki jól jár, nem alszanak el mise közben az emberek :)

BPMilán · http://kozossegikozlekedes.blog.hu 2008.09.09. 08:10:16

Luos 2008.09.09. 07:52:27
"siman lehetne akár kávéházat vagy éttermet is csinalni belőlük :)"
Totál igazad van. Egy templomnak pont az lenne a lényege (gondolom), hogy összehozza az embereket, ne csak plázákban meg bárokban találkozzanak. Márpedig a templomokkal most pont az a baj, hogy csak az jár oda, aki kifejezetten misére akar menni, az is csak miseidőben. Rossz a templomok marketing-stratégiája...

Na és az a könyvtár tényleg nagyon ott van!

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2008.09.09. 08:24:51

Engem rossz érzéssel töltenek el a szakrális funkciójukat vesztett templomok, zsinagógák: ez általában azt mutatja, hogy élt ott valaha egy közösség, ami már nincs. Lehet, hogy az az élet rendje, hogy az elhagyatott zsinagógákból vívóterem vagy tévéstúdió legyen, de van ebben valami nagyon erős szomorúság.

Zerstörer 2008.09.09. 08:33:35

Nem sokáig állnak majd üresen.
Két generáció múlva mecset lesz belőlük.

Carnivora (törölt) 2008.09.09. 08:36:22

TuRuL_2k2 · reakcio.blog.hu 2008.09.09. 08:24:51

Így van. Jobb lerombolni egy volt zsinagógát, minthogy bútorbolt legyen benne, ha már nem tartja fenn senki az eredeti célnak. -

Csomorkány 2008.09.09. 08:37:05

Szerintem ez barbárság. Minden korból ismerünk elnéptelenedett falvakat, és ennek következtében kiürült templomokat, tessék őket lebontani, ahogy eddig tették.

A templom művészeti programját az is meggyalázza, aki könyvesboltot alakít ki benne, aki lakóházat, az végleg. Sokkal képmutatóbb megoldás, mint lefotózni, lebontani oszt ennyi vót.

G.d.Magister · http://laudator.blog.hu/ 2008.09.09. 08:56:17

És az egyház ebbe beleegyezik? Angliában lehet, hogy igen, de Magyarországon aligha fog. És szerintem igaza van.

Őrnagy Őrnagy · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2008.09.09. 08:56:26

Szentesen könyvtár lett belőle, egész jól sikerült.

Tájfájter 2008.09.09. 09:00:52

Vegyes érzelmekkel olvastam a post-ot, mert lakást kialakítani egy templomban, kápolnában eléggé érdekes ötlet, de a könyvesbolt pl tetszett.

Kecskeméten pl egy zsinagóga van átalakítva világi célokra (Tudomány és Technika Háza-konferenciaközpont).

A kérdés szerintem az, hogy egy falusi "elárvult" templom, aminek az állapota esetleg olyan már, hogy összeomlik, azt vajon megmenteni kell, vagy lebontani.
Ugyanakkor egy nagyvárosban épült "elárvult" épület lehet, hogy építészeti remekmű, állapota olyan, hogy még évtizedekig nem kell költeni komoly statikai felújításokra, akkor viszont miért ne lehetne kihasználni, akárcsak múzeumnak, de a könyvesbolt is nagyon jó ötlet volt.

Ami talán még szót érdemelhet, hogy mérlegelni kellene, hogy az új funkció mennyire illeszkedik egy monumentális, fenséges épület hangulatához, egy diszkót berendezni egy székesegyházban eléggé meredek lenne, de könyvtár-könyvesbolt már rögtön hangulatosabb.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2008.09.09. 09:02:27

"A templom művészeti programját az is meggyalázza, aki könyvesboltot alakít ki benne"

Ez hülyeség. Ráadásul a könyveket szerető emberek számára (mint pl. én) egy könyvesbolt amúgy is egy kicsit szakrális hely...

@dika 2008.09.09. 09:18:14

www.c3.hu/~aevk/muemlek.html - a (volt) bajai zsinagóga jelenleg a városi könyvtár.

katácska! · https://www.facebook.com/kata365 2008.09.09. 09:20:25

Nekem nagyon tetszenek az eredetileg más funkciójú terek beépítése. Loftlakások régi gyárépületekben vagy malmokban. (Gizella-malom)

viztorony.blog.hu/2007/09/04/366

Metal Warrior · http://ordogvilla.blog.hu/ 2008.09.09. 09:26:15

Budapesten egy jó példa erre az egykori Hully-gully, amit egy taemplom alapjaira építettek (nagyon jól látszik googlemaps-en a három hajó, meg a tornyok az elején).
Ugyanis elkezdték építeni a templomot, aztán államomították a területet, és így próbálták máshogy értékesíteni. Most újra az egyház kezében van, de kérdés, hogy felépül-e valaha az a templom...

maps.google.com/maps?f=q&hl=hu&geocode=&q=Apor+vilmos+t%C3%A9r+budapest&sll=37.0625,-95.677068&sspn=46.946584,79.101563&ie=UTF8&ll=47.49075,19.013252&spn=0.002461,0.004828&t=h&z=18

essay 2008.09.09. 09:54:39

valaki már említette a szentesi zsinagógát, ami könyvtár lett.
itt van róla némi infó + képek.

www.szentes.hu/varos/konyvtar.htm

(nagyon leromlott épület volt, amit igen jó formában sikerült megmenteni.)

Villy 2008.09.09. 09:56:52

Esztergomi zsinagóga: technika Háza volt 2006-ig, most épp művház, de regionális tv stúdió lesz belőle.

hu.wikipedia.org/wiki/Esztergomi_zsinag%C3%B3ga

szpal 2008.09.09. 10:17:27

sárospataki zsinagógában most Euronics van. a kelenföldi pályaudvar közelében, a 19-es villamos vonala mellett is van egy tornyos, templomszerű épület, ami üresen áll, gondolom, az is az volt.
Ezek a holokauszt miatt lettek üresek. Azonban pl.

Erdélyben sok üresen álló protestáns és katolikus templom van, ahogy a szórványmagyarság kipusztult/beolvadt/elvándorolt.

van fordítva is: pl. az Erzsébet krt. és a Dohány u. sarkán, a volt Híradó/Horizont(?) moziban tartja alkalmait egy keresztyén gyülekezet.

civistroll 2008.09.09. 10:22:52

A 90-es évek közepén, Egerben disco-ként funkicionált az egyik templom. Sajnos a nevére már nem emlékszem, de az akusztikájára igen.
Nem volt egyszerű...

Faith519 2008.09.09. 10:25:59

Én egy templomból átalakított diszkóban voltam, vhol London Dél-keleti részén, nagyon király volt, gyönyörű volt az épület, teljes egészében meghagyták az eredeti gótikus szobrokat,sőt a világítással ki voltak emelve, fel lehetett menni a karzatokra, nagyon izgalmas és különleges volt. ja persze meg jó volt a zene és a hangulat is.
Szerintem jobb, ha új funkciót találnak egy egy ilyen épületnek, mert így fent maradnak. Például a Sydney-i kápolnát abszolút vétek lett volna lerombolni. Miután egy-egy gyülekezet elhagyja a templomát és így ezek a csodálatos épületek elvesztik eredeti funkciójukat, miért kellene elpusztítani őket? Hiszen olyan gyönyörűek. Én nem látok ebben semmi rosszat.

szpal 2008.09.09. 10:29:38

ja, aztán van olyan is, hogy eleve templom alakúra építenek profán célú épületeket. Pl. a sátoraljaújhelyi vasútállomás melletti "bortemplom"
www.satoraljaujhely.hu/turisztika/pics/nevezetessegek/muem_epuletek/bortemplom1_big.jpg

G.d.Magister · http://laudator.blog.hu/ 2008.09.09. 10:41:28

Persze, Magyarországon zsinagógákat alakítanak át világi épületekké, hiszen vidéken a hitközségeket fizikailag megsemmisítették. De azt azért megnézném, hogy a római katolikus vagy a református egyház mikor enged át/ad el egy templomot, hogy az világi célokat szolgáljon.

Loga 2008.09.09. 10:53:00

szerintem nincs azzal baj, ha "világi", de közösségi funkciót nyer egy templom vagy zsinagóga, művelődési ház, művészetek-háza, galéria stb., a könyvtár-könyvesbolt funkció meg szerintem kimondottan az egyik legjobb választás, a sok könyv úgyis mindenkit csendre int, jobban meg sem lehet tisztelni egy ilyen ősi épületet.

az egyik Grand Designs-ban lakkóháznak alakítanak át egy templomot:

www.channel4.com/4homes/on-tv/grand-designs/episode-guides/birmingham-the-church-08-06-09_p_1.html

mondjuk elég ízléstelenül csinálják meg, és eléggé elrugaszkodva az épület szellemétől, de hát ángol hülyék, hülye ángolok.

egy amolyan luxus vámpírlakást el tudok képzelni sok könyvvel, pálmaházzá alakított főhajóval, de ahhoz még sokat kell gályáznom itt, a kohónál, szerintem.

szpal 2008.09.09. 11:06:13

"megnézném, hogy a római katolikus vagy a református egyház mikor enged át ... egy templomot" - erre valószínűleg nem kell sokat várnod, a hazai felekezeteket is hasonló problémáik vannak/lesznek mint a nyugatiaknak.

Egyházi szempontból nézve érdekes kérdés, hogy hétköznapi használatra jobb-e átadni, vagy más, spirituális célra, pl. mecsetnek. Mert egy lakóházban nem történik semmi különös, viszont egy mecset, v. egy buddhista szentély keresztyén szempontból a Krisztus-tagadás, de legalábbis a tévelygés színhelye.

kron 2008.09.09. 11:21:55

A kecskeméti zsinagóga a Tudomány és Technika Házának ad otthont.
Egy templomot a benne zajló vallási események tesznek templommá, legyen az bármilyen épület.
Rombolni nagy kár lenne bármit is, így remek ötlet a templomi használat helyettesítésével világi használatnak kitenni ezeket az épületeket.

segabor 2008.09.09. 11:22:51

Az erdélyi példa sajnos szomorú, de igaz. Az ottani egyházak nem tehetnek más, csak számba venni, hány templom áll vagy fog állni nagyon hamarosan üresen. Gyülekezet nélkül pedig ezek elvesztik végleg funkciójukat, a románokat meg nem nagyon érdekli, hogy pl. egy Hunyadi által építtetett templommal mi lesz, felőlük akár össze is dőlhet.

Példa1: Hunyadi temploma Marosszentgyörgyön (Gyulafehérvár fele).
Példa2: Nagyváradi zsinagóga. Ott az őr mesélte, hogy muszáj figyelni a templomra, mert a cigányok elhordták a az emeleti padozatot és eltüzelték.

Tanulság: valamit ki kell találni, hogy a gyakran kicsi falvak gyönyörű templomaival mi lesz, mert kár lenne hagyni összedőlni őket, ugyanakkor a rengeteg műemléket az egyházak képtelenek akár csak karbantartani (felújítást ne is emlegessünk).

Az én véleményem is, hogy akkor inkább szolgáljanak közösségi funkciót, mint hogy veszni hagyjuk szép emlékeinket.

Ellenpélda: Düsseldorfban voltam olyan kicsi téglatemplomban, ahol a szentélybe egy modern kávézón keresztül lehet bemenni. Na ez volt az igazán ízléstelenség, mert a kávézó igen randa volt, jellegtelen.

A könyvtár nekem tetszik jó példaként.

szpal 2008.09.09. 11:39:04

mindenki a könyvtárral jön, de mi legyen a hamarosan üresen álló könyvtárakkal? az emberek nem csak, hogy kevesebbet járnak templomba, de kevesebbet is olvasnak. A templomok megmentéséért főleg a felekezetek tehetnek: nem várhatják pusztán, hogy az emberek újra járjanak templomba, hanem meg kell keresniük az embereket, és el kell mondani nekik, hogy igenis érvényes még az evangélium. Csak sajnos sokszor az egyháziak sem biztosak ebben.

cpandacsoki · http://isis.blog.hu 2008.09.09. 11:40:22

Egy másik példa Amsterdamban a Paradio, ami egy templom volt 68 óta pedig egy alternatív diszkó, csomó nagy rockzenész fellép benne. Elég hangulatos a sötét templombelső az színes ólomüvegablakokkal.
en.wikipedia.org/wiki/Paradiso_(Amsterdam)

Matte 2008.09.09. 12:06:22

Azt felejtik el többen, akik ellenzik a cikkben leírtakat, hogy maga az épület csak egy porhüvely. Ahogy megfosztották templomi szentségétől, akár kocsmát is nyithatunk benne.Nem a formájától lesz szent hely, hanem az őt megtöltő tevékenységektől.A belső tartalom számít.

szpal 2008.09.09. 12:48:36

egyetértek Matte-val. De pl. amikor török beruházók fejlesztenének Szigetváron, akkor is megjelent valami érzelmi ellenkezés, így ne csodálkozzunk, ha templomok esetében sem örül mindenki, ha pl. kocsma v. diszkó lesz.

Csomorkány 2008.09.09. 15:06:27

Maga az épület szakrális célú művészeti alkotás. Aki kocsmává vagy diszkóvá alakítja, az kb. úgy jár el, mint aki lábtörlőnek használ egy Rembrandt-képet, vagy ilyesmi.

Bár természetesen az imádság a lényeg, ami az épületben folyik/folyt, az épített környezet ezt hivatott segíteni. Ettől is szent a hely.

Elfogadom, hogy ha egy templom fönntartása túl nagy teher, le kell róla mondani, de el kell adni bontott téglaként oszt annyi, vagy hagyni kell összedőlni. Ha egy elhagyott templomból a cigányok elviszik a padokat elégetni, részemről használják egészséggel. Ha elégetik az oltárképet, inkább, mint hogy egy diszkóban ki legyen világítva.

BPMilán · http://kozossegikozlekedes.blog.hu 2008.09.09. 19:27:57

Csomorkány 2008.09.09. 15:06:27
Tipikus műemlékvédelmis hozzáállásod van: ha már nem lehet templom, inkább hagyjuk "tudományosan alátámasztott célzattal" összedőlni, de diszkó ne legyen belőle csakazértse.

Csomorkány 2008.09.12. 12:22:59

Hát, nem tudom. A tipikus műemlékvédelmisek aligha értenének egyet azzal, hogy a zsámbéki romtemplom másik falát üvegből, vagy akármiből föl kellene építeni, és sürgősen működő templommá kellene alakítani az egészet. Merhogy ott meg lenne rá igény, és ha nem is diszkónak épült, de nem is romtemplomnak.

Diszkó legföljebb akkor legyen belőle, ha annyira jellegtelen, hogy teljesen fölismerhetetlen az eredeti templom-volta. Manapság van néhány ilyen templom :-( De az oltárképeket akkor se tegyük érdekes megvilágításba, hanem sürgősen vigyük el onnan.

Csomorkány 2008.09.12. 12:27:48

Na, egy világos példa Csongrád-Bokros. Miután belvíz miatt összedőlt a két háború közötti templom, egy megörökölt családi házat használtak kápolnaként. Azután újjáépítették a templomot, és - tudomásom szerint - a kápolnát visszaalakították lakóházzá és eladták. Ez egy teljesen tiszta történet, senkinek semmi baja vele. Nem kellett egy építőművészeti szándékot kigúnyolni közben.

FayeFaye 2008.09.12. 19:05:49

Szerintem egy teljesen jo es felujithato epuletet lebontani vagy hagyni magatol lerohadni barbarsag, foleg manapsag, amikor az energiatakarekossag es ujrafelhasznalhatosag egyre fontosabb. Az epulet nem a teglaktol lesz templom - egy Makovecz templomnak peldaul nem sok koze van egy gotikus katedralishoz - hanem attol, hogy felszentelik. A templom/mecset/zsinagoga egyik legfontosabb funkcioja a kozosseg szolgalata, es sokkal 'elobb', ha diszko van benne, mintha szimpla turistalatvanyossag valik belole, ahova az embereknek jegyet kell venni hogy bameszkodhassanak anelkul, hogy barmilyen interakcio jonne letre kozottuk. A maganlakasok ellen pedig az az egyetlen kifogasom, hogy en nem egy ilyenben lakom.

Blogpont Huba 2009.09.06. 09:56:30

Tapolca, zsinagóga félig körülépítve a "Fehér házzal" - (repedezni kezdett a zsingóga fala és így "fogták össze" - ma műv.központ és a városi TV stúdiója, maga az eredeti volt imaház ma színházterem.
Eredeti:www.vpmegye.hu/letoltesek/turisztika/egyhaz/142.jpg
Ráépítés a másik végén:www.szabo-arnyekolastechnika.hu/pics/ref04.gif
süti beállítások módosítása