A Harmincad utca 3-ban egy kihaltnak tűnő, betört ablakú, poros ház áll. A környéken lakók gyakran látnak ki-be osonni nagy bajuszú, hümmögető, well-well-ező urakat és minden nap pontban öt órakor furcsa zajok szűrődnek ki az épületből. Mintha nyolc-tíz ember egyszerre tenné le a géppisztolyát egy üres szobában, és kezdené el kiskanalával kocogtatni a teáscsészéjét. Biztos vagyok benne, hogy az én brit titkosszolgálati összeesküvés-elméletemnél (mely szerint őfelsége alatvalóinak biztonsága miatt tilos ide költözni) van józanabb magyarázat arra, hogy miért áll lepusztultan egy ház a Kempinski és a Gerbeaud között félúton, szemben az Egyesült Királyság nagykövetségével. Csak nem tudom mi az. Lehet, hogy túl sok zs kategóriás akció-/detektívfilmet láttam, ahol a szemben levő üres házból lőtték le/figyelték meg a fontos embert? Vagy a nagykövetség miatt lezárt utca lódította meg a  fantáziámat? Esetleg a házra kitett feliratos papírfecni, amelynek minden sora egy-egy gyöngyszem?

Ahhoz képest, hogy az épület gyakorlatilag üresnek és lakatlannak tűnik, annyi aranyazott tábla van a kapuja mellett, mint Tutanhamon sírjában. Ez alapján akár működő irodaház is lehetne, amit kissé árnyal az ajtóra helyezett felirat. Érdemes minden mondatát ízlelgetni a megszólítástól az aláírásig.

 

 

Ehhez képest minden más csak hangulatfestő elem. Itt látható az Egyesült Királyság nagykövetsége (brit zászlóval jelölve) és a rejtélyes objektum (magyar zászlóval jelölve). Kettő közt az autóforgalom elől lezárt utca, háttérben a Gerbeaud oldala. 

 

Postabank (a kirakatában a Kempinski tükröződik). Ilyen régóta van elhagyatva...

Komolyan érdekel, hogy miért áll üresen (illetve majdnem üresen) ez az aranybánya a Város Szívében. Ötletek?

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest belváros v. ker bécsi utca harmincad utca új városközpont

A bejegyzés trackback címe:

https://urbanista.blog.hu/api/trackback/id/tr75645662

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Cirmi007 2008.09.03. 09:05:57

Ez engem is piszokul érdekel, több szempontból is. Mivel el akarom adni a lakásomat (ami szintén itt van, nem messze, böngészésem során találtam egy kérót srégen a szellemjárta házzal szemben. De eleve van egy kis fenntartásom, mert ez a hullaház egyszerűen kiveri az ember szemét, látványosan lakatlannak tűnik. És éppen tegnap vettem észre, hogy ahhoz képest, amilyen lepusztult és lakatlan, nem koszos a magyar zászló! Mintha valaki kimosta volna az utóbbi egy évben. Egy ideig gyalog jártam haza, ott mentem el minden nap előtte, most meg a buszról látom. Felette furcsa, hogy éppen a brit követséggel szemben egy ilyen ocsadékság leledzen, nemde? (Én semmi mozgst nem vettem észre benne.) Ideje lenne valakinek felfedni a Harmincad utca titkát!

Shopping 2008.09.03. 09:10:49

bevásárlóközpontot akartak nyitni, de nem kaptak engedélyt.

A ház felső szintjein lakások vannak, én kettőben is jártam vendégségben.

A lenti szinteket akarták átalakítani, de vagy a lakók vagy az önk. nem adott engedélyt.

Fashionistas 2008.09.03. 09:21:44

Akkor nézzük már meg a Rákóczi utat is a Blaha környékénél. gyönyörű üzlethelységek állnak üresen ahol azért elég sok ember mászkál....

Borcsika 2008.09.03. 10:11:37

Ez cuki. Azért kiváncsi lennék, hogy kik azok az alakok. Ott a Britt követség tőszomszédságában.
Egyébként az egész belváros így, vagy hasonlóan néz ki. A Kossuth Lajos utca, végig a Rákóczi út, ez csak az, amiket nap, mint nap látok. Iszonyatosan lepusztult.
Egyébként pedig a dolog érdekessége: ha elbamulsz a lepusztultságon, akkor belelépsz, ha figyelsz a taposóaknákra, akkor nem veszed észre. Nem tudom, melyik jobb, de DG-t és csapatát belüldeném egy mistrára

James T. Kirk (törölt) 2008.09.03. 10:31:12

pár hete szedték le a Varig cetlijét, amiben értesíti a kedves ügyfeleket, hogy az iroda várhatóan 1995 akármikor bez fog zárni...
az épületben van egy ukrán követelésbehajtással foglalkozó cég irodája is
és szerintem a lakások nagy része is az övék

Cirmi007 2008.09.03. 10:53:52

ukrán behajtási cég? Mamma mia! Nem szeretném őket szomszédságnak.

városjáró · http://varosjaro.blog.hu/ 2008.09.03. 11:56:10

Bontási vágyak fogalmazódtak meg e valahavolt impozáns épülettömbre.
Bővebben itt: nol.hu/budapest/cikk/502241/
süti beállítások módosítása